75 ezer forint pénzbírsággal megúszta a gyorshajtást az a budapesti férfi, aki egy idős asszonyt elgázolt a fővárosi Mádi úton. A 79 éves Manyi néni szabályosan kelt át az úttesten, a furgon 110-zel hajtott át rajta. Az asszony ezután magatehetetlenné vált, majd fél év múlva meghalt. A család szerint ma is köztük lehetne.
Lehet szégyellni, lehet elítélni, de lehet elfogadni is. Staller Ilona, vagy ahogyan megismerte a világ, Cicciolina, nem szégyelli pornós múltját, nem akar másnak látszani, mint aki. Sorozatunkban Husika csak a Bors olvasóival oszt meg új, és soha nem hallott részleteket az életéből. A hatodik részben Cicciolina mostani életét mutatjuk és jövőbeni terveiről számolunk be.
Michael Jackson képtelen volt bánni a pénzzel, frissen előkerült iratok szerint álnéven próbált kölcsönökhöz jutni, hogy fedezze fényűző életmódját. Állítólag a nyolcas ikrek anyjának, Nadya Sulemannak is pénzt ajánlott a gyermekeiért.
Elismeri a gyilkosságot, a nemi erőszakot azonban tagadja a Horák Nóra megölésével gyanúsított P. József. A férfi azt állítja: a diáklánnyal annak beleegyezésével közösült. A Bors szakértői szerint azonban teljesen valószínűtlen, hogy egy 14 éves lány az utcán feküdjön le valakivel a vacogtató novemberi hóesésben. P. József inkább azért tagadhat, hogy ne kapjon életfogytig tartó büntetést.
Kiszel Tünde képtelen lehorgonyozni egyetlen férfi mellett. Nem titkolja, hogy rengeteg hódoló forgolódik körülötte, de a hosszúra nyúló ismerkedés után rendszerint ugyanúgy végződnek a kapcsolatok: a férfiak eltűnnek a színről. A műsorvezető a gyakori partnerváltásokat azzal magyarázza, hogy fiatal még a zárdaélethez.
A két nő teste lassan összeér, lágyan átkarolják egymást és csókban forr össze az ajkuk. A férfiak többsége azonnal beindul ettől a látványtól, de a kutatók most azt is kiderítették, hogy a nők erotikus álmaiban is előkelő helyen szerepel a szex egy másik nővel. Vajon a fantázia sokszor valósággá is válik?
Versenyeznek a tévécsatornák Csisztu Zsuzsáért. Úgy tudjuk, a riporter ősztől visszatér a képernyőre, fia, Krisztián bölcsibe megy. Úgy hírlik, a TV2 a Bajnokok Ligája-közvetítésekre szeretné szerződtetni, de egy kisebb csatorna is felkérte kommentátornak.
Életveszélyesen megfenyegették Gordon Brown brit kormányfőt. Ismeretlenek azt követelik tőle, hogy ne vegyen részt a londoni melegfelvonuláson. A kiváltó ok, hogy Brown nem támogatja az azonos neműek házasságát. A kellőképpen megrettent miniszterelnök a fenyegetés hatására különös megoldáshoz folyamodott: sajátja helyett felesége nevét biggyesztette a kormány képviseletében megjelenő delegáltak…
Beteges rajongás, vagy példaképkeresés áll annak a hátterében, hogy Michael Jackson, Elvis Presley, Jim Morrison vagy Zámbó Jimmy halála öngyilkossági hullámokat indított el. A nagy rock- vagy popikonok halálát mindig legendák övezik, amiben rengetegen hisznek: Elvis Jesse néven, Morrison pedig Afrikában, vagy a Seychells-szigeteken él tovább. A pszichológus szerint azok tudnak túlzottan…
Egy 99 éves ausztrál nagymama, Ruth Frith a fejébe vette, hogy elindul az októberi sydneyi szenior világjátékokon. Az idős hölgy, aki a verseny előtt betölti a 100-at, a legidősebb nevező, s már jelenleg is több szám világcsúcstartója a korosztályában.
Keveseknek adatik meg, hogy egyben lássanak 750 darab húszezrest. Ám aki elnyeri a Bors Póker játékunk fődíját, pontosan 15 millió ütheti a markát és közelről megcsodálhatja a ropogós bankjegyeket. Ehhez nem kell mást tennie, mint kivágni öt különböző kártyalapot és címünkre beküldeni.
Nagy reményekkel indult el új hazájába, Izraelbe Steiner Kristóf és párja, Matan Attias. A két fiú egy hete még nem sejtette, hogy milyen nehézségekkel kell megbirkóznia.
Újabb extravagáns fehérneműs fotósorozattal rukkolt elő a Beckham házaspár az Armani cég számára. A fotókon a pár szexin, olajozott testtel pózol, persze nem ingyen: egy vagyont kaptak a képekért.
Már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie, és Michael Owen a Manchester United játékosa lesz. A 2001-es esztendő aranylabdása a szezont csapatával, a Newcastle-lel kieséssel zárta, és úgy tűnt, végképp befellegzett az utóbbi időben leszálló ágba került pályafutásának. Másképp gondolta ezt Alex Ferguson, aki már tárt karokkal várja Owent.
Csak az úti cél, a szállodabesorolás és az étkezés tért el a beígérttől, a napok száma volt az egyetlen, ami megfelelt a valóságnak egy társasutazáson. De abban is igaza volt a kiruccanást szervező irodának, hogy emlékezetes élményben lesz része a befizetőknek. Az utasok már a helyszínről elfaxolták a panaszaikat.
Annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben erősödött a forint az euróval szemben, továbbra is csak álom marad a 245-250 forintos árfolyam. A szakértő szerint a külföldre utazóknak érdemes eurót venniük, ám a megtakarításokat nem tanácsos pánikszerűen euróra váltani
Negyedszer mérkőzött egymással az amerikai testvérpár, a 28 éves Venus és nála egy évvel fiatalabb húga, Serena Williams a wimbledoni angol női teniszbajnoki döntőben. A kisebbik Williams-lány megállíthatatlan, ezúttal harmadszor tört borsot (7:6, 6:2) nővére orra alá. Serena 15 ezer néző előtt pályafutása tizenegyedik Grand Slam-elsőségét szerezte meg angol bajnoki füves sikerével.
Mintegy kétszáz egyenruhás gárdista sorakozott fel a budapesti Erzsébet téren szombaton délután, hogy a Magyar Gárda feloszlatása ellen és a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével gyanúsított Budaházy György mellett demonstráljon.
NEW YORK — „Borat Szagdijev és Ali G. túlságosan ismertek lettek, ezért kénytelen vagyok nyugdíjazni őket” – jelentette be Sasha Baron Cohen (37) három éve, amikor a mozikat letarolta Borat című filmje.
BUDAPEST ‒ „Egy ilyen koncert nem ide való lenne, hanem valami klubba.” Ez többekben is megfogalmazódott, amikor Suzanne Vega kilenc éve a Sziget nagyszínpadán gitározott és énekelt egyetlen basszusgitáros kíséretében.
Azt hiszik, kemény nő, kérlelhetetlen üzletasszony, aki kidobja életéből a puhány férfi akat. Pedig Erdélyi Mónika, az RTL Klub műsorvezetője csak arra vágyik, hogy csak egy kicsit figyeljenek rá.
BUDAPEST – Lelkileg min megy keresztül az a férfi , akivel ágyba bújik minden neki tetsző nő? Ezt az érdekes helyzetet elemzi a Polygami című romantikus vígjáték, amelynek ezen a héten kezdődött meg a forgatása, és decemberben lesz a bemutatója.
Schobert Norbi lehetetlennek tűnő feladat elé állította magát, fejébe vette, hogy lefogyasztja a duciságát már-már védjegyeként viselő énekesnőt, Falusi Mariannt. Az update guru kilónként fizet a leadott kilóiért.
Háromszázmillióan jelentkeztek, hogy szeretnének részt venni Michael Jackson jövő keddi búcsúztatásán. A Los Angeles- i stadion környékén tömeghisztériától tartanak.
A hét mondása: „Az egyik éjjel azt álmodtam, hogy felhívnak egy sertéstelepről, és engedélyt kérnek tőlem arra, hogy reklámarcként használják a nevemet.” Molnár „Nagy Ő” Anikó
Mondják, a legmegvetendőbb foglalatosság az állami ítéletvégrehajtóé. Az ugyan nem állítható, hogy mindenütt viharos ovációban részesülnek, ahol feltűnnek az arab világban, ennek ellenére a Közel-Keleten a hóhérokat becsben tartják. Ők maguk is büszkék kenyérkereső foglalatosságukra. Elvégre – emlegetik – alapos szakmai felkészültség szükséges ahhoz, hogy átsegítsék a másvilágra az elítélteket.
Mónika, akinek műsora sorra kapja a büntetéseket az ORTT-től, Havas Henrik szerint „aggyal nem tudja felfogni azt, hogy őt nem szeretik”. A Tanár úr meglehetősen gorombán beszél a talkshow-ról, és annak háziasszonyáról egy videofelvételen.
Cáfolja az eddig unalomig szajkózott tézist az ausztrál David Greening, szerinte ugyanis butaság az önmegtartóztatás és naponta kell összebújni a gyermekáldásra váró pároknak.
Kétszáz bombázó nő akar első lenni a Supersexy elnevezésű szépségversenyen. Már gőzerővel tartanak a válogatások, de a lányok az utolsó perceiket is kihasználták, hogy a legjobb formájukban álljanak a zsűri elé.
Ismét megvertek egy buszsofőrt Budapesten, ezúttal a 31-es járat vezetőjét a XVI. kerületi Állomás utcai megállónál. Két fiatal esett neki a buszvezetőnek, akinek felszakadt a szemöldöke. A BKV Zrt. minél hamarabb szeretné rendszeresíteni a járatokon a térfigyelő kamerákat.
Az utóbbi hetekben naponta szakadt hazánkra trópusi jellegű vihar, számos helyen pusztító jégesőtől kísérve. Egyesek a klímaváltozást okolják, mások az emberiség bűneiről beszélnek, és a hamarosan elkövetkező világvégét vizionálják. Lapunk utánajárt, mi is áll a meteorológiai jelenségek hátterében.
Semmit sem mond a rendőrség arról, hogy fél év elteltével hol tart a nyomozás Ophélie Bretnacher ügyében. A francia diáklány tavaly decemberben, rejtélyes körülmények között tűnt el, hónapokkal később testét a Dunában találták meg. Az orvos szakértők szerint öngyilkos lett, a rendőrség viszont emberrablás miatt nyomoz.
Aki gyerekként focizott a téren, az tudja, miért kellett a dagadt, ügyetlen fiút is bevenni a csapatba. Egyedül az ő helye volt biztos, pedig egyáltalán nem tudott focizni.
Varázslatos dolog nyáron egy kabriót használni, mikor a csomagtérbe hajtott tetővel, élvezve a napfényt, gurulhatunk be akár munkahelyünkre is. Hatalmas élményt jelenthet egy jó útfekvésű sportos kupéval vadászni a kanyarokat egy hegyi útszakaszon. Mikor mindezeket egy autóban megtaláljuk, nyugodtan kiülhet az elégedettség az arcunkra. Az új 308 CC mindezen örömöket kínálja, nem is akármilyen…
Az ötlet jó, a megvalósítás már kevésbé – legalábbis magyar szempontból. A Showtime nevű amerikai televízió kreatív munkatársai azt találták ki, hogy a világ legjobb nagyközépsúlyú profi bokszolói egymás ellen bunyóznának egy körmérkőzéses sorozat keretében. A rossz hír: Balzsay Károly nincs a kiszemeltek között.
Több mint 1,6 millió rajongó regisztráltatta magát a Michael Jackson nyilvános gyászszertartására szóló belépőkért, de csak 11 ezer ingyenjegyet osztanak ki.