Több mint egy évtizeddel a Diana hercegnő életét kioltó párizsi autóbaleset után új fotók kerültek nyilvánosságra a szerencsétlenség éjszakájáról. A londoni esküdtszéknek bemutatott és az összes nagy brit napilap szerdai számában közölt felvételeken a hercegnő az autó hátsó ülésén látható.
Lefejelte egy férfi betegét a csepeli Vénusz utcai háziorvosi rendelő egyik férfi orvosa - tudta meg az MTI szerdán önkormányzati forrásokból. Horváth Gyula (MSZP), az egészségügyért felelős alpolgármester az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Rendbontásért és egy rendőr munkájának akadályozásáért őrizetbe vették Kwame Brownt, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers játékosát.
Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség szerdán a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl önkormányzati területeinek értékesítése ügyében. Megalapozottnak találták ugyanis Schneller Domokos fideszes önkormányzati képviselő fejelentését az ügyben - mondta a Magyar Nemzetnek a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Budapest - Sztár plasztikai sebész barátja faragott királynőt ifjú kedveséből? Bodri Krisztina (22), a Miss World Hungary idei nyertese egy éve él boldog párkapcsolatban a TV2 átváltoztató műsorában is felbukkant Seffer Istvánnal (53). A Blikknek azt is elismerték: a sebész szépítette meg kedvese orrát, aki így - lehet, hogy épp egy orrhosszal - Magyarország legszebbje lett.
Két családi ház kivált Ukrajnából és saját köztársaságot alapított. Lakosai egyedi útlevéllel és személyi igazolvánnyal rendelkeznek. Nem ismerik el sem az ukrán kormányt, sem a törvényhozást.
Több mint 400 ezer kínai osztozik ugyanazon az utónéven: Kuo-csingnek (Guoqing), magyarul Nemzeti Ünnepnek hívják őket. A kínai népesség-nyilvántartó adatai szerint csak a fővárosban 6589 "Nemzeti-ünnep" keresztnevű lakost tartanak számon.
Amerikában közel száznyolcvanezren töltötték le digitális formátumban Britney Spears Gimme More című dalát megjelenésének első hetében, s ezzel szerdán a letöltési lista élére ugrott.
Budapest- Először csak kollegák voltak, mostmár barátnők is Horváth Éva (28) és Orosz Barbara (27). A két szépség a Cool televízióban ismerkedett meg egymással, ahol mindketten műsort vezetnek, igaz nem együtt. Éva és Barbara mindenesetre hamar rájöttek, hogy sok közös vonásuk van.
Mick Jagger nem gondol még a visszavonulásra, folytatja a felvételeket és koncertezést a Rolling Stonesszal. A világ legrégibb rock and roll együttesének frontembere a BBC honlapján nyilatkozott erről a website olvasóinak kérdéseire válaszolva.
Látogathatja gyermekeit Britney Spears, és a hónap végén tovább folytatódik a per a két kisfiú felügyeleti jogáért. Az ügyben eljáró Los Angeles-i bíróság szerdai döntése értelmében a 25 éves popsztár meglátogathatja gyermekeit volt férje, Kevin Federline otthonában.
Összekötözött végtagokkal három órát úszott egy folyóban egy 10 éves kínai lány - ismét egy újabb állóképességi teszt, amely már-már a gyermekbántalmazás kérdését veti fel.
Elhagyja Itáliát, és az amerikai Arizonában művészként kezd új életet Romina Power, Al Bano Carrisi egykori felesége. A Felicita és a Sempre, sempre című dalokkal híressé vált Al Bano 57 éves exneje, aki maga is híres színész és énekes, Róma helyett ezentúl ismét hazájában, az Egyesült Államokban akar élni.
Jennifer Aniston arca megunhatatlan, a legnépszerűbb hetilapok az amerikai filmcsillaggal készült címlapokkal adják el a legtöbb példányt - erre az eredményre jutott a Forbes magazin, amely először állított össze ilyen jellegű toplistát.
"Kakukktojásos" kocsmapletykázás miatt csináltatott gyermekéről "eredetiségvizsgálatot" egy házaspár Csehországban, ami igazi "kindersurprise-t" szült: kiderült, hogy nem a férjtől származik a 10 hónapos lányka, de a feleségtől sem.
Harmincöt millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát és egy élő cerkófmajmot próbáltak az országba csempészni a röszkei és a gyulai átkelőnél, a külföldi állampolgárságú csempészek ellen eljárás indult - tudatta a vámőrség csütörtökön az MTI-vel.
Hivatalos bocsánatkéréssel próbálják engesztelni a Fülöp-szigetek népét a Született feleségek című amerikai tévésorozat producerei egy többek szerint rasszista ízű kiszólás miatt.
Michelle Yeoh malajziai filmszínésznő, ez egyik legnépszerűbb ázsiai filmsztár szerdán Kuala Lumpurban megkapta a francia Becsületrend Lovagja-kitüntetést.
Szétverte munkaadója irodáját egy férfi Japánban, mert főnöke nem bontott ki egy doboz csokoládét. A zselés édességgel a férfi még a nyáron ajándékozta meg munkaadóját, de csak a minap fedezte fel, hogy a csoki bontatlanul még mindig a főnöke asztala alatt hever. Annyira megdühödött, hogy egy doronggal húsz számítógépet zúzott szét.
Egy meggondolatlan, de nagyon bántó mondat miatt háborodtak fel a Született feleségek című sorozat nézői, akik tiltakozásuk jeléül petíciót nyújtottak be az interneten.
Elton John kérésére az észak-angliai Gateshead kulturális központjában bezárták a popsztár fotógyűjteményét bemutató, alig néhány nappal korábban megnyílt kiállítást.
Tyúkbaráti lépéseket tesznek a holland hasisos süteményekkel szolgáló kávézók: csak olyan tojást használnak, amely nem ketreces baromfitartásból, hanem szabadon kapirgáló tyúkból származik.
Marsi Anikónak egy kedves hódolója tette fel a kérdést, hogy látható lesz-e valamikor a Playboyban. Anikó titokzatos mosollyal az arcán csak annyit válaszolt, hogy tényleg lesz majd az újságban, de nem úgy, ahogyan ezt sokan gondolnák.
Lebukott egy drogdíler Mezőkövesden, a férfinek kiterjedt vevőköre volt, a rendőrség kezdeményezte letartóztatását - tájékoztatta a hatóság az MTI-t csütörtökön.
Tíz órán át egy üres műanyagflakonba kapaszkodott, így menekült meg egy hajótörést szenvedett japán tengerész. A 28 éves férfi egy tartályhajóról esett a vízbe Hokkaido japán sziget partjainál, kedden késő este - mondta el a parti őrség egyik tagja.
Tóth Károly (MSZP) azt javasolja, hogy a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága együttesen tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen a minisztériumi telefonhívások rögzítése miatt. A testület szocialista alelnöke erről csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.
A Szelektív Maraton 2007. október 9. 17:00 órától október 13. 18:03-ig tart. A kitűzött cél: folyamatos műsorkészítés alvás nélkül. Ekkor lesz JoNeS 97,3 órája folyamatosan élő adásban és ezzel az a szándéka , hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon létezik Fekete Zenei Kultúra és ennek egyetlen képviselője az Abszolút Rádió.
Rendőröket hívtak egy Nyíregyháza melletti lőtérre a biztonsági őrök szerdán este, mert a szerintük a Magyar Gárda egyenruhás tagjai gyakorlatot tartottak. A rendőrök húsz, egyenruha-szerű öltözetben lévő fiatalembert találtak, akiket igazoltattak, de azon kívül, hogy magánterületen tartózkodnak, semmilyen más, szabályba ütköző tevékenységet folytattak.
A rendőrség napokon belül vádemelést javasol az ügyészségnek az ellen a motoros ellen, aki még júniusban okozott halálos balesetet, amikor egy másik motorossal ütközött a Pécs és Mánfa közötti úton - közölte a baranyai rendőrség sajtóreferense az MTI-vel csütörtökön.
Csalás miatt 43 hajdú-bihari roma, köztük több cigány kisebbségi önkormányzati vezető ellen emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség - közölte az MTI-vel csütörtökön Jónáné Pocsai Edit megyei helyettes főügyész.
Három mandrillkölyök cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A páviánok rokonsági körébe tartozó, Afrikában honos majomfaj szaporodása az európai állatkertek tenyészprogramjának keretében történik, amelyet a budapesti állatkert fog össze.
A közbiztonság javítását célzó pályázataik alapján 2002-2004-ben 20 millió forint körüli támogatást kapott a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti szakbizottságától néhány olyan civil szervezet, amelyek a Zuschlag János ellen zajló büntetőeljárásban érintettek - tájékoztatta az MTI-t Danielisz Béla bizottsági elnök.