Új üdvözlő-könyvecskét készül kiadni a brit kormány a bevándorlóknak, amelyben elmagyarázzák, mit ne tegyenek az újonnan érkezők a szigetországban. A füzet arra is felhívja az emigránsok figyelmét, hogy ne vezessenek ittasan, ne hordjanak kést vagy más szúrófegyvert magukkal és ne alkalmazzanak erőszakot családtagjaikkal szemben.
Lindsay Lohan amerikai színésznő kijelentkezett abból a Utah állambeli elvonóintézetből, ahova augusztusban utalták be, jelentette pénteken a People magazin internetes oldalán. A 21 éves színésznőt májusban, majd júliusban is letartóztatták részeg vezetés miatt, ráadásul mindkét alkalommal kokaint is találták nála.
A brit nyomozók is osztják portugál kollégáik feltételezését arról, hogy a szülők megölték Madeleine McCann-t- állítja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Daily Star című brit bulvárlap internetes kiadása. A Star szerint a Scotland Yard is amellett tette le a voksát, hogy a szülők az ügy fő gyanúsítottjai.
Szombat délután a greenwich-i délkör átszelésével ért célba Londonban a világutazó brit Jason Lewis, aki kizárólag a saját erejére támaszkodva járta körbe a Földet. A vízibiciklin, úszva, görkorcsolyázva, kajakozva és gyalog megtett 46500 mérföldes körút a tervezett 4 év helyett 13 és fél évig tartott és feltehetőleg bekerül a rekordok könyvébe is.
Vasárnap tartják a Rubik-kocka világbajnokság döntőit Budapesten. Ott lesz Rubik Ernő, a világhírű játék feltalálója is. A 8-10 magyar éremesélyes van, köztük egy 14 éves fiú, aki 11 világrekordot tart.
Pamela Anderson szombat éjjel férjhez ment Robert Salomonhoz, Paris Hilton volt barátjához. A "Baywatch" című amerikai filmsorozat korábbi sztárjának ez a harmadik házassága, a szertartást Las Vegasban tartották.
Egy éve, 2006. október 7-én ölték meg Anna Politkovszkaja orosz újságírónőt, aki Putyin orosz elnök kritkusaként és a csecsen háború szakértőjeként szerzett magának hírnevet. Családja az újságírónő sírjánál emlékezik, az orosz ellenzék és több emberi jogi csoport tüntetéseket szervez Moszkva több pontján, a sajtószabadság védelmében.
A kockadinnye el van vetve, mármint a magja, és Brazíliában: kocka alakú görögdinnyével árasztják el ugyanis Európát a brazil dinnyetermesztők egy európai áruházlánccal kötött szerződés nyomán.
A német közvélemény után már az Európai Unió egyik biztosa is sürgeti, hogy Törökország engedje szabadon azt a 17 éves német fiút, aki húsvét óta ül börtönben, mert állítólag megerőszakolt egy brit kislányt.
A világ legidősebb, százmillió éves gombája kerül virtuális árverő kalapács al: a borostyánban lévő zárványt az eBay internetes aukciós portálon keresztül kívánja értékesíteni amerikai tulajdonosa, aki 100 ezer dollárt, azaz csaknem 18 millió forintot kér a ritkaságért.
A reménytelen szerelmesek emlékművét állították fel az oroszországi Barnaulban. Eduard Dobrovolszkij szobrász szomorú úrként álmodta meg a reményvesztett szerelmes férfit, aki rózsaszállal a kezében egy padon ül egy óra alatt, s egyre csak várja szíve hölgyét, aki sohasem érkezik meg - olvasható a REN orosz tévétársaság honlapján.
Valószínűleg a tengeren át vitték ki Portugáliából a tavasszal elrabolt skót kislányt, Madeleine McCannt - legalábbis erre a következtetésre jutott vasárnapi brit lapértesülések szerint a világ egyik vezető "nyomkereső" szaktekintélye.
Az orosz mérnökök az utolsó simításokat végezték vasárnap azon az űrhajón, amelyen szerdán a világűrbe indul az első maláj űrhajós. A kazahsztáni Bajkonurban összeszerelték az Oroszországban gyártott, és darabokban Kazahsztánba szállított Szojuz űrhajót, amelyre felfestették a maláj nemzeti zászlót és az államcímert is.
Súlyos sérüléseket szenvedett az a makói taxis, akit szombaton rabolt ki két fiatal, a feltételezett elkövetőket elfogta a rendőrség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-t.
Egy Boeing 757-es repülőgépet bérel a Spice Girls világkörüli koncertturnéjára. A Spice Force One névre keresztelt gép oldalát az együttes négy hölgytagjának portréja díszíti majd. Az újra összeálló lánybanda gépén utaznak a családtagok és a testőrök, valamint a kozmetikusok, a szakácsok és a dadák is.
A május elején Portugáliában elveszett brit kislány, Madeleine vérnyomait fedezték fel hetekkel az eltűnés után egy portugáliai strandon - állítja egy gyermekrablási ügyekre szakosodott detektív. Erről adott hírt vasárnap az Observer és a Sunday Express című brit vasárnapi lap.
Franciaországban 12 farmer és hatuk felesége meztelenül állt modellt egy jótékonysági naptár fényképeihez. Az egészet a nejek találták ki, mert torkig voltak már azzal, hogy állandóan bugrisnak nézzék őket, csak azért, mert farmerfeleségek.
Tízéves fiúcska lopott iskolabuszt az Egyesült Államokban, és olyan ügyesen vezette, hogy a rendőrség csak 80 kilométeres hajsza után tudta megállítani.