Ma este mutatják be a Sztárcsinálók című darabot a Zichy-kastély udvarán olyan neves művészekkel, mint például Détár Enikő (45), Sasvári Sándor vagy éppen Makrai Pál.
NEW YORK — „Borat Szagdijev és Ali G. túlságosan ismertek lettek, ezért kénytelen vagyok nyugdíjazni őket” – jelentette be Sasha Baron Cohen (37) három éve, amikor a mozikat letarolta Borat című filmje.
BUDAPEST ‒ „Egy ilyen koncert nem ide való lenne, hanem valami klubba.” Ez többekben is megfogalmazódott, amikor Suzanne Vega kilenc éve a Sziget nagyszínpadán gitározott és énekelt egyetlen basszusgitáros kíséretében.
Azt hiszik, kemény nő, kérlelhetetlen üzletasszony, aki kidobja életéből a puhány férfi akat. Pedig Erdélyi Mónika, az RTL Klub műsorvezetője csak arra vágyik, hogy csak egy kicsit figyeljenek rá.
BUDAPEST – Lelkileg min megy keresztül az a férfi , akivel ágyba bújik minden neki tetsző nő? Ezt az érdekes helyzetet elemzi a Polygami című romantikus vígjáték, amelynek ezen a héten kezdődött meg a forgatása, és decemberben lesz a bemutatója.
Több mint 1,6 millió rajongó regisztráltatta magát a Michael Jackson nyilvános gyászszertartására szóló belépőkért, de csak 11 ezer ingyenjegyet osztanak ki.
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton, 77 éves korában érte a halál, amelyet Alzheimer-kórja okozott.
Marilyn Manson volt a szombati nap főfellépője a soproni VOLT fesztiválon. Ahogy arra számítani lehetett, a nagyszínpad környéke szép lassan megtelt szakadt feketébe öltözött metálossal. A koncerten egy gombostűt sem lehetett leejteni annak ellenére, hogy a „mester” nem volt éppen elemében...
BUDAKALÁSZ – Óriási meglepetéssel készül Delhusa Gjon (54) nevelt lányának, Andikának a fogadására! Az énekes úgy döntött, Andi (15) tudta nélkül a lány eddigi szobáját kirámolja, átalakítja vendégszobává, helyette pedig egy újat épít neki. Delhusa éjt nappallá téve dolgozik, hogy mielőbb elkészülhessen a tini új birodalma.
SOPRON – Míg a tavalyi évben a celebvilág nagyja baráti társasággal szórakozott a soproni kempingben rendezett koncerteken, idén senki nem hagyta otthon kedvesét. Soproni lakosként Csollány Szilveszter (39) számára is egyértelmű volt , hogy ellátogat legjobb barátja, Nagy Feró koncertjére, az izzasztó hőségben felesége, Jutka kísérte el az olimpiai bajnok tornászt.
BUDAPEST – Magabiztos előnnyel utasította maga mögé Vastag Csaba (27) Czanik Balázst (28) és Jáksó Lászlót (40) a blikk.hu és a szeretlek.hu szavazásán, így az énekesnek keresünk társat.
LONDON – A sztárvilágot is utolérte az új influenza. Az eddig 263 halálos áldozatot követelő világjárvány újabb áldozata a Harry Potter-filmek Ron Weasleyje, Rupert Grint (20).
MAGYARORSZÁG – Sok szülő úgy érzi, átverték őket az Első Magyar Média Akadémián, amikor ingyenes próbafelvételre invitálták, közben pedig az iskolát reklámozó előadáson találták magukat.
BUDAPEST – Megkereste Szorcsik Viktóriát (30) a Szent László Kórház vezetősége, miután megtudták: elzavarták őt június végén az intézményükből ellátás nélkül, pedig majd negyvenfokos láza volt.
Tegnap értek véget a Gyereksziget rendezvényei. A felnőtteknek szóló Sziget fesztivál kistestvérén nem a söré és a koncerteké, hanem a környezetvédelemé volt a főszerep.
Mindössze 48 óra alatt készítette el Michael Jackson életrajzi könyvét két kínai író, kávén és cigarettán élve, pedig a szerzők egyszer sem találkoztak a popzene 50 évesen elhunyt királyával.
Marilyn Monroe, Heath Ledger és Michael Jackson. A sztárságon túl egy valami közös bennük: orvosi javallatra szedett gyógyszerekkel vetettek véget saját életüknek - igaz, nem biztos, hogy szándékosan - írja Pink.hu
Los Angeles-i rendőrség legkevesebb három házkutatási parancsot adott ki, hogy kiderüljön: valóban gyógyszerek, és ha igen, melyek okozhatták Michael Jackson halálát
LONDON ― Férjhez megy rocker szerelméhez, Jamie Hince-hez Kate Moss (35), az eljegyzésről a szupermodell állítólag először francia manöken barátnőit értesítette – számolt be a hírről a Gala magazin.
A nézők kérdéseire válaszolt teljes őszinteséggel Király Linda, az RTL Klub reggeli műsorában. A gyönyörű énekesnő még akkor sem jött zavarba, amikor a magánéletéről faggatták