Nem sokáig búslakodott az angol válogatott vb-égése miatt Peter Crouch. A Tottenham csatára a Dél-Afrikából történt hazaérkezése után kevéssel Madridban egy órás szolgáltatásért 1000 eurót fizetett egy prostituáltnak.
Könnyű pénz reményében rákosnak adta ki magát egy kanadai lány. Leborotválta hosszú haját és napokig éheztette magát, hogy betegnek nézzen ki. A terve bejött, de le is bukott.
Semmi nem marad titokban, így az is kiderült, hogy prostitúció vádjával tartóztatták le Montana Fishburne-t. A neves színész lányát tavaly kapták el és 104 óra közmunkára ítélték. A gondok azonban még csak ezután jönnek.
Akár tízmillió forintot is el lehet költeni arra, hogy az ember a kertben sütögesse a pecsenyéjét és a barátait egy minden igényt kielégítő grillpartival lepje meg. Az igazán igényesek ma már mediterrán kemencével, világító grill lapáttal, felszerelt kerti konyhával várják a jónépet.
Nem csak a pofonokat osztogatja Vlagyimir Klicsko. A ukrán öklöző pszichiátriai kezelést javasolt a gyáva Alekszandr Povetkinnek, míg David Haye-t ugató kiskutyához hasonlította, aki elszalad a nagyok elől.
Mindig magával viszi pasija izzadt pólóját Drew Barrymore. A szexi sztár bevallotta, ha hiányát érzi kedvesének, azonnal magához veszi valamelyik ruhadarabját, és egész nap azt szagolgatja.
Animációs filmet készítettek a tajvaniak Lindsay Lohan börtönnapjairól. Még egy tusolásos jelentet is megálmodtak, melyben a botrányairól elhíresült színésznő egy nővel csókolódzik.
Amfetamint mutattak ki a toxikológiai vizsgálat során annak a férfinak a vérében, aki júliusban a Keleti pályaudvarnál halálra gázolt egy rendőrt - közölte a TV2 hétfő esti hírműsorában Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.
Christina Applegate utálja, ha nagy kutyák vannak a közelében, így nagyon nehéz volt számára a Kutyák és Macskák forgatásai során találkozni az ebekkel, még ha azok komoly kiképzésben részesültek is.
Napi 15 millió 700 ezer forintba kerül az amerikai adófizetőknek az Obama család nyári vakációja. Pontosabban csak Obama neje, Michelle és egyik kislányuk Sasha spanyolországi kiruccanása.