A kormánybiztos szerint egy örző-védő cég egy állami céggel kötött szerződése alapján egy aktív bíró tevékenységét is vizsgálta olyan "jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró esetleg egyes esetekben nem pártatlanul döntött
Philippe Croizon mindkét kezét és lábát elvesztette egy áramütés miatt. A francia férfi mégis teljes életet él. Olyannyira, hogy átúszta a La Manche csatornát.
Ki akar törni a „vukos kislány” szerepéből Wolf Katalin, aki egykor – milliónyi rajongót szerezve - a fürge rókalábakról énekelt. A nővé érett Kati ezért jelentkezett az X-Faktorba.
Ujhelyi István emlékeztetett arra, hogy egy felmérés szerint az egy főre jutó adósság tekintetében a fideszes vezetésű Hódmezővásárhely, a főváros V. kerülete és Kaposvár áll a lista élén
Budapest – Macsó férfit gyúrt magából a Showder Klub sztárja, Dombóvári István. A humorista élete egy év alatt megváltozott. István egy vasárnap délután határozta el, hogy megszabadul felesleges kilóitól.
Orbán Viktor azt mondta, az elmúlt száz napban létrejött a politikai alap, amelyre fel lehet építeni azt a felépítményt, amely egymillió új munkahelyet jelent a következő években
A stresszes párkapcsolatok betegségekhez vezetnek, a lelki bajok legyengíthetik a szervezetet. Horváth Zoltán szerint ez nem következik be, ha az auránk alapján keresünk társat.
Az államtitkár azonban értetlenül áll a jobbikos politikus azon vádja előtt, hogy halmozná az állásait, mert mióta államtitkár, minden egyéb tisztségéről lemondott, sőt még az ügyvédi tevékenységét is szünetelteti
Egy névtelen bejelentés buktatta le Borbély Loránd román focistát, aki magyar nagybátyja, Lovas László nevén játszott és élt Nagy-Britanniában – adta hírül az origo.hu.
Kerékpárutakat létesítenek a Hanság főcsatorna északi és déli oldalán a wallerni bekötőúttól az andaui hídig, valamint a Kapuvár városáig tartó szakaszon
Hogyan kerülhetnek veszélyes termékek az áruházak polcaira, és hogyan játszhatóak ki a magyar hatóságok? A témával a Magyar Televízió két műsora a Kékfény és Az Este is foglalkozik
Epres Panni modell, valamint Nagy Tünde és Vámos Erika televíziós műsorvezetők személyes érintettségük révén is fel kívánják felhívni a figyelmet a védőoltások fontosságára.
A VDSZ szerint a dunaújvárosi cég vezetése az emberi méltóságot sértő módon bánt a helyi szakszervezet tisztségviselőjével - A vállalat egyelőre nem kommentálta az döntést
A zenetörténelem nagyszerű dallamaiból gyűjtött össze egy csokorra valót Santana, hogy aztán saját stílusában értelmezze őket újra. Játsszon és nyerjen!