Budapest - A képviselők igencsak háborognak a kormányfő tisztasági csomagba bugyolált ötletén, hogy főállásban "mindössze” bruttó 800 - nettó 407 - ezerért dolgozzanak. Közben a Blikk megkérdezett olvasói jó, ha 100 ezer forintból élnek egyik napról a másikra
Gróf Titusz, Ká öreg macskája betöltötte a 20. életévét. Jelenleg Zuglóban él Ká anyukájával, és hála Istennek jó egészségnek örvend. Kicsit ugyan rosszabb a hallása, és rágni is nehezebben tud, mint 3,5 éve, de így is ugyanaz a szeretnivaló, undok öreg kandúr, amilyennek 17 éves korában megismertem.
Kecskemét - Tegnap újabb kihallgatásra kísérte egy fegyőr Zuschlag korábbi személyi titkárát, Lados Istvánt a kecskeméti börtönből a szemben lévő ügyészségre.
Tokió - Újabb "elismerést” kapott Szávay Ágnes (18). A magyar teniszező lett volna a héten zajló tokiói WTA-torna első számú kiemeltje, ám sajnálatos combsérülése miatt le kellett mondania a viadalt. Ez nagy gondot okozott a japán szervezőknek, hiszen valakivel gyorsan pótolni kellett a világranglista 20., a nevezettek közül a legjobban álló Szávayt.
Szoros leadási határidő, átmulatott éjszaka utáni munkanap, vizsgaidőszak, vagy csak egy szimplán nehezen induló, álmos reggel - ugye ismerős élethelyzet? Mindenkinek van valami trükkje, hogyan pörgesse fel az agyát ilyenkor.
Amikor Valerie Cartir otthagyta az étteremi konyhát, hogy személyi szakács legyen, már alig várta, hogy megkezdődjön a “jó élet''. Az új helye egy milliárdos texasi családnál rövidebb munkaidőt, magasabb fizetést és elbűvölő munkát ígért. Helyette valami mast kapott, amit ő úgy nevezett, hogy: “a pokol munkája''.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők igen és az ellenzéki képviselők nem szavazatával általános vitára alkalmasnak tartotta az adótörvények módosításáról, illetve az...
Budapest - Az ádáz licitháborúnak köszönhetően 15 millió 495 ezer forintot ejelt” a Tehénparádé 24 tehene és 12 minitehene az eseményt lezáró jótékonysági árverésen. A bevételből komoly szeletet hasított ki a 13 500 Swarovski-kristály felhasználásával készült "Tejút” tehén. Az aukción legdrágábban elkelt patásért 5,5 millió forintot fizetett az Ernst Galéria.
Tűz ütött ki egy újpalotai panelházban szerdán; a tűzoltóknak rövid időn belül sikerült megfékezni a lángokat, személyi sérülés nem történt - közölte a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletese az MTI-vel...
Magyarország - Csokorba szedték siralmaikat a magyar pedagógusok. A tanítók, tanárok szerint rengeteg baj van a mai gyerekekkel. A diákok többsége rendkívül udvariatlan, tiszteletlen, sőt mi több, egyenesen agresszív. Káromkodnak, hazudnak és érdektelenek - derült ki az oktatók által összeállított problémalistából.
Elküldte az MDF az egészségügyi miniszternek első kérdéscsomagját a biztosítási rendszer átalakításáról. Először a betegek életét leginkább érintő több mint tíz kérdésre vár választ a párt - mondta...
Sáregres - Gyilkossági kísérlet miatt tett feljelentést Sáregres polgármestere, aki azt állítja, valaki - immár másodszor - megbütykölte S80-as Volvója bal első kerekét.
Januártól tíz százalékkal csökken Budapesten a távfűtés alapdíja azoknál a háztartásoknál, amelyek csatlakoznak a Főtáv új fűtéskorszerűsítési, úgynevezett ökoprogramjához, és megkapják ezt a...
Győr-Budapest - Marhák módjára, a kerékpártárolóba zsúfolódva kénytelenek nap mint nap munkába, iskolába járni a Győrből Budapestre közlekedő személyvonat utasai. A vasúttársaság ugyanis jóval kevesebb kocsit köt a mozdony mögé, mint amennyire szükség volna. Az ingázók háborognak, hiszen a borsos bérletárak mellett nemcsak kényelmetlen, de balesetveszélyes utazásban van részük.
Pervez Musarraf pakisztáni elnök kész a hatalom megosztására a száműzetésben élő Benazir Bhutto volt kormányfővel, ha utóbbi pártja elegendő parlamenti helyet szerez a jövő év elején esedékes...
Természetesen sem a Nemzetbiztonsági Hivatal, sem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat nem rögzítette a Szilvásy György miniszter és Topolánszky Ákos közötti telefonbeszélgetést, erre ugyanis sem oka,...
Szóval megvolt egy hete az első új Abarth és úgy tűnik senki nem volt hanyattesve tőle, mert hát ez végülis csak egy hotheccs és nem versenyautó, igaz állati jól néz ki, azokért a meggypiros tükrökért például bármikor adnék többé-kevésbé nélkülözhető belszerveket.
A profitra nem, de esetleges szerződésszegés esetére várhatóan kapnak garanciát az új egészségbiztosítási rendszerbe belépő magánbefektetők - erről az Egészségügyi Minisztérium (EüM) államtitkára beszélt. Kincses Gyula úgy fogalmazott: ha valakinek az állam okoz kárt, akkor azt meg kell téríteni, de profitgaranciáról nincs szó. Az ügy előzménye, hogy legutóbb Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hívta…
A kórházi ellátás ágyszám-csökkentést, kórházbezárást is maga után vont, a járóbeteg-ellátás során azonban nem keletkezik megtakarítás, minden "beavatkozás" pénzt emészt fel. Az új államtitkár szerint ez következik most.
Gyilkossági kísérlet miatt tett feljelentést Sáregres polgármestere, ám a rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény ügyében rendelt el nyomozást. A botrányokba keveredett, immár exfideszes Lengyel Zoltán utódja autójának kerékcsavarjait májusban már egyszer kivették, most az ötből három eltűnt, kettőt pedig meglazítottak. A helybéliek szerint kizárt, hogy sáregresi polgár lenne a…
Gyurcsány Ferenc összeférhetetlenségi indítványa várhatóan nem érinti majd a községi önkormányzati képviselőket, s az SZDSZ javaslatára az indokolatlan eseteket, így például azokat a képviselőket, akik óraadó tanárok. Úgy tudjuk, csak egy előzetes, ám "reális" szám a javaslatban szereplő 5,5 millió forint; ennyire emelnék a jelenlegi 1 millióról a kampánykiadásokra képviselőnként elkölthető…
Armand Mégret, a Francia Kerékpáros Szövetség (FFC) orvosa nyílt levélben fogalmazta meg aggályait a következő szezonra bevezetni tervezett, úgynevezett biológiai útlevél kapcsán. A sportági nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) két hete állapodott meg abban, hogy a bringások számára kötelező lesz egy olyan irat elkészítése, amelyben - első lépésben - rögzítik,…
Bár Gusztos Péter (SZDSZ) és Semjén Zsolt (KDNP) mindent fenntart, amit a másik pártjáról, politikájáról mondott és gondolt az elmúlt hetekben, mégsem estek egymásnak szerdán a közszolgálati tévé Este című műsorában. Sőt, ha kicsit kicsit összeszorított szájjal is, de örültek, hogy ellentéteik dacára találtak egy szakkérdést, amiben többé-kevésbé egyetértenek.
Svéd tudósok szerint hazájuk kevésbé szenvedi meg a globális felmelegedést: a skandináv ország időjárása néhány évtizeden belül a Párizsiéra hasonlít majd. Az enyhülés és a dús növényzet megjelenése nincs ingyen, figyelmeztet a WWF Magyarország igazgatója: a természet előbb-utóbb benyújtja a számlát. A tegnapi klímaváltozásról szóló budapesti konferencián ismertették az ENSZ nemzetközi…
Szlovákiában és Németországban az érvényes jogszabályok nem tiltják, hogy a politikusoknak akár több állásuk vagy tisztségük legyen, a németeknél azonban már jó idege vita folyik arról, hogy a szövetségi és tartományi képviselőknek nyilvánosságra kell-e hozniuk más tevékenységből származó bevételeiket.
Ismeretlen személyek kedden este a CIB Bank nevében az ügyfeleknek e-mailt küldtek, amelyben internetbanki azonosítóik megadását kérték - közölte a CIB Bank szerdán.
Az édességekről és vitaminkészítményekről való lemondás meghosszabbíthatja az életet - derült ki német kutatók vizsgálataiból. A szakemberek azt tapasztalták, hogy a szőlőcukor-bevitel csökkentése akár negyedével növeli egyes férgek élettartamát.