2012. december 13. csütörtök

dec. 13
5:27
Kórházban karácsonyozhat Norbi (Blikk)
Budapest - Napról napra javul az állapota, de továbbra is nagyon kell magára vigyáznia Schobert Norbertnek (41).
dec. 13
5:27
Békülne feleségével Szita Bence gyilkosa (Blikk)
Kaposvár - Zokogva borult fia nyakába Andrea (46), amikor szerdán férjét K. Józsefet (41) rabláncon vezették a Kaposvári Bíróság tárgyalótermébe, hogy elválasszák az asszonytól.
dec. 13
5:29
Dórinak tetszettek meztelen fotói (Blikk)
Budapest – Izgatottan ébredt reggel címlaplányunk, Török Dóra (27). A fiatal szépség az edzőteremben kezdte a reggelt, ám azután első útja az újságárushoz vezetett. Addigra azonban már barátaitól érkezett jó néhány üzenet, amelyben gratuláltak neki.
dec. 13
5:31
Öngyilkos akart lenni a Voice sztárja (Blikk)
Budapest - Döbbenetes titkot árult el gyerekkoráról Mohamed Fatima (31) szerdai számunkban.
dec. 13
5:45
Összejöttek! Egy párt alkotnak a Jóban Rosszban sztárjai (Blikk)
BUDAPEST - Tizenöt éve találkozott először egy táncos produkción Kembe Sorel (37) és Kondákor Zsófi (32), de csak pár hete találtak egymásra.
dec. 13
6:39
Oláh Gergő már elhiszi, hogy ő fog nyerni (BorsOnline)
A hármas döntő egyetlen fiú résztvevője magabiztos, arról beszél, hogy már csak két élő adás választja el a győzelemtől. A korábbi voksolások szerint neki a legnagyobb a rajongótábora. Ennek ellenére Antal Timi nem retteg.
dec. 13
6:41
Ötszázezres mellényben feszíthetett Malek Andrea (BorsOnline)
A világ egyik legdrágább márkájába öltöztették, mégis számos kritika éri a Voice Mesterét, Malek Andreát a ruházata miatt. A nézőknél főleg a rókaszőr mellénye verte ki a biztosítékot.
dec. 13
6:57
Hajós András: félnek tőlem (BorsOnline)
Elfeledkezett Hajós Andrásról az RTL Klub, amely saját műsorral kecsegtette. Hajósnak elfogyott a türelme, és őszintén mondott véleményt a magyar televíziózásról.
dec. 13
6:59
Fél évig titkolták, hogy összejöttek a TV2 sztárjai (BorsOnline)
Nyár óta van együtt Kondákor Zsófi és Kembe Sorel , de most már a nyilvánosság előtt is felvállalják szerelmüket a TV2 sztárjai. A kollégák régóta bíztak benne, hogy egyszer összejönnek, és igazuk is lett.
dec. 13
7:15
Hormonoktól dagad Monique Covet melle (BorsOnline)
Véget vetett az önsajnálatnak, és újra régi fényében ragyog Monique Covet. A felnőttfilmek sztárja jelenleg Olaszországban dolgozik, nem drogozik, és örül annak, hogy újra fogamzóképes.
dec. 13
7:17
Pintér fotót küld magáról a milliárdos csalónak (BorsOnline)
Pintér Sándorra hivatkoztak több esetben a többmilliárdos csalási ügy gyanúsítottjai – tudta meg a Bors. Lapunk értesülése szerint a belügyminiszter fotót küld magáról az érintetteknek.
dec. 13
7:33
Két karácsonyt ünnepel Janics (BorsOnline)
Nehéz év van Dusev-Janics Natasa mögött. Még most, a karácsony közeledtével is kőkeményen edz, de azért az ünnepi hangulat lassan őt is elkapja.
dec. 13
7:51
14-szer csapott le a motoros tolvaj (BorsOnline)
Elfogták azt a férfit, aki a rendőrség gyanúja szerint a pénteken a Kolosy téren halálra gázolt motoros rabló bűntársa volt.
dec. 13
7:53
Lovasi felfedezte a Konyhát (BorsOnline)
A zenész szerint vétek lett volna nem támogatni a zenekart. Gyémántra lelt, és elkezdte csiszolni.
dec. 13
8:09
Bajusz úrért és Palikért kampányol a magyar (BorsOnline)
Palikot vissza a Forma–1-be, Bács Ferenc legyen Gandalf magyar hangja, és ismét adja az RTL Klub az InuYashát. Ilyen és ehhez hasonló célokért gyűjtenek aláírásokat a magyarok az interneten.
dec. 13
8:45
Disznóval alszik egy ágyban Anna (BorsOnline)
James, a disznó igazi sztár. Egy hibája van gazdája szerint. Annyira falánk, hogy már az utcán is koldul.
dec. 13
9:03
Breaking: Cristofel dolgozik (BorsOnline)
Nem hívták fellépni, így dolgozni kezdett. Az egyik plázában táplálékkiegészítő készítményeket ad el.
dec. 13
9:21
Halálos pálinka készül a lopott metil-alkoholból (BorsOnline)
A Mol Bács-Kiskun megyei telephelyeiről 20 ezer litert metil-alkoholt loptak. Ebből elsősorban szélvédőfolyadékot, illatszereket, fagyásgátlót és denaturált szeszt gyártanak.
dec. 13
9:23
Kiss Éva: hamar túlléptem a bakin (BorsOnline)
Kivédte a románok szemét a magyar kézilabda-válogatott kapusa, Kiss Éva. Pedig a horvátok elleni vereséget az ő számlájára írták, mert peches gólt kapott a végén.
dec. 13
9:39
Videó: Qka MC és Ricsipí egyszerre vette meg az összes ajándékot (Blikk)
dec. 13
9:57
Elhunyt Ravi Shankar (BorsOnline)
Megszeretette a világgal az indiai szitárzenét, lánya, Norah Jones pedig fantasztikus karriert futott be.
dec. 13
10:15
Újraélesztette a gyilkosa Norbit (BorsOnline)
Nem szándékosan gyilkolt, P. Norbert csak beleszaladt a késébe – a Bors információi szerint ezzel védekezik az a tini mentőstanuló, akit azzal gyanúsítanak, hogy leszúrt egy focistát Harsányban. Áldozatát azóta is gyászolják a faluban.
dec. 13
10:51
Kézen közlekedik a deformált lábú fiú (BorsOnline)
Egy genetikai rendellenesség miatt már kiskorától biztos volt, nem fog tudni úgy járni, mint a többiek. Édesanyja az ördögnek tulajdonította a fiú betegségét, és el is hagyta.
dec. 13
10:51
Így lesz tökéletes a szenteste (Blikk)
Hogy szentestén jól sikerüljön a vacsora, érdemes előre felkészülni és megtervezni a tennivalókat. Most ebben segítünk!
dec. 13
10:53
Búcsúlevelet írt az átvert ápolónő (BorsOnline)
Még mindig rejtély, miért vetett véget életének Jacintha Saldana, egy rosszul sikerült rádiós csíny után. Családtagjai és a hatóságok azt remélik, hogy búcsúlevele közelebb visz a válaszhoz.
dec. 13
11:09
3 kilós hamburgert eszik a tatai buszsofőr (BorsOnline)
Mindössze tizenöt perc alatt falta fel háromkilós hamburgerét Dániel Péter. A tatai buszsofőrt csak Hamburgerkirálynak becézik a barátai.
dec. 13
11:09
Ölt a Gangnam Style! (Blikk)
Összeesett a céges karácsonyi partin és meghalt egy háromgyermekes apa, miután a vidám hangulatú rendezvényen többekkel közösen táncolt a színpadon a népszerű Gangnam Style című dalra.
dec. 13
11:21
Politikus a múzeumban (Metropol)
Szabó Rebeka az LMP képviselője ledolgozza 100 ezer forintos büntetését.
dec. 13
11:27
Leégtek az újpesti légiósok Liége-ben (BorsOnline)
Lesújtó véleménnyel írt az egyik belga lap a Standard Liége-nél próbajátékon lévő újpesti légiósokról. A La Derniére Heure szerint egyikőjük sem jelentene megfelelô erősítést a klubnak.
dec. 13
11:39
Akciós sajt, most füláron adják (Metropol)
Vegyen még ma, mielőtt elkapkodnák!
dec. 13
12:03
Twitteren pucérkodik az X-Factor sztárja - fotó (BorsOnline)
Nem kis meglepetést okozott a Twitteren Rylan Clarck a rajongóinak ma délután azzal, hogy egy pucér fotót töltött fel magáról.
dec. 13
12:03
Búcsúvideót hagyott a halálra készülő anya (Blikk)
Búcsúvideót készített 11 éves ikerfiainak az a halálra készülő édesanya, aki 6 napig rekedt a hegyekben egy hóvihar miatt az Egyesült Államokban.
dec. 13
12:21
Halott csecsemőt talált a kukában (BorsOnline)
A baba holttestét egy hajléktalan fedezte fel a Városligetben. A csecsemő vélhetően csütörtök hajnalban születhetett. Hogy egészségesen és élve született, még nem tudni, későbbre ígérnek tájékoztatást a rendőrök.
dec. 13
12:21
Meg akarták ölni Justin Biebert (Blikk)
Szó szerint ki akarta herélni, majd megölni a tinik bálványát, Justin Biebert egy őrült gyilkos.
dec. 13
12:23
Hummeres-ügy: átverte a rendőröket a videózó német férfi (BorsOnline)
A felvételeket kiadó 26 éves német férfi szerint a rendőrök akkor is adtak le lövést Thomas B. gyanúsítottra, amikor már nem jelentett veszélyt.
dec. 13
12:33
Bevállalós szülő (Metropol)
Száguldó autók között...
dec. 13
12:39
Belehalt egy férfi a Gangnam Style-ba (BorsOnline)
Szívroham végzett egy férfivel. miután egy karácsonyi bulin Gangnam Style-ra táncolt.
dec. 13
13:15
Retteg, ha súlyos beteg ikerbabáihoz kell érnie (BorsOnline)
Folyamatos félelemben él egy brit anya, akinek ikerlányai ritka genetikai betegséggel jöttek a világra. A lányok csontjai annyira törékenyek, hogy a legapróbb érintés is töréshez vezethet.
dec. 13
13:33
Fogytán Gulácsi türelme (BorsOnline)
Gulácsi Péter egyre türelmetlenebbül várja, hogy a Liverpool kölcsönadja. A kapust az élvonalban nem vetik be, ugyanakkor el sem engedik.
dec. 13
13:51
Russell Crowe kövér, ezért teker (BorsOnline)
Egy szerep kedvéért hízott meg a színész, most vissza akarja nyerni régi formáját. Kerékpárra szállt.
dec. 13
13:51
Tömegverekedés az ukrán parlamentben - videó (Blikk)
Képviselők verekedtek össze az ukrán parlament csütörtöki ülésén. A politikusok nem először próbálták ezen a módon rendezni vitás ügyeiket. A szerdai, első ülésnapot szintén kisebb-nagyobb összetűzések tarkították.
dec. 13
14:09
Hasonló a fogazatuk - ősgyíkot neveztek el Obamáról (BorsOnline)
Kétes értékű megtiszteltetés érte az amerikai elnököt. Barack Obamáról dinoszauruszt neveztek el, ami önmagában nagy szó. De kiderült: egy apró ősgyíkról van szó, ami ráadásul azért kapta a nevét, mert fogazata hasonlít a politikuséhoz.
dec. 13
14:09
Videó: George Michael előtt vetkőzött Pirner Alma (Blikk)
dec. 13
14:27
A szerelem repíti Hosszú Katinkát (Blikk)
Isztambul — Hosszú Katinka (23) újra a csúcson! A rövid pályás úszó világbajnokságon szerdán 200 méter pillangón aranyat nyerő sportoló szárnyal, amióta edzőt váltott.
dec. 13
14:39
Larry Hagmant a Dallasban is elbúcsúztatják (Metropol)
A sorozat 15 epizódos új évada során a filmben is elbúcsúztatják a Larry Hagman által alakított idős családfőt.
dec. 13
14:45
Sokkolta a szülőket, amit a csecsemő arcában találtak - megrázó fotó (BorsOnline)
Kővé dermedtek azok a brit szülők akik egy ötcentis, fekete madártollat húztak ki véletlenül kisbabájuk állából.
dec. 13
14:45
Ki nyeri az X-Faktort? Szavazz! (Blikk)
Antal Timi, Csobot Adél vagy Oláh Gergő? Szerinted ki nyeri meg az X-faktort?
dec. 13
15:03
Irigységből játszotta el a szerepét a híres színész (BorsOnline)
Az év egyik legjobban várt filmje, A hobbit mától Magyarországon is látható. A Gandalfot játszó Ian McKellen elmondta: vívódott, hogy felhúzza-e újra a mágusjelmezt. Végül győzött a büszkesége.
dec. 13
15:03
Kiadós karácsonyi menü - szegfűszeges sonka (Blikk)
Karácsonykor sokszor olyan életekbe is belefogunk, amiket a rohanó hétköznapokban az időhiány miatt eszünkbe sem jut elkészíteni. Nos, a szegfűszeges-narancsos sonka a hozzá illő köretekkel tálalva nem mindennapi finomság. Megéri kipróbálni!
dec. 13
15:21
Liftben utazó, magányos nőket gyilkolt a 22 éves Tamás (BorsOnline)
Brutális módon végezett ki egy nőt, míg egy másikat életveszélyesen megsebesített a 22 éves P. Tamás. A fiatal egy törött kés pengéjével összevagdosta, kirabolta - kizárólag nőkből álló - áldozatait, majd sorsára hagyta a vérbe fagyott asszonyokat. A rendőrség elkapta a férfit.

Keresés