Az államfő programjában semmilyen változás nincs, délután részt vesz és beszédet mond Révkomáromban a közadakozásból állított Szent István szobor avatásán
BUDAPEST — Lebukott Kovácsovics Fruzsina (21)! A Csillag születik énekesnője nem tudott ellenállni a kísértésnek, és az alkoholhoz nyúlt, pedig ez veszélyes a számára, hiszen a gyomorbetegsége miatt gyógyszereket kell szednie.
A rendőrök azt nem mondták el meddig tart a helyszínelés, de az alapos, minden részletre kiterjedő munkák éjjel három óra óta tartanak a Perényi 1. sörözőben
A gyanúsítottak 28 és 42 év közötti férfiak, mindannyian Hajdú-Bihar megyében élnek; a Híradó úgy tudja, a mobiltelefonok buktatták le a feltételezett elkövetőket
Kétszázezer érdeklődő sorfala között vonultak végig Debrecen belvárosából a Nagyerdőbe a 40. virágkarnevál résztvevői: 16 virágkocsi, 11 hazai és 9 külföldi művészeti csoport.
Az államfő gratulált a hatóságoknak az eredményes munkához, a kormányfő pedig úgy fogalmazott, a Magyar Köztársaság elsőszámú közellenségeit kerítette kézre a rendőrség
BUDAPEST ― A kórház hűvös folyosóján ücsörög, retiküljét magához szorítja, arca békés. Hófehér papucs és lenvászon nadrág, rózsaszín póló – Párkányi Évi, azaz BB Évi (26) „utcai” ruhában pihen, ebéd után, egy budai pszichiátrián.