Kállai Ferenc (81) nem tagadja, katasztrofálisan érezte magát, amikor visszatért a színpadra. De annak örül, hogy a közönség ebből semmit sem vett észre, olyan szeretettel ünnepelték.
BUDAPEST – Tovább folytatódik Antal Imre (72) kálváriája! A rákbeteg humorista embertelen körülmények között él, és egyre rosszabbul néz ki: lefogyott és ápolatlan. Barátja, Jenei József (62) másfél éve fogadta be a magát ellátni képtelen Imruskát. Mint kiderült: a művész hetek óta szinte ki sem tette a lábát a házból
Johnny Depp keres a legjobban a színészek, Nicole Kidman a színésznők között a hollywoodi álomgyárban. Az elmúlt egy év bevételi adatai alapján az amerikai Forbes magazin közzétette összefoglalóját, amely a 35 éven felüli sztárok keresetét vette figyelembe, de a jelentésből kiderül, hogy a „legek” korra való tekintet nélkül tartják a csúcsot.
Fantasztikusnak találta a Harry Potter könyvek utolsó részét a címszereplő alakítója, Daniel Radcliffe. A 18 éves brit színész a BBC-nek adott interjújában arról is beszélt, miért nem örül, hogy a hatodik filmnek könnyedebb lett a hangulata, mint az előzőnek.