Élesen bírálta az európai parlamenti (EP) elnök szavazati jogának megvonásáról született, lisszaboni döntést vasárnap Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke. Az unió tagországainak...
Több mint ötven feltételezett tálib harcossal végeztek az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció katonái a hét végi súlyos harcokban Afganisztánban. Húsz tálibot öltek meg amerikai katonák az...
Ha nem vigyázunk, a történelem megismételheti önmagát - mondta Burány Sándor, az MSZP budapesti tanácsának elnöke a Magyar Gárda vasárnap délutáni avatását megelőzően "A történelem megismétli...
Ne tessék már annyit értetlenkedni és kötözködni. Még akkor sem, ha ez - és csak ez - élteti a nyavalyás kormánypártoló, balliberális újságírókat. Most persze abba igyekeznek belekötni, hogy a népszavazási aláírásgyűjtés után a népszavazást támogató petícióhoz gyűjtjük az aláírásokat. Mit nem lehet ezen érteni? Napnál is világosabb, hogy az új többség folyamatosan akarja hallatni hangját. A Fidesz…
Mindannyian '56 örökösei vagyunk, akik hiszünk a köztársaságban és tiszteljük az alkotmányt - jelentette ki lapunknak adott ünnepi interjújában a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy a forradalom örökségéből legföljebb önmagát zárhatja ki bárki is, aki azzal, e hagyományból igyekszik kiátkozni másokat. Aki '56-ot a megosztásra akarja felhasználni és nem a nemzet közös…
Népszavazást támogató petíció - ilyen néven folytatja aláírásgyűjtést a Fidesz szerdától, miután a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséhez eddig gyűjtött szignókat leadják hitelesítésre. Tarlós István kampányfelelős arról is beszélt, hogy csaknem 300 ezer aláírást gyűjtöttek össze két nap alatt. Pontos számot csak később lehet tudni, miként azt is, hogy az íveken mennyi hiteles…
Október 23 az emlékezés napja. Csakhogy idén nem annyira az 51 évvel ezelőtti forradalomat idézzük fel, mint inkább az egy évvel ezelőtti utcai harcokat. A tavalyi események okait keresve meg kell említeni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését követő tüntetés-sorozatot, a tévészékház elfoglalását, valamint a Fidesz kormánybuktató szándékokat tüzelő…
Nem azért vettem fel tegnap a katonakabátot, mintha bármi hátsó szándékom lett volna vele. Mindössze fáztam, s a zöldbéléses mégiscsak jó szer hideg ellen. A Hősök szobra előtt azonban kiderült, hogy alkalmas a szerepjátékra is. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy süvölvény fiú tisztelgésre lendítette a kezét. Másodperc alatt szerepet cseréltem. Lefittyedt szájjal, fővetéssel nyugtáztam a…
A Magyar Önvédelmi Mozgalom felszólítja az ellenséges - a népirtó Gyurcsány-rezsimmel kollaboráló - média képviselőit (elsősorban az RTL Klub, TV2, ATV, MTI, Népszabadság, Népszava, Blikk, Index, stb. munkatársait!), hogy az október 22-ére kitűzött budapesti - Szabadság téri - rendezvényünket saját jól felfogott érdekükben kerüljék el! Mozgalmunk szerint ugyanis ha zavartalanul tudnának…
Hatszáz új tag avatására szólt a meghívás tegnap a Magyar Gárda rendezvényére a Hősök terén. A pontos létszámot nem közölték, elmaradt az első avatás legtöbb külsősége is. Az érdeklődőket és a sajtót kordonok választották el az új "tisztektől". A Népszava tudósítója viszont beljebb jutott.
A Magyar Közút Kht. munkatársai és a hozzájuk csatlakozott közel huszonhétezer önkéntes az október 20-i országos szemétgyűjtési akció keretében ismét győzelmet aratott a szemetelők felett. Október 20-a így azon ritka napok egyikévé vált, amelyeken több szemetet hordanak el az utak mellől, mint amennyit a szemetelők elszórnak, leraknak.
A kirgiz választók a népszavazáson támogatták Kurmanbek Bakijev államfő alkotmánymódosítási javaslatait - közölte hétfőn a Központi Választási Bizottság. A szavazók mintegy 75 százaléka támogatta és 4 százaléka ellenezte az alaptörvény módosítását, amely kibővíti a parlament jogköreit.
Újabb felsőoktatási intézménnyel bővülhet a képzési paletta: várhatóan jövő szerdán tárgyal az Országgyűlés oktatási bizottsága a felsőoktatási törvény módosításáról, amely többi között rögzíti a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola létrehozását is Budapesten.
Dick Cheney amerikai alelnök vasárnap Iránt a közel-keleti béke akadályaként jellemezte és kijelentette: a világ nem tűrheti félreállva, hogy Teherán atomfegyvert fejlesszen ki.
Az Európai Parlament (EP) hétfőn vitát folytat Strasbourgban a környezetvédelmi szakbizottság előterjesztéséről, amely betiltaná az emberekre különösen veszélyes növényvédő szereket, és jelentősen csökkentené a vegyi anyagok ilyen célra történő felhasználását.
Az Európai Parlament (EP) hétfőn vitát folytat Strasbourgban az autók széndioxid-kibocsátásának csökkentéséről. A képviselők folyamatosan szigorítanák a határérték-előírásokat.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma este beszédet mond az állami ünnep, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az Operában. A miniszterelnök ünnepi köszöntőjét '56-os szervezetek képviselőjének beszéde, majd ünnepi díszelőadás követi. A nemzeti ünnep alkalmából rendezett díszelőadás fő zenei gondolata 1956 októberének jelképes himnusza, Ludwig van Beethoven Egmont nyitánya.
Sólyom László köztársasági elnök az állami ünnep, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ma ünnepi beszédet mond a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
A romák sztereotip ábrázolása ellen, Chachipe címmel meghirdetett fotópályázat anyagából nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten, az OSA (Nyílt Társadalom Archívum) Centrális Galériájában.
A helyhatósági választásokkal megkezdődött Kubában a választási folyamat, amely jövő tavasszal éri el csúcspontját a parlamenti választásokkal. Vasárnap országszerte 8,3 millió, 16 évesnél idősebb szavazásra jogosult állampolgárt vártak az urnákhoz, hogy a 37 258 jelölt közül megválassza a települési önkormányzatok 15 236 képviselőjét. A második fordulót október 28-án tartják. Az első fordulón a…
Terrorizál, mert rájött, hogy én tojtam neki az aranytojást!” – magyarázta lapunknak Gáspár Győző (33), aki azt mondja, mindenképpen elválnak Beával (33), mert már nem szereti őt.
Hivatalosan még nem dőlt el a Forma-1-es világbajnoki cím sorsa. A szezonzáró Brazil Nagydíjon a BMW és a Williams pilótáinak autójába a mérések szerint a megengedettnél hidegebb benzint töltöttek, de a versenybírók végül bizonyíték hiányában nem büntették meg a két csapat pilótáit. A McLaren azonban nem nyugodott bele a döntésbe.
Péntek esti Petőfi Csarnokban tartandó koncertjén ünnepli születésnapját az Old Boys együttes. Az együttes vezetője, Szidor László szerint fiatalokat is bevonnak a programba és különleges blokkal igyekeznek majd kedvébe járni közönségüknek.
Sólyom László köztársasági elnök az állami ünnep, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ma ünnepi beszédet mond a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az...
Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke "hivatalos levelet" küld a szlovák miniszterelnöknek a szlovákiai magyar kisebbséget érintő politikai fejlemények ügyében - tájékoztatta Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) elnöke vasárnap az MTI-t.
Visszatért eredeti helyére, Velencébe Veronese Kánai menyegzője a digitális technikának köszönhetően. A gigantikus - 6,8 x 10,4 méteres - képet a korai itáliai barokk művésze 1563-ban készítette egy velencei kolostor számára. Freskót szeretett volna festeni, de lagúnák városának nedvessége, és sóssága ezt nem tette lehetővé. Speciális vászonra festette, de hogy a freskó illúzióját keltse, gipsszel…
A Magyar Gárda újabb tagjainak felesketésével kapcsolatban közölt cikket hétfőn a pozsonyi SME. Az esküparádét játszó hóbortosok Szlovákiának sem ártani, sem bántalmat okozni nem tudnak. Nem úgy az okvetetlenkedő, a szomszédokat szapuló, s ily módon nemzetiségi szenvedélyeket gerjesztő politikusok, akik az ilyen eszközökkel gyakran csak a saját szélsőséges indulataikat leplezik - vélekedik a…
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő vasárnap közölte: Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter arra kérte Törökországot, hogy néhány napig ne kezdjen akcióba a kurd lázadók rajtaütése után....
Primitív, brutális lénynek tekintik, amely legföljebb értelmetlen makogásra volt képes - pedig a neandervölgyi ember a legújabb kutatások szerint beszélgetéssel ütötte agyon a pihenés óráit a barlangjában.
Jövő héten tárgyal a kormány arról, hogy a magán-nyugdíjpénztárakból bizonyos feltételek esetén vissza lehessen lépni az állami nyugdíjrendszerbe - írja a Magyar Nemzet.
Lengyelországban a reggel nyilvánosságra hozott részeredmények szerint az ellenzéki, jobbközép liberális Polgári Platform nyerte meg az előre hozott választásokat. A központi választási bizottság a voksok csaknem 74 százalékának összeszámlálása után azt közölte: a Polgári Platform a szavazatok 41,2 százalékát szerezte meg.
GFK Hungária helyi rádiók hallgatottságát vizsgáló szeptemberi kutatásának eredményei alapján átlagosan négyszeresére növelte hallgatottságát az MR2-Petőfi Rádió.
Életveszélyesen megszúrtak egy budapesti sörözőben egy férfit vasárnap este - tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kormos Endre elmondta, hogy egy 44 éves...
Dick Cheney amerikai alelnök vasárnap Iránt a közel-keleti béke akadályaként jellemezte és kijelentette: a világ nem tűrheti félreállva, hogy Teherán atomfegyvert fejlesszen ki. Cheney néhány...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma este beszédet mond az állami ünnep, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az Operában. A miniszterelnök ünnepi köszöntőjét az '56-os...
Az 1956-os magyar forradalom mártírjainak tiszteletére magyarok és franciák közösen koszorúzták meg vasárnap az Ismeretlen Katona Sírját a párizsi Diadalív alatt. Megközelítőleg százötvenen...
A gépészmérnök megelégelte az ideiglenes harcászati kiállítás körüli cirkuszt, és úgy döntött, saját maga védi meg az esetleges tüntetők elől lánctalpasait.