Rendőri túlkapás miatt került bíróság elé az a brit rendőr, aki szabályosan bedobta egy cellába gyanúsítottját, miután végigvonszolta a rémült nőt a Wiltshire-i rendőrkapitányság padlóján.
BUDAPEST — A rajongók többsége úgy gondolja, Cameron Diaz (38) a Maszk című filmnek köszönheti, hogy megismerte őt a közönség. Pedig a szőkeség már igen fiatalon tisztában volt azzal, hogy valamilyen módon meg akarja mutatni magát a nagyvilágnak.
Börtönbe kerüléssel akarta próbára tenni felesége szerelmét egy nagyhalászi férfi, akinek annyira jól sikerült megszerveznie a próbatételt, hogy végül valóban rács mögé került.
Meghalt Mike Edwards, az Electric Light Orchestra (ELO) zenekar egykori csellósa; a 62 éves zenész autójára egy hatalmas szénabála zuhant rá a délnyugat-angliai Devon megyében.
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy Koszovóban szolgáló magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban.
Egy kolumbiai fiatalember nyerte el a világ legalacsonyabb embere címet, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Edward Nino Hernandez (24) 68 centi magas, testsúlya nem éri el a 10 kilogrammot.
MISANO — Lesújtotta Tomizava Soja (†19) halála Talmácsi Gábort (29) és mindenkit a gyorsasági motoros vb-n. A vasárnapi San Marinó-i Nagydíjon történt baleset megviselte a magyar világbajnokot. Talma magába roskadt, és nagyon fáj neki kollégája elvesztése.
MANCHESTER — Újabb botrány zavarja az angol labdarúgó-válogatott felkészülését, a csapat ma Svájc ellen játszik Európa-bajnoki selejtezőt, de a közvéleményt sokkal inkább a csatársztár, Wayne Rooney (24) hűtlenkedése foglalkoztatja.
LÁBOD — Igazi haspók Berci, a kisvidra. Az öthetes kölyök kétóránként követeli a cumisüveget, amiből hangos cuppogással issza ki a finom tejet, lakoma után pedig elégedetten durmol pótmamája ölében.
PÉCS ‒ Smink nélkül talán észre se venné senki Pécsi Barbarát (17). Az 51 kilogrammos, 178 centi magas, 84-es mell-, 59-es derék- és 88-as csípőbőséggel rendelkező lány azonban külföldön keresett modell.
KÓNY — Az elvileg pártfüggetlen Állami Számvevőszéket (ÁSZ) akarták felhasználni a Fidesz által támogatott politikusok az önkormányzati választások előtt, hogy lejárassák MSZP-s vetélytársaikat.
NEW YORK ‒ Halálos betegen talált rá édesapjára egy New York-i ápolónő, akivel több mint 40 éve nem találkozott. Amikor Wanda Rodriguez (41) benyitott hozzá, néhány mondat után ki kellett szaladnia a kórteremből, mert a hirtelen feltörő érzelmektől ő is majdnem rosszul lett.
BUDAPEST — Újabb furcsaságok az állami cégvezetők pénzei körül. Úgy tűnik, hogy a törvényben meghatározott havi kétmilliós bérplafonba szinte csak Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke veri be a fejét.
DEBRECEN — Valóban segített a halálbrigád tagjainak Fehérné Nyalka Éva, mint ahogy az napvilágot látott a múlt héten. Ám az elfogott négy férfi főnöke nem a gyilkosságokban segédkezett.
BUDAPEST — Kell a versenyhelyzet, de nem szabad túlmisztifikálni a Megasztárt – tanácsolta a pszichológus a TV2 tehetségkutatójában induló gyerekversenyzőknek.
BUDAPEST — Dalszerzőként is kipróbálná magát Palcsó Tamás (24). A Megasztár második részében feltűnt fiatal énekes egy olyan területre szeretne kalandozni, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy jó dalai legyenek.
LONDON — Vadítóan szexi reklámfilmet forgatott a Nokiával Pamela Anderson (43). Az egykori Baywatchsztárt már jó ideje nem lehetett látni ilyen kihívó pózokban.
Hajdúsámson—Debrecen — A mai napig senki sem tudja, miért cibálta el két boltba is élettársát D. Zoltán, mielőtt egy napig fogva tartotta, és tébolyult állapotában ördögűzést hajtott rajta végre.
Budapest — Polgári állást vállalt Vad Kati (30). A felnőttfilmekben Michelle Wild művésznéven ismertté vált Kati a Jóban Rosszban című szappanoperában Ivett nővér figurájával lehetőséget kapott az áttörésre, de végül két évvel ezelőtt a családi élet kedvéért otthagyta a szériát.
London — Sírva fakadt az újságírók előtt Mike Weatherley (53) konzervatív brit parlamenti képviselő, miután egy napilap megírta: felesége prostituáltként dolgozik.
Kecskemét — Elképesztő: a Blikk rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a Kovács Lázár szeretőjeként elhíresült B. Andrea (22) a kecskeméti kapitányságon elismerte a nyomozóknak, hogy valójában nem támadták meg őt és a kisfiát, csak kitalálta az egészet!
Az elsődleges orvosi vélemény szerint valaki agyonverte azt a 16 éves lányt, akinek holttestét hétfőn délután találták meg egy üresen álló épületben, Pécsett.
A világszínvonalú orvosi ellátás sem menthette meg a magyar zászlós életét, aki két héttel ezelőtti támadásban sebesült meg életveszélyesen Afganisztánban.
Hajmeresztő videófelvétel látott napvilágot a sajtóban a napokban: egy temetkezési vállalat alkalmazottai a selyempárnákkal kibélelt koporsóban rendeztek szexpartit.
A Miskolci Nyomozó Ügyészség hétfőn őrizetbe vett hét rendőrt, akik a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon teljesítettek szolgálatot, közúti járőri beosztásban.
BUDAPEST — Détár Enikő (46) ma már az ország egyik legelismertebb színésznője, de az ő életében is volt egy olyan időszak, amikor arra kényszerült, hogy go-go tánccal keresse meg a mindennapi betevőre valót.
Tizenöt éven keresztül bántalmazta családját, egyik lányát rendszeresen megerőszakolta, egy másikat pedig egy évig a gardróbban tartott egy amerikai apa.