Heteken belül módosíthatja a parlament a digitális átállásról szóló törvényt; a digitális multiplex-pályázatokkal foglalkozó eseti bizottság elnöke szerint szinte biztosan sikerül konszenzust kötni a módosításról.
Elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Kopaszi-gát privatizációja ügyében - írja a Magyar Nemzet. Az MSZP-s vezetésű önkormányzat és Leisztinger Tamás vállalkozó tranzakcióját kifogásolva Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter New York után Magyarországon is mielőbbi cselekvésre, a környezettudatos gondolkodás és a környezetbarát technológiák alkalmazásának fontosságára hívta fel a figyelmet a Figyelő és a Heti Válasz közös konferenciáján.
Milla Jovovich mintha nem akarna tudomást venni arról, hogy terhes, hiszen egy meglehetősen szűk és feszülős estélyi ruhában jelent meg legújabb filmje premierjén.
Tarthatatlannak tartja a bérlője működése kapcsán kialakult helyzetet a budapesti Fészek Művészklub, amelynek vezetése abban bízik, hogy a bíróság a vendéglátó helyiségeket üzemeltető társaságot mielőbb az intézmény területének elhagyására kényszeríti.
Chico nagy vörös kandúr és Bajorországban él. Nem közönséges állat azonban, jó barátja Joseph Ratzingernek és ismeri annak minden jelentős gyermekkori és ifjúkori élményét. "Joseph és Chico" a címe XVI. Benedek pápa gyermekeket megszólító első életrajzának, amely képeskönyv alakjában jelent meg. Szerzője Jeanne Perego újságírónő és írónő, aki Olaszországban és Bajorországban él. A könyvet a…
Csütörtök hajnalig 450 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében. A kimenekítettek valamennyien jól vannak a körülményekhez képest - közölte Peter Bailey, a bányászszakszervezet illetékese, aki úgy becsülte, a mentés legalább 10 órán át eltarthat. Az első - 75…
Több mint egy évtizeddel a Diana hercegnő életét kioltó párizsi autóbaleset után új fotók kerültek nyilvánosságra a szerencsétlenség éjszakájáról. A londoni esküdtszéknek bemutatott és az összes nagy brit napilap szerdai számában közölt felvételeken a hercegnő az autó hátsó ülésén látható.
Csütörtök délelőttig 1650 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset következtében.
Csak este képesek új trükköket megtanulni a csótányok, reggel gyakorlatilag használhatatlanok - és ugyanez igaz a rágcsálókra is. Vagyis a tanulást a biológiai óra szabályozza - állapították meg amerikai kutatók.
Akár a munkahelyen is zaklathatják novembertől a behajtók a BKV-bliccelőket; a BKV nyilvántartásában 4,2 millió bliccelő szerepel, összesen 30 milliárd forintos tartozással
Olaszorszàgi hivatalos làtogatàsànak első napjàn Szekeres Imre, a Magyar Köztàrsasàg honvédelmi minisztere Roberta Pinotti asszonnyal, az olasz törvényhozàs védelmi bizottsàgànak elnökével folytatott megbeszélést Ròmàban. A tàrgyalàson a két orszàg katonai együttműködésének kérdései mellett a legaktuàlisabb biztonsàg- és védelempolitikai kihívàsokròl esett szò.
A bizalmatlansági indítvány kudarca nem jelenti azt, hogy megoldódott volna a kormányzati többség kérdése - mondta szerdán az MTI-nek Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, aki szerint ugyanakkor a következő hónapokban az eddiginél stabilabb időszakra lehet számítani.
Vita van a koalíciós pártok között, de még a szocialista párton belül is arról, hogy jó-e, ha a parlamenti képviselők főállásban végzik a munkájukat. Az MSZP frakcióvezetője szerint konszenzus van abban, hogy szükség van a változtatásra, Battonya szocialista polgármestere ugyanakkor nem érti, hogy miért összeférhetetlen, ha egy képviselő polgármester is. Az SZDSZ szigorítana, de nem annyira, mint…
Csütörtök hajnalig 450 bányászt sikerült a felszínre hozni a Dél-afrikai Köztársaságban abból a háromezer-kétszázból, akik még előző nap délelőtt egy aranybánya mélyén rekedtek egy baleset...
Öt éve próbálja elhitetni a baloldali kormányzat, hogy az adóreform már itt van a küszöbön és mindjárt belép, ám a most beterjesztett adótörvény-módosító csomag is csak toldozás, foldozás - mondta Herényi Károly sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint a kedden Révkomáromban járt magyar államfő, Sólyom László látogatása nem tekinthető magánjellegűnek, a szomszédos ország belügyeibe való beavatkozásnak azonban annál inkább.
A Fehérvár FC felnőtt labdarúgócsapata nem lép pályára az Újpest FC elleni pénteki Soproni Liga-mérkőzésen, ha a futballisták a találkozóig nem kapják meg elmaradt járandóságaikat. Koller Ákos csapatkapitány az MTI-nek azt mondta, hogy nehezen hozták meg ezt a döntést, de úgy érzik, nem maradt más választásuk.
Lényegében változatlan maradhat az ingatlanadóztatás rendszere 2009-ig - legalábbis erre utalnak az utóbbi napok egyeztetései a MSZP országgyűlési frakciójában
Az elmúlt hónapokban meggyengült Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök pozícióit tovább rontja a Zuschlag-ügy és annak kommunikációja; az MTI-nek nyilatkozó politológusok úgy vélték: az MSZP - nem tudni meddig - kivár Gyurcsány Ferenc elmozdításával. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakértője és Kiszelly Zoltán politológus szerint is eddig úgy…
Két év szervezés után szombaton néhány órára Magyarországra érkezik Bill Clinton, az Egyesült Államok volt elnöke, aki a Közép-Európai Üzleti Fórumon tart elôadást. Erre a legolcsóbb jegy 250 ezer forintba kerül és a kiváltságosok közül néhányan szót is válthatnak Clintonnal. Ebben reménykedik az a villamosvezetô és felesége is, akik az egyik rádió jóvoltából vehet részt az eseményen.
A kabinet a jövő héten kezd tárgyalni a biztosítótársaságokkal az egészségügyi rendszerbe lépés feltételeiről és lehetőségeiről. A szaktárca államtitkára szerint az állam nem fogja garantálni a profitot a cégeknek. A Fidesz továbbra is azt mondja, hogy kormányra kerülése esetén visszaállítja az egybiztosítós rendszert.
Két családi ház kivált Ukrajnából és saját köztársaságot alapított. Lakosai egyedi útlevéllel és személyi igazolvánnyal rendelkeznek. A köztársaságnak ugyanakkor nincs rendes államhatára,...
A negyedik helyen kiemelt orosz Anna Csakvetadze kiesett a 650 ezer dollár összdíjazású stuttgarti női tenisztornán. A világranglista hatodik helyezettjét a francia Tatiana Golovin búcsúztatta.
Tűz ütött ki szerda éjjel Budapesten a holland nagykövetség épületében. Mint arról Molnár Péter szóvivő beszámolt, a diplomáciai képviseletnek otthont adó II. kerület Füge utcai épület alagsori részének egyik helyiségében kaptak lángra a bútorok. A tüzet sikerült gyorsan eloltani. Személyi sérülés nem történt.
Nagy érdeklődéssel faggatták Kulcsár Krisztiánt a győzelme után a nemzetközi sajtótájékoztatón a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A többségében francia illetve orosz újságírók elismerően nyilatkoztak az egész napi szerepléséről, és azt firtatták, hogyan tudott kiélezett helyzetekben sorozatban nyugodt maradni.
Megindult a visszaszámlálás Németh Kristóféknál, egy hónap és megérkezik a kis trónörökös. A Bors elkísérte a házaspárt egy bababoltba, ahol a színész és felesége kocsi mellett néhány kelengyét is vásároltak a kicsinek.
Lefejelte egy férfi betegét a csepeli Vénusz utcai háziorvosi rendelő egyik férfi orvosa - tudta meg az MTI szerdán önkormányzati forrásokból. Horváth Gyula (MSZP), az egészségügyért felelős alpolgármester az értesülést sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Wéber Attila szociológus szerint a miniszterelnök pályafutását végigkíséri a balatonőszödi beszéd, ettől nem tud megszabadulni. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában értékelte Gyurcsány Ferenc eddigi munkáját, a napokban volt ugyanis három éve, hogy kormányfővé nevezték ki.
Visszafizettet az Európai Unió 145,2 millió eurónyi szabálytalanul felhasznált agrártámogatást a tagországokkal - jelentette be az Európai Bizottság szerdán.
Moskovits Ákos a Manager Magazin volt újságírója pert indított az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. ellen, mivel az megtagadta a Mátrai Erőmű és a Dunamenti Erőmű privatizációs szerződéseinek a kiadását.
Idő előtti választások kiírására szólította fel Gordon Brown brit miniszterelnököt szerdán David Cameron, az ellenzéki konzervatívok vezére, aki elég erősnek mondta magát Nagy-Britannia kormányzásához.
Értesüléseink szerint bôvül a Mokka csapata:Tornóczky Anita, Papp Gergô és Árpa Attila is beül TV2 mûsorvezetôi székébe. Még nem tudni pontosan, mikortól ébresztik majd a TV2 nézôit.
A tervek szerint 2008 áprilisától kezdik látványosan fejleszteni a ferihegyi repülőteret. Bővítik a 2-es terminált, egy 1600 férőhelyes, többszintes mélygarázst építenek, illetve 90 ezer négyzetméteres betonozott területet alakítanak ki a repülőgépeknek és a földi kiszolgálóknak.
Legkevesebb három halálos áldozatot követelt Vietnamban a Lekima tájfun, amely szerda este csapott le az indokínai ország középső részére. Csütörtöki hivatalos tájékoztatás szerint a sérültek...
Pert indított a Hír Tv és a Magyar Nemzet ellen a pénzügyminiszter fia. A médium közölte ugyanis azt a rejtett kamerás felvételt, amelynek alapján azt állították, hogy Veres Gábor megzsarolta a nyírbátori strandon büfét üzemeltető kereskedőt. A lap több cikket szentelt a történteknek.
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a jövőben is szívesen látja Szlovákiában Sólyom László magyar államfőt, akinek Révkomáromban tett keddi látogatása példátlan módon felingerelte a szlovák politikai vezetést.
Jamie Oliver megbukott az iskolában: akadozik a sztárszakács egészséges táplálkozásról szóló programja, egyre több diák fordít hátat az iskolai menzáknak. A 32 éves "pucér szakács" és a brit...
Tűz pusztított szerda éjjel a Holland Királyság Budapesti Nagykövetségén a második kerületi Füge utcában. A lángok az alagsorban csaptak fel, ahol egy iroda berendezése égett.