A Diana hercegnő és barátja, Dodi al-Fajed életét követelő párizsi autóbaleset helyszínére elsőként érkezett fotós annak idején, 1997. augusztus 31-én 300 ezer fontért (mai árfolyamon 108 millió forint) adta el a The Sun című brit bulvárlapnak a drámáról készült két felvételét.
Kedden megjelent az Egyesült Államokban Britney Spears új albuma, négy év óta az első. A Blackout című lemezt a tervezettnél két héttel hamarabb adták ki, hogy így próbálják ellensúlyozni az internetes kalózkiadások hatását.
Jelzáloghitel törlesztésére használták fel a kislány megtalálásának segítésére létrehozott alapítványba befolyt adományokat a Portugáliában csaknem fél éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei - ismerte be szóvivőjük.
Hatórás mûtéttel sikerült a grazi kórházban megmenteni a hétfô hajnali buszbaleset egyik legsúlyosabb sérültjének jobb kezét. Éva, aki utazási iroda képviselôjeként utazott ki Milánóba, hosszú órákig azt hitte, hogy amputálni kell szétroncsolódott karját.
Izgatottan készülnek a világsztárok a müncheni MTV Europe Music Awards díjátadóra, ahol a zenei élet nagyjait díjazzák. A nagy esélyes Justin Timberlake lehet, a hölgyek között pedig Rihanna, vagy Beyonce viheti el a prímet. Britney Spearst vendégként sem engedik be a gálára.
Egyiptomban talált rá szerelmére Dobó Kata. A meseszép színésznôt egyre gyakrabban látják Nyíregyházán kettesben egy fiatalemberrel, akit információink szerint Gábornak hívnak. A Császárszállási-tó környékén már nyílt titok, hogy Andy Vajna egykori párja rendszeresen a környéken andalog új szerelmével.
Szomorú-könnyesen zajlott tegnap Gáspárék bontóperének elsô tárgyalása. Igaz, csak Gyôzike érzékenyült el, Bea asszony ugyanis nem jelent meg a bíróságon, ami úgy felbôszítette a showmant, hogy úgy döntött, kisemmizi feleségét.
A Németh-kormány átalakulási törvénye Kőbányát tette a leggazdagabb fővárosi kerületté. A belterületi földek önkormányzati kézbe adása – hasonlóan a gáz és fűtőolaj árába épített különbséghez – kedvező környezetet teremtett a korrupció elburjánzásához. Kőbánya ma a tönk szélén áll.
Egy német egyetemista lány 19600 euróért (ötmillió forint) értékesítette egy árverésen azt a 17 századi festményt, amit egy bolhapiacon vásárolt öreg ágyban talált. A Berlinben közgazdaságtant tanuló lány tanulmányainak finanszírozására fogja felhasználni az összeget.
Szenzációs fordulatot vett a Diana halálának körülményeit vizsgáló bizottság nyomozása, kiderült, hogy a hercegnô nem véletlen közúti balesetben halt meg – állítja a BBC. Két szemtanú ugyanis egymástól függetlenül azonosította annak a Fiat Uno-nak a sofôrjét, aki a gyanú szerint tíz esztendeje szándékosan meglökte a hercegnôt szállító Mercedest. A férfit állítólag a brit titkosszolgálat fizette.
Igen ritka, védett madarak lelövése ügyében hallgatta ki a rendőrség Harry herceget, a brit trón harmadik számú várományosát, bár az udvar szerint Harrynek nincs köze az ügyhöz.
Halállal nem illik viccelôdni – mondják azok akik még nem hallottak a Darwin-díjról. Ezt a furcsa “elismerést” azok kapják, akik nem mindennapi módon haltak meg. Ez megihlette az egyik tévéscsatornát: sorozatot indít, ahol feldolgozzák a morbid, mégis humoros haláleseteket.
Szivárványszínű urnát, virágmintás koporsót, szexis egyenruhába öltöztetett koporsóvivőket és sok hasonló kegyeleti szolgáltatást kínál az első olyan német temetkezési vállalkozás, amely homoszexuálisokra szakosodott.
Lord Snowdon, a legendás brit fotós, eredeti nevén Anthony Armstrong-Jones, a néhai Margit hercegnő egykori férje, újra lefényképezte II. Erzsébet angol királynőt és Fülöp herceget. Ezekkel a képekkel kezdődött a gyémántlakodalmukkal kapcsolatos ünnepség-sorozat.
Bánsági Ildikó ezer fokon ég: nemrég fejezte be Till Attilával a Pánik címû filmet, és máris Fazekas Péter elsôfilmes rendezôvel forgatja a Para-t. A sok filmes elfoglaltság mellett Ildikó egyedül neveli gyermekeit, sôt arra is jut ideje, hogy hetente kétszer súlyzókkal tartsa karban csinos alakját.
Magyar hölgy nyitotta meg az olasz Prada jövô nyári kollekciójának bemutatóját Milánóban. A világhírû eseményen részt vett a divatszakma krémje. Már hónapokkal korábban találgatták, ki lesz az a modell, aki viselni fogja a bemutató vezetô ruhadarabját. Idén a választás Fórizs Adinára esett, aki húsz évesen már nemzetközi sikereket ér el.
Órákon át ingyen televíziókat osztogattak tegnap délután a Nyugati téren. A furcsa akció mögött egy ismeretlen szervezet áll, amely egyelôre nem fedte fel magát, de annyi kiderült, hogy nem egy újonnan nyílt áruház vagy egy televíziómárka kampányáról van szó.
November 1. és 2., azaz a Mindenszentek és a halottak napja az elhunyt hozzátartozókra és barátokra való emlékezés ideje. A hónap elsô napja a kereszténység azon szentjeinek ünnepe, akiket a naptár név szerint nem említ meg. Az ezt követô halottak napját – immáron 1009 esztendeje – 998 óta tartja az egyház. Ilyenkor a hozzátartozók megtisztítják elhunyt szeretteik sírját, virágokkal, koszorúkkal…
Tűz ütött ki egy családi ház alagsorában Budapesten, a XXII. kerületi I. utcában szerdán reggel, a tűzoltók egy halottat találtak a helyszínen - mondta Virág Ferenc, a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese az MTI-nek.
Kamion ütközött autóbusszal a Miskolc Plázánál szerda reggel, az elsődleges adatok alapján a balesetben öten könnyebben megsérültek - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Várhatóan 10 százalékkal emelkedik az áram, 4-5 százalékkal a földgáz lakossági ára a jövô év elején, 2008 közepére pedig, a gáz tekintetében legalábbis újabb emelkedés várható.
Előzetes letartóztatásba helyezte a városi bíróság azt a kábítószer-terjesztő fiatalt, akit a hétvégén értek tetten Szekszárdon - tájékoztatta a Szekszárdi Rendőrkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Három hónappal, 2008. február 4-ig meghosszabbította a bíróság Katus Ferenc - a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának - előzetes letartóztatását - tájékoztatta Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője az MTI-t szerdán. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta Katus Ferenc előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.
Az amerikai Forbes magazin az idén is közzétette a legjobban keresô sportolók listáját. A képzeletbeli dobogó tetején, a listát évek óta uraló golfozó, Tiger Woods található.
"Életem fontos döntéseit kerékpározás közben hozom" - jelentette ki Romano Prodi. Az olasz kormányfő a City című milánói napilapnak nyilatkozott a helyi kerékpárvásár kapcsán. Prodi elmondta, hogy első biciklijét még szüleitől kapta, később azonban eljutott a versenyszerű sportolásig.
Zárt ajtók mögött tartották a szándékos HÍV-fertôzéssel vádolt K. Zoltán bírósági perének elsô tárgyalási napját. A férfival a munkáltatója a tárgyalás elôtt közös megegyezéssel szerzôdést bontott. Az ügy két sértettje, Judit és Gabriella parókában és napszemüvegben jelent meg a bíróságon.
Leégett egy családi ház szerdán reggel a Veszprém megyei Szentgál községben; a lakás tulajdonosa, egy idős asszony életét vesztette - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Másnaposan érkezett Moszkvába Paris Hilton egy egészen ifjú divattervező leányzó bemutatójára Hugh Hefner Playboy-matuzsálem Halloween partija után, s a szerdai moszkvai lapok rosszmájú jelentései szerint az orosz fővárosban csak "rátöltött".
Éveken át milliókat sikkasztott szerelme kedvéért Nagy Éva, szépségkirálynő. November 7-én 12 órától Nagy Éva lesz a csevegő vendége. Kérdezz Tőle te is!
Olivier Martinez már százszor megbánta, hogy megcsalta Kylie Minogue-t, és vége szakadt a románcnak. Az énekesnô sugyanis betegsége után diadalmenetben tért vissza a popvilágba: gyönyörûbb és sikeresebb, mint valaha. Martinez viszont eltûnt a süllyesztôben, amióta egyedül van.
Ismeretlen fegyveresek elrabolták Wilson Palaciosnak, az angol Birmingham City hondurasi labdarúgójának öccsét. Az emberrablók betörtek a 15 éves Edwin Rene Palacios La Ceiba-i otthonába, szüleit megkötözték és bezárták az egyik szobába. A bűnözők egyelőre nem jelentkeztek követeléseikkel.
A Fővárosi Ítélőtábla súlyosította a baracsi kettős emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet szerdán: az anya legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra, fia büntetését 14 évre súlyosította a másodfokú bíróság.
Talmácsi Gábor némaságba burkolózott a vasárnapi valenciai futam elôtti idôszakra. Neki teljes nyugalomra van szüksége, hogy maximálisan felkészüljön a mindent eldöntô futamra. Mert Spanyolországban nem kisebb a tét, mint hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis géposztályának végre magyar aranyérmese legyen.
Ausztrál állatorvosok küzdenek annak a kutyának az életéért, amelyet halálos mérgű kígyó mart meg, miközben gazdáját védte - jelentették az ausztrál lapok szerdán. Az eset még vasárnap történt, a Tess névre hallgató pásztorkutya kómában van.
Nem indulhat a novemberi parlamenti választásokon egy keresztény és családpárti értékeket hirdető ausztrál politikus, miután pornográf fotók kerültek fel róla az internetre.
Gyôr város Fideszes vezetésû önkormányzata több olyan cégnek is jutatott pályázati pénzeket, melyek az ellenzéki párt ifjúsági szervezetéhez, a Fidelitashoz kötôdnek. Az alpolgármester azt mondja: nem kérik vissza a már kiutalt támogatást.
Veszekedést követően egy késsel a nyakán és a mellkasán is megsebesítette ismerősét az a petőfiszállási férfi, akit szerdán jogerősen két év - végrehajtásában öt évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
Esélyt kapott az életre Karai Pisti, akinek évi nyolcvan millió forintba kerül a gyógyíttatása. A szobafestô apának és a gyes-en lévô anyának megoldhatatlan feladatot jelent ennek elôteremtése, pedig sokan gyûjtenek a Hunter-szidrómás kisfiú gyógykezelésére. Hosszas unszolásra végre az OEP is kinyitja a pénztárcáját, ezzel a család egy év haladékot kapott.
Közel 40 ezer évi börtönbüntetést szabott ki a madridi bíróság szerdán a 2004 márciusában vonatok ellen végrehajtott merényletek három fő vádlottjának.