BUDAPEST ‒ Alig került be az X-Faktor adásaiba, már a válogatások során előkerült az a Szabó Dáviddal (27) készült művészfilm, melyben egy biszexuális férfit alakít.
Budapest - Motoros rablóbanda tartja rettegésben a fővárosban autózókat. A Blikk információi szerint a csapat öt-hat főből áll, és a dugókban várakozó autósok kifosztására specializálódtak.
Budapest ‒ Ismét kórházba került Jancsó Miklós (91)! A kétszeres Kossuth-díjas filmrendező egészségi állapota miatt a péntek esti Prima Primissima díjátadóra sem tudott elmenni, hogy átvegye a díjat, amelyet nyert.
Kétszer is megerőszakolta egyik nőismerősét Amy Winehouse egykori vőlegénye. A filmrendező Reg Traviss (35) azt mondta a divattervező hölgynek: „ezt mindig is meg akartam tenni", majd megtartotta a bugyiját.
Valószínűleg a világ egyik legbénább női sofőrjét kapta lencsevégre a kamera, amint megpróbál leparkolni egy BMW-t – a próbálkozásban két másik autó tört össze.
A karácsonyi időszak arról is szól, hogy együtt süt-főz a család a konyhában. Ma egy klasszikus receptet mutatunk be a Blikk Nők Advent magazin számából, amit bárki könnyedén elkészíthet a szeretteinek.
Megmentette barátja és kollégája életét az a 95 kilós férfi, aki végignézte, ahogy a férfi szívrohamot kap – majd egész testével rávetette magát a mellkasára, újra beindítva ezzel a szívét.
Budapest — A diktatúra kegyes volt az LGT-hez. Az Interkoncert nem büntette meg Presser Picit (64), Barta Tomit (†33), Frenreisz Karcsit (66), és Laux Józsit (69), amiért az éj leple alatt, Csehszlovákián keresztül mentek ki az Angliai Great Western Express fesztiválra, hiszen nem tiltották meg nekik, csupán gátolni akarták a kiutazásukat.
Mindjárt itt a karácsony és te még meg sem vetted az ajándékokat? Szalad a lakás és sütni-főzni kéne? Ne idegeskedj! Inkább fogadd meg tanácsainkat és tudatosan küzdj a stressz ellen. Ha jobb kedvű vagy, a feladatok kis gyorsabban fogynak majd.
Barcelona ‒ A labdarúgó mit sem ér egy jó futballcipő nélkül. A világ egyik legnagyobb sportszergyártó cége, az adidas történelmet írt azzal, hogy két olyan sztárnak, mint Lionel Messi (25) és Gerd Müller (67), stoplist készített.
Siófok — A Balaton partján töltődtek fel Szandiék (36) a karácsonyra. A háromgyerekes édesanya próbálja abba az irányba terelni csemetéit, ahol nem csak az ajándékokról szól a karácsony.
Budapest - A zsaruk valóban szolgálnak és védenek! Két hete egy ifjú New York-i rendőr vett zoknit és cipőt egy mezítlábas hajléktalannak, őrült karriert futott be tette az interneten.
Ki gondolta volna, hogy plüssmackókkal is meg lehet változtatni a világot? Kárász Róbert, a TV2-n futó Mokka műsorvezetője jövő héten újabb jótékonysági aukciót szervez Fogadj örökbe egy macit! néven.
Budapest — Négy éve még a tandíj ellen kampányolt Orbán Viktor miniszterelnök, most szóba sem áll az ingyenes helyek drasztikus megnyirbálása ellen tiltakozó diákokkal!