Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Tisza Párt elnöke nem is tudott arról, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal meghallgatta/kihallgatta a fiatal tiszást. A politikus köszönetet mondott neki, hogy hű volt az ellenzéki közösséghez és a hazájához.
Várhatóan húsvétra visszatér a 20-22 fokos kiránduló idő az országban, helyenként még várható borult időjárás, zápor és és élénk szél. Aki úgy döntene, hogy inkább a négy fal között pihenne, vagy csak beltéri programra vállalkozik, mutatjuk, mit lehet majd nézni a tévében, moziban. A Pénzcentrum 2026-ban is átnézte, mit ígér a húsvéti mozi- és tévé
Életének 89. évében elhunyt Radnóti Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, a Vígszínház egykori dramaturgiai vezetője, Örkény István özvegye. A hírt kedden délután közölte a család.
A NER egyik legfontosabb szakításáról kérdez Hajdú Péter a Beköltözve című műsorának előzetesében, ahol ezúttal rendhagyó módon a miniszterelnökhöz látogat Felcsútra. Orbán Viktor elárulja, hogy egy idő után ő már számított arra, hogy Simicska Lajossal kötött barátsága véget érhet.
Sűrűbben indítja a 100E repülőtéri járatokat szerdától a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros között éjjel-nappal közlekedő autóbuszok az utasforgalom várható növekedése miatt járnak majd gyakrabban.
A NER egyik legfontosabb szakításáról kérdez Hajdú Péter a Beköltözve című műsorának előzetesében, ahol ezúttal rendhagyó módon a miniszterelnökhöz látogat Felcsútra. Orbán Viktor elárulja, hogy egy idő után ő már számított arra, hogy Simicska Lajossal kötött barátsága véget érhet.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is olcsóbban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
A tavaszi szünetre való tekintettel már nagycsütörtök délutánjától megerősített járatokkal, tartalék járművekkel és több személyzettel készül a húsvéti csúcsforgalomra a MÁV-csoport – közölte a társaság.
Témák: Érezhető forgalomnövekedést könyvelhettek el a tavalyi évben a gyulai Játszóházban. Repisky Dániel ügyvezető elmondta, igyekeztek új szolgáltatásokkal felpörgetni a vendégszámot. Együtt tekerhet a három város – jelentették be a keddi, Békés-Dánfokon megtartott sajtótájékoztatón. Békés, Békéscsaba és Gyula ismét közösen rendez kerékpáros fesz
A 24.hu szakértőket kért arra, hogy vágjanak egy kis rendet a Tisza Párt körüli titkosszolgálati kavarás káoszában. Gatter László szerint Gundalfnak jogi értelemben nincs félnivalója, viszont az ügyet soha nem fogják kivizsgálni, aminek Buda szerint végzetes következményei lehetnek a harmadik magyar köztársaságra nézve.
A TISZA Párt kampányát messze professzionálisabbnak tartja a Fideszénél Zárug Péter Farkas politológus, aki a Válasz Online Választás 26 című műsorában beszélt arról, hogy a kormánypártok egy "harmadvonalbeli kampánycsapat" miatt bukdácsolnak, amelynek komoly felelőssége van abban, hogy a miniszterelnököt egy olyan helyzetbe hozták, ahol kontrollál
Megemelkedtek a lakásbiztosítási kárbejelentések a múlt csütörtök óta tartó szélviharok miatt. Az orkán erejű, akár 100-120 kilométer/órát meghaladó széllökések hétvégén is tomboltak, elsősorban a Dunántúlon és az ország északkeleti részében okozva károkat.
Mindössze 180 másodperc elegendő volt egy profi bandának arra, hogy összesen közel négymilliárd forintot érő műkincset vigyen el egy olasz magánmúzeumból. A tettesek feszítővassal törtek be a festői épületbe, majd Renoir, Cézanne és Matisse remekműveivel villámgyorsan távoztak a galéria kertjén keresztül. Az ellopott festmények ügyében nyomozás ind
A rendezvényen több mint húsz árus kínálta feleslegessé vált vagy retró felszereléseit, és sok látogató is érkezett. A szervezők szerint az adás-vétel dominált, de a közösségi élmény és a tapasztalatcsere is meghatározó volt. A siker nyomán a börze a jövőben akár hagyománnyá is válhat, bár a jelenlegi helyszín már szűkösnek bizonyulhat.
Pintér Anikó párja pár évvel ezelőtt egy igazán különleges hívást kapott: a Latabár család kereste fel, hogy eladják neki egyik régi csillárjukat, amely korábban a híres színész, Latabár Kálmán lakását díszítette. A legjobb ajánlat eladójáról az is kiderült, hogy a csillárok szerelmesévé vált az elmúlt kilenc évben. A kérdés már csak az volt, hogy
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Fizetési Pont Terminál Üzemeltető Kft.-vel (Fizetési Pont) és az O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt.-vel (O.F.SZ.) szemben. Az elmúlt időszakban jelentős számú panasz érkezett a versenyhatósághoz, melyek alapján a vállalkozások vélhetően megtévesztik üzletfeleiket egyes
A Kísértés Timijét és Mátéját a műsor során sokan a legőszintébb párosnak tartották, akiknek a valóságshow után is sikerült megőrizniük a szerelmüket. A pár tagjai házasságkötéssel pecsételték meg a kapcsolatukat. Most megszólaltak a titkos esküvőről. Kiderült, hogy az esküvő után válságba került a kapcsolatuk, ezért lefújták az idei lakodalmat.
Gundalf bármit mondhatott az Alkotmányvédelmi Hivatal meghallgatásán anélkül, hogy büntetőjogi következménye legyen. Ugyanakkor a meghallgatásról nyilvánosságra kerülő videó nélkül is belátható: az állami szerv fölényben van a tárgyalóba ügyvéd nélkül behívott állampolgárral szemben.
Március 29-én elhunyt Nádasdy Ádám 79 éves korában. 2025 decemberében Kadarkai Endrével beszélgetett, ahol az élet nagy kérdéseit boncolgatták: szóba került a nyelvész elhunyt exfelesége, és egy fiatalkori emléket is felidézett a beszélgetés során.
A Hírdónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnak ellenőrizni kellett volna az informatikus információit, enélkül nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni a felvételt. Telkes András, az Információs Hivatal egykori főigazgató-helyettese szerint most a titkosszolgálatnak kellene cáfolnia, amit a fi
Döbbenetes felfedezés borzolta fel a kedélyeket a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Füzérkajatán, ahol egy házfelújítás során emberi maradványokat találtak. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit. Az elhunyt személyazonossága egyelőre tisztázatlan, a hatóságok körözési eljárást indítottak az azonosítás érdekében.
Izgalmasak a most publikált látványtervek, de az új városrészekbe jó esetben a mai óvodások költözhetnek majd be Rákosrendezőn. Az viszont elvben elképzelhető, hogy a mi életünkben még megnézhessünk egy jó ördögbotos drámát a Kapagyárban, aztán a katarzistól megzavarodva eltévedjünk az új popup közparkban.
Hiába kérte a polgármester, a fekete ruhás férfiak most is ott voltak a fórumon, de nem avatkoztak közbe. A Híradó tapasztalatai szerint az ellentüntetőkkel szemben a biztonságiak léptek fel. A TASZ jogásza szerint egy kampányeseményen az is elmondhatja a véleményét, aki nem támogatja a felszólalót.
Április 2-án, csütörtökön 9:30 és 11:00 között a Fővárosi Vízművek karbantartási munkálatokat végez a XVI. kerületben, amely érinti a Centenáriumi lakótelepet. A Margit utca, Olga utca, Budapesti út és Futórózsa utca által határolt területen a csapvíz zavarossá válhat, az épületek magasabb szintjein pedig nyomáscsökkenés és vízhiány is előfordulhat
A színész három éve lett rosszul otthonában, de a mentő 50 perc után sem érkezett meg, ezért lányai vitték kórházba. Gálvölgyit hetekig kezelték intenzív osztályon. A mentésvezető és a diszpécser is a gyanúsítottak között van.
"Aliser kérése miatt hívlak" - kezdődött az a beszélgetés, ami nemrégiben került nyilvánosságra Szergej Lavrov orosz, és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter között. Lavrov azzal kereste meg kollégáját, hogy segítsen neki levetetni az uniós szankciós listáról az egyik orosz oligarcha, Aliser Burhanovics Uszmanov húgát.
A lehallgatott felvételből az derül ki, hogy a külügyminiszter segítséget ígért Szergej Lavrovnak abban, hogy egy orosz oligarcha testvére lekerüljön a szankciós listáról. Szijjártó Péter arról beszélt, hogy más országok is folyamatosan kérnek tőle hasonló segítséget, és ha a kérdés jogos, akkor próbál segíteni.
Ha minden választást végső ütközetként élünk meg, akkor minden eszköz megengedett lesz – a demokráciáknak viszont épp az az egyik innovációja, hogy el lehet engedni a hatalmat. Az Egyensúly Intézet vezetőivel arról beszélgettünk, hogyan újítsuk meg a demokráciát.
Már két hét sincs a 2026-os választásokig, a kampány a tetőfokára hágott. De vajon képesek az emberek félretenni a pártpolitikát, és csak a megérzéseikre hallgatni? A Blikk stábja egy szokatlan kísérletet végzett: hat politikus fotójával vágtunk neki a fővárosnak, hogy kiderítsük, pusztán a kisugárzásuk alapján kiben bíznak meg az emberek, illetve