Az informatikus azt állítja, szándékosan adott félrevezető információkat a titkosszolgálatnak, mert arra számított, hogy a felvételt később nyilvánosságra hozzák. Magyar Péter szerint politikai célokra használják a titkosszolgálatokat.
Kiszivárgott egy belsős levél az anyagot jegyző újságírótól. A cég függetlenségéért sokan aggódnak azóta, hogy egy Orbán-rendszerhez köthető szereplő felvásárolta évekkel ezelőtt.
Nyakunkon a húsvét, de a nagybevásárlás idén is komoly tétel a költségvetésben. Az online Árfigyelő használatával azonban jelentős összegeket lehet megspórolni. A rendszerben több mint 5000 termék napi ára követhető nyomon.
Bár a haltelepítések főszezonja hagyományosan az ősz, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. megkezdte a tavaszi állományfrissítést. A napokban mintegy 12 ezer kilogrammnyi, két- és háromnyaras ponty került a tóba, a horgászok nagy örömére pedig kapitális példányokról is érkeztek hírek.
Szennyeződés gyanúja miatt több injekció forgalmazását felfüggesztették: a két kontrasztanyag-készítmény egyes tételeiben sötét részecskéket találtak. Az intézkedés csak meghatározott gyártási számokat érint, a többi készítmény továbbra is használható.
A húsvéti hosszú hétvége folyamán három napon keresztül zárva tartanak majd a nagyobb üzletláncok, ezért érdemes előre tervezni és elintézni a bevásárlást. Az alábbi összeállításból kiderül, hogy hol tudunk mégis vásárolni, ha szükség lenne rá.
Ilyen tényleg van? Megszüntette a végrehajtó egy Suzuki Swift lefoglalását, eleget téve egy tüdőrákkal küzdő asszony kérésének. Mindez annak ellenére történt, hogy a Pécsi Járásbíróság és a Pécsi Törvényszék hajthatatlan volt a lefoglalás kérdésében: ragaszkodtak ahhoz, hogy a nő csak abban az esetben kaphatja vissza a kocsiját, ha rokkantsági igaz
Két vonatgázolás is történt szerdára virradó éjszaka, Budapesten és Sajószentpéteren – közölte a katasztrófavédelem. A Mávinform szerda reggeli tájékoztatása szerint a Budapest-Cegléd-Debrecen-Záhony fővalon, valamint Cegléd és Abony között is menetrendi változásokra kell készülniük az utasoknak.
A 21 Kutatóközpont március végi felmérése a teljes mintában 12 százalékpontos Tisza-előnyt regisztrált. A Mi Hazánk 6 százalékon, a DK és az MKKP 1-1 százalékon áll.
Az utakon sokszor nem az dönti el, hogy történik-e baleset, hogy te mit csinálsz. Hanem az, hogy mit csinálnak körülötted mások és hogy mennyire tudsz reagálni a vészhelyzetekre – ezzel vezeti fel legújabb "izgalmas" videóit a Bp-i autósok weboldal.
Összeesett egy férfi múlt héten Komárom-Esztergom vármegye egyik gyárban. A kollégái azonnal a segítségére siettek. Megpróbálták magához téríteni, de a munkatárs nem reagált.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szerdán egyre nagyobb területen szakadozik, illetve gomolyosodik a felhőzet, a nap is kisüthet, de délután ismét gyakran zavarhatják felhők a napsütést. Legkésőbb a Dunántúlon is megszűnik a gyenge eső, zápor.
Szó sem volt szerelemről, házasságról vagy mesés örökségről. Minden nagyon alaposan fel volt építve, s – egy kis apróságtól eltekintve – teljesen hihetőnek tűnt. Így utólag már Ilona is csak nevetne az egészen, ha nem került volna 17 millió forintjába, hogy bedőlt egy csalónak.
Hiába a kontinens gazdasági gyengélkedése, Magyarországnak az elmúlt négy évben egyetlen százalékponttal sem sikerült közelebb kerülnie az uniós átlaghoz a vásárlóerő-paritáson mért GDP tekintetében. Bár egy évtizedes távlatban látszik némi javulás, továbbra is a lista végén foglalunk helyet.
A Tisza Párt vezetője politikai fordulatról beszélt a 21 Kutatóközpont legújabb felmérésére hivatkozva a választások előtt. Szerinte most jön a kampány legfontosabb időszaka, amikor minden segítség duplán számít.
A népszerű véleményvezér, Ceglédi Zoltán az ÖT legújabb adásában beszélt arról, hogy nem szeretné folytatni a jelenlegi életvitelét, mert nem tartja normálisnak.
Gémesi György szerint egy polgármesternek minden év gyomorgörccsel indul, mert nem tudja, miből finanszírozza az év végét. A kormány ugyanis több pénzt vett el a településektől, mint feladatot. Az önkormányzatiságból nem sok maradt. Mérlegen az elmúlt 16 év.
A politikai elemző a 21 Kutatóközpont és a Medián legfrissebb felméréseire reagált Facebook-posztjában. A két intézet egyaránt a Tisza Párt erősödését és közel 20 százalékpontos, vagy azt meghaladó előnyét mérte a Fidesszel szemben.
A Direkt36 által megszerzett dokumentum szerint 7 milliárdos munkát kapott Benkő Szilárd cége, amelynek nem először csurran-cseppen a Szijjártó által letárgyalt beruházásoknál, miután a külügyminiszterrel jachtozott.
Kopasz Bálint olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó már a Los Angeles-i olimpiát is célba vette, sőt, a 2032-es játékokon való indulást sem tartja kizártnak. A 29 éves sportoló tizennyolcadik felkészülése során is folyamatosan a fejlődés új útjait keresi. Eközben nap mint nap meg kell küzdenie egy hatalmas lelki teherrel, miután egy építőipa
Magyarország egyedüliként maradt ki az Európai Unió legújabb védelmi fegyverkezési programjának jóváhagyottjai közül – a 6300 milliárd forintos hitelkeret sorsa hetekig kérdéses volt, miután Brüsszel a múlt heti közleményéből egyszerűen kihagyta hazánkat.
"Ha valamit egyetemen sajátítottunk el, majd tudatosan, rosszindulatúan, prostituálódva, szisztematikusan az ellenkező irányba visszük a dolgokat, az bűn" – írja.
Hétfőn érkezett Gyulára a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlata. A PIM-200 Vándorkiállítás a művelődési központ első emeletén kapott helyet. A közgyűjtemény állandó kiállításához kapcsolódó, installációs elemekből kialakított tárlat látványos, a megszokottól eltérő grafikai megoldásaival átfogó képet ad Petőfi életművéről. 2023-ban ünnepeltük a költő szül
A műsorvezető a miniszterelnök felcsúti otthonába látogat el műsora legújabb adásában, amelynek már megjelent az előzetese. Hajdú Simicska Lajosról is faggatta Orbánt, aki elárulta, őt nem érte váratlanul, hogy tönkrement a barátságuk.
A Kúria újra meg újra úgy ítéli meg, hogy a közmédia Facebookjának is törekednie kell a pártatlanságra. Az Alkotmánybíróság újra és újra azt mondja, hogy nem.
Lázár János vasárnap megtapsoltatta az országjárás közönségével a szervezett skandálókat, akik kedden egy csoportképre is összeálltak a Telexnek. A miniszteri biztos és a tartalékos katona mellett már Lázár többi embere is bátran mosolyog.
Magyar Péter kedden hat fórumot is tartott, a sztártémák: Szabó Bence nyomozó, Gundalf, Szijjártó Péter. Békésen karszalagokat dobáltak a színpadról, Gyulára harmadszorra tért vissza.
A Gránit Alapkezelő által kezelt Andezit Magántőkealap kapta a befektetést a Baross Gábor Tőkeprogram zöld pilléréből. A pénzmozgás részletei egy bírósági eljárás után derültek ki.