A gyakorlat célja, hogy a tűzoltók megismerjék, milyen változtatások történtek a felújítás során, megismerjék a híd szerkezetét, hogy szükség esetén végre tudják hajtani a mentési munkákat
BALATONFÜRED – A pornókirály is hétköznapi ember! – csodálkozott rá Füreden Kovira (52) olvasó-riporterünk, Kocsis Anikó (35), és le is fotózta az ismert producert.
A kislány hosszú haja beszorult a medence mintavételi kapillárisának nyílásába, amelyben folyamatos a vízáram, a gyerek nem tudta a haját kiszabadítani, végül az úszómesterek mentették ki
A cég felügyelőbizottságának belső ellenőrzésének eredménye megállapította a személyügyi vezető maga döntött a végkielégítés utalványozásáról, s azt ki is utalta saját magának
Az EU-elnökség elítélte Aung Szan Szú Kji meghurcolását, továbbá közölték, hogy az EU az ítéletért felelős személyek ellen további célzott intézkedésekkel fog válaszolni
A kislányt két és fél hónapos kora óta kezelték súlyos veleszületett szívizombetegséggel, a végleges megoldást jelentő szívátültetésre ez év májusában került sor
Délután negeyed háromra 273 forint fölé kúszott az euró árfolyama. A kurzus reggel nem reagált a vártnál jobb inflációs adatra sem. A Commerzbank budapesti szakértője délelőtt azt írta: a forint árfolyamát továbbra sem a hazai makrogazdasági adatok mozgatják, hanem a nemzetközi hangulat.
Romániának 1,1 milliárd euróval kell csökkentenie a közkiadásait idén, hogy tartani tudja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) erre az évre kialkudott, megemelt államháztartási hiánycélt, amely a hazai össztermék (GDP) legföljebb 7,3 százaléka.
A következő fél évre vonatkozóan határozottan javult, mind a saját üzleti környezetük mind a gazdaság egészének megítélése Kelet-Európában működő külföldi cégek körében - ez derül ki Thomson Reuters OeKB Közép és Kelet Európai Üzleti Környezet felméréséből.
A banki forrásszűke idején azok a cégek tudják hosszú távon is biztosítani működésük finanszírozását, amelyek tartósan növelik nyereségességüket; a költségcsökkentés csak tűzoltás, a megoldást az átfogó reorganizáció jelentheti - hívja fel a figyelmet a Central European Management Intelligence (CEMI).
Jövőre lesz a legmélyebb a hitelválság Kelet-Európában, és a térség több országában 20 százalékra emelkedhet a problémás hitelek aránya, a Bank Austria szerint.
A magyarországi vállalatok többsége a kedvezőtlen külső környezet és a romló finanszírozási feltételek ellenére is tervez beruházásokat a következő egy évben, a finanszírozási és a beruházási tervek arról tanúskodnak, hogy a gazdaság már elérte a mélypontot - mondta Gál Péter, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB Zrt.) vezető közgazdásza.