A brit kórházakban januártól tilos lesz a fehér köpeny. Orvosnak, ápolónak eldobható műanyag kötényt kell viselnie. A brit egészségügyi minisztérium azután hozta ezt a döntést, hogy egy...
Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Alessandro Minuto-Rizzónak, a NATO távozó helyettes...
Megrongálták a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakcióvezetőjének autóját hétfőre virradó éjszaka, s három helyen is belekarcolták a szocialista párt nevének rövidítését, az MSZP-t. Erről maga...
Büntetőfeljelentést tesz a Civil Jogász Bizottság az úgynevezett Papp-jelentés alapján az iratban nevesített rendőri vezetők ellen, akik hibáztak a tavaly október 23-ai tömegoszlatás során -...
Mindannyian emlékezünk a magyar forradalom 51. évfordulóján, mindannyiunknak közös emlékünk ez az évforduló - jelentette ki Wittner Mária (Fidesz)hétfőn Budapesten, a Petőfi-szobornál, hozzátéve,...
Kioktatta és ugráltatta a showmant a gyönyörű díva. Medveczky Ilona kezesbárányt faragott a nagydumás Fábry Sándorból. A Showder felvételén a revükiránynő határozott utasításokat adott a showmannek, hogyan is bánjon egy dívával, Fábry pedig csípős beszólások nélkül teljesítette Medveczky összes óhaját.
Gyurcsány Ferenc szerint 1956 a szabadság kiáltása, egy jobb élet, egy igazabb Magyarország kiáltása volt, de a kiáltó szó bennakadt, és évtizedek kellettek, mire jött egy új nemzedék, amely folytatta apái küzdelmét és új, szabad, demokratikus Magyarországot teremtett.
Nyolcan sérültek meg, a rendőrök pedig több mint tíz embert állítottak elő az október 23-i rendezvényekkel összefüggésben a fővárosban - közölte Budai Bernadett, miután az operatív törzs összegezte a különböző szervezetek információit a hétfőn történtekről.
Mianmar (Burma) hozzájárult, hogy az ENSZ emberi jogi szakértője a délkelet-ázsiai országba utazzon a tüntetések utáni megtorlások kivizsgálására - jelentette be hétfőn Michele Montas ENSZ-szóvivő.
Hétfőn este kilenc óra tájban a rendőrök kiszorították a tüntetők egy részét a budapesti operaház környékéről, ahol eközben tartott az október 23-ai ünnepi megemlékezés, s beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója ünnepi üdvözletet küldött az 1956-os forradalom évfordulóján az amerikai, nyugati parti magyarság egyik kiemelkedő szellemi vezetőjének.
Franciaország azt kéri Izraeltől, legyen kezdeményző és "tegyen néhány gesztust" a palesztinokkal folytatott tárgyalásokon - mondta Nicolas Sarkozy francia elnök a Párizsban tárgyaló izraeli miniszterelnöknek.
Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke levélben szólította fel a szlovák miniszterelnököt: határolódjon el a Benes-dekrétumoktól és biztosítsa a magyar kisebbség jogait. Lantos azt kérte, hogy Robert Fico "nyilvánosan határolódjon el a Benes-dekrétumoktól és törekedjen annak biztosítására, hogy a magyar kisebbség tagjait Szlovákia egyenrangú állampolgáraiként kezeljék".
Félévkor a Toyota vezette az autógyártók nemzetközi eladási listáját, de a háromnegyed éves mérleg szerint visszaelőzte őt a General Motors: eladásai elérték a 7,06 millió darabot, míg a japán gyártónak 10 ezerrel kevesebb autót sikerült értékesítenie.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. keddre virradóra befejezte a takarítást a fővárosban, elsősorban a Nagymező utca környékén, így zavartalanul megindulhat a tömegközlekedés - tájékoztatta az MTI-t Horváth László, a zrt. helyettes szóvivője.
A kormány a héten tárgyalta első olvasatban a kötelező egészségbiztosításról és az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslatot, amely alapdokumentuma lesz a több biztosítós társadalombiztosítási modell kialakításának és működtetáésének.
Vereséggel kezdte szereplését a MiZo Pécs 2010 a jeketyerinburgi női kosárlabda Világligán. A pécsiek hivatalos holapja szerint a magyar együttes szoros mérkőzésen négy ponttal kapott ki a házigazdáktól.
Egyik járműkategóriában sem emelkednek az autópályadíjak 2008-ban, január elsejétől pedig megszűnik az autópályadíj befizetését igazoló matrica - mondta az InfoRádiónak a Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője.
Veres János pénzügyminiszter szerint az Egyesült Államok az utóbbi napokban példát mutatott arra, hogy milyen határozottan kell fellépni az utcai randalírozókkal szemben.
A XX. század első felének legjelentősebb alkotóit és irányzatait mutatja be a múzeum az október 26-án megnyíló kiállításon. A klasszikus modern képzőművészet legjelentősebb alkotóit és irányzatait mutatja be a Szépművészeti Múzeum legújabb, október 26-án megnyíló kiállítása.
Az 1956-os forradalom több, mint ötven éve történt, de csak tizenkilenc éve beszélünk, emlékezünk meg róla nyilvánosan. A Kádár-rendszer felfogása szerint 1956 ellenforradalom volt, amiről hallgatni kell. Mára viszont már a politikai játszmák eszközévé vált az '56-os októberi forradalom.
A McLaren és a Hamilton család is visszautasította, hogy az angol Lewis Hamilton másodjára is önhibájából esett vissza a Forma-1-es Brazil Nagydíjon. A francia-kanadai La Presse című lap korábbi írása szerint a McLaren újonca elismerte, hogy néhány körrel kisebb kicsúszása után véletlenül megnyomta a kormányon a rendszer-újraindító gombot.
Az ausztráliai Nagy Korallzátony koralljai ugyanazon időszakban ívnak, mivel génjeik érzékelik a holdfényt - állapította meg egy kutatócsapat. Ezen gének -melyek minden év novemberében, néhány napra szinkronizálják az ívást -, ugyanazon típusok, melyek az ember belső óráját szabályozzák.
1956 emblematikus helyszínei közül kétségkívül kiemelkedik a Corvin köz. A mozi és környéke az ott harcoló önkéntesek nyomán a szabadságharc szimbóluma lett. De mi is történt valójában? Felnyitottuk a forradalmi legendáriumot, és beszélgettünk egy ma is ott élő szemtanúval.
Kellemetlen dologra hívták fel a figyelmét egy brit férfinak, aki azt hitte, hogy a saját nevét tetováltatta a mellkasára kínai karakterekkel. Pedig nem.
Október 17-én 18 óra 55 perckor egy angliai televízióadásban az Audi bevallotta, hogy az R8 valójában a leglassabb autó, amit valaha is készítettek. A sportmodellhez méltatlan jelző használata az új marketingkampány része, amely a kézi összeszerelést és ezzel együtt az Audit népszerűsíti.
A mobiltelefonos online játékok kínai piacának rohamos bővülése várható a 2007. és 2010. közötti időszakban, az eladásokból származó bevételek évente átlagosan 150 százalékkal növekednek.Idén minden eddigit meghaladhat a bevétel.
Egy férfi holttestet találtak hétfőn este Sükösd határában az 54-es út mellett; a férfi valószínűleg baleset áldozata lett - közölte a rendőrség. Az elsődleges vizsgálat szerint a férfit valószínűleg egy gépjármű gázolta el.
Számos útlezárással, parkolási tilalommal találkozhatnak az autósok kedden, az 1956-os forradalom 51. évfordulóján a különféle rendezvények miatt. A legnagyobb korlátozások délutánra várhatók, amikor a Fidesz tart nagygyűlést a belvárosban. Az ünnepségek miatt a BKV több járata is módosított útvonalon közlekedik majd.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn a független demokratikus intézmények és a szabad sajtó tiszteletben tartására szólította fel Oroszországot.
Halhatatlan Beatles-dalok - a Hey Jude, a Get Back és az Eleanor Rigby - hangzottak el Paul McCartney tolmácsolásában hétfő este a párizsi Olympia színpadán, ahol 43 évvel korábban a Beatlessel koncertezett.
Újra kihallgatják azokat a nőket és férfiakat, akik Madeleine McCann szüleinek asztalánál vacsoráztak, amikor a kislány eltűnt a portugáliai nyaralóhelyről.
Egy manchesteri bíróság a közlekedési szabályok többszörös súlyos megsértése miatt fél évre bevonta Dietmar Hamannak, a Manchester City korábbi német válogatott labdarúgójának a jogosítványát.
Dél-Korea meghosszabbítani szándékozik egy évvel iraki katonai misszióját, miután a kontingens létszámát a felére csökkentette - jelentette be kedden Ro Mu Hjon dél-koreai elnök. Az államfő az országos televízióban elhangzó beszédében közölte, hogy a szöuli kormány az Egyesült Államokkal való szövetség figyelembe vételével hozta a döntést. Dél-Korea jelenleg 1200 katonát állomásoztat Irakban és a…
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. keddre virradóra befejezte a takarítást a fővárosban, elsősorban a Nagymező utca környékén, így zavartalanul megindulhat a tömegközlekedés - tájékoztatta az...
Huszonhárom százalékkal kevesebb néző követte nyomon a német RTL televízióban a Forma-1-es világbajnoki futamok közvetítéseit, mint egy évvel korábban, 2006-ban, a csatorna vezetői mégis elégedettek a nézettségi adatokkal.
Szinte egész nap tartanak majd a fővárosban az 1956-os forradalom 51. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségek, a különféle pártrendezvények, illetve motoros- és gyalogos felvonulások. A legnagyobb tömegeket várhatóan a központi ünnepségek, illetve a Fidesz délutáni nagygyűlése mozgatja majd meg.
Nyolcan sérültek meg, a rendőrök pedig több tizenkét embert állítottak el az október 23-i rendezvényekkel összefüggésben a fővárosban - tájékoztatta Budai Bernadett az MTI-t, miután az operatív...
Ahogyan a kommunikáció szerepe felértékelődött, és a mobiltelefonok egyre inkább mindennapi életünk részévé váltak, a biztonsági kérdések is előtérbe kerültek. Minden veszély ellenére a mai világban nem megoldás, ha nem élünk a fejlődés kínálta lehetőségekkel, hiszen azok hang- és adatvitele olcsóbb és hatékonyabb. A technológiai fejlesztés pedig lehetővé teszi azt is, hogy megvédjük eszközeinket.
Terrorista-ellenes akció kezdődött kedden hajnalban az olaszországi Perugiában. Az olasz csendőrség különleges egységének (Ros) tagjai az umbriai fővárosban végrehajtott rajtaütések és házkutatások során öt személyt vettek őrizetbe. Valamennyien olasz állampolgárok.
Kedden zárva lesz az üzletek többsége - mondta a Független Hírügynökségnek az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György hozzátette: a benzinkutak, a virágboltok és a szórakozóhelyek tartanak nyitva az ünnepnapon is. A bevásárlóközpontokban is csak a mozikat és a vendéglátóhelyeket lehet kedden felkeresni.
Nyugodtan telt az éjszaka a hétfői zavargások után a fővárosban, hajnalig semmilyen rendbontás nem volt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.