Budapest - Megállás nélkül jelentkeznek a Blikknél azok a panaszosok, akiknek ügyében dr. Zoltán Ákos járt el. Ő volt az, aki bagóért árverezte el Lippai László (52) színművész autóját.
Budapest-Bangkok - Thaiföldön maffiabandát működtetett Németh Gábor (38). Aki itthonról 200 millió forint fekete pénzzel menekült Thaiföldre, ahol egy a világhálón ma is hirdetett hotelbe fektette a pénzt.
Úgy tűnik, jóra fordul az egykori szépségkirálynő sorsa: miután az elmúlt időszakban a gyermeke apjával folytatott háborúskodása miatt az érdeklődés középpontjába került, újra felfigyeltek rá a tévék is. Ő maga titkolja, de a Bors megtudta, melyik műsorban lép majd fel jövőre.
Gattyán György, az erotikus weboldalakkal befutott informatikai vállalkozó tízmillió forintot, 38 percnyi jövedelmét fizette be az adósságcsökkentő alapba. A dúsgazdag magyarok közül alig van, aki követné példáját.
Parázs vita alakult ki Somló Tamás és Malek Andrea között. Az énekesnő képtelen volt fékezni indulatait, és keményen odaszólt kollégájának. Szerinte Somló nem a jobb, hanem a csinosabb énekest juttatta tovább.
Szabó Dávid a hétvégén már másodszor párbajozott, s úgy véli, pontosan tudja az okát, hogy miért szavaztak rá kevesebben. Hiába sikongatnak a lányok, ha leveszi az ingét, ez kevés a győzelemhez.
Kihallgattak a magyar nyomozók egy ügyvédet a thaiföldi gyilkosságokkal kapcsolatban – tudta meg a Bors. Információink szerint a jogász egy szerződés megkötésében segített, amelyben az egyik áldozat a gyilkosra hagyományozta vagyonát.
Janics Natasáról szóló könyvében Csonka Gábor volt menedzser elismerte, nem kezelték jól a kajakos távozását. Most megnézzük, milyen lehetőségei vannak az olimpiai bajnoknak.
Orvosai még napokig kórházban akarják tartani Katalin hercegnőt. Súlyos az állapota, nem marad meg benne semmilyen táplálék. A brit sajtó a betegségéből arra következtet, hogy Vilmos felesége talán ikreket vár.
Egyéves koráig három szívműtéten esett át Nyerges Tomi. A decsi kisfiú édesanyja bízik az orvostudomány fejlődésében, és nem adja fel a harcot. Ahogy a gyermek sem: eleven, mint egy kisördög.
Razziára kísérte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreit a Bors két munkatársa. Karácsony előtt ugyanúgy ellenőriznek, mint egész évben: keményen és szigorúan.
Belehalt sérüléseibe az az édesapa, aki egy hétvégi holland ifimeccsen ugrott be partjelzőnek. A 41 éves asszisztenst egy vitatott ítélet miatt verték össze a 16 esztendős focisták.
R. Kárpáti Pétert a Barátok közt Berényi Andrásaként ismerte meg az ország. Nem titok: még látható a sorozatban, de hamarosan búcsúzik a nézőktől. Különös hangvételű könyvében élete elmúlt ötven évére emlékezik.
Személyiségi jogokat sérthet a rendszámfigyelő forgalmi tájékoztató rendszer. Az újítást januártól vezeti be Budapesten a BKK Közút Zrt. A cél: minél kevesebb dugó alakuljon ki a városban.
Két dombóvári fiatal, miután jóllakott a környékbeli garázsorra járt mások értékeit eltulajdonítani. A 17 és 19 éves fiúk 14 garázs feltörését ismerték el, illetve 5 kerékpár meglovasítását.
Többször is megerőszakolta kisfiát egy győri apa. Az alkoholista férfi családját rendszeresen bántalmazta, de tettére csak akkor derült fény, mikor gyermekénél furcsa szexuális szokások ütköztek ki a nevelőszülőknél.
Szó szerint belehalt a vásárlásba az a brit hölgy, akinek a szatyrai beleakadtak a taxi ajtajába kiszálláskor, és magával rántották, amikor a kocsi elhajtott.
Pedofil nevelőapja gyakorlatilag halálra erőszakolta a gyereket, majd a kórházba rohant vele, mintha aggódna az életéért. Barátnőjét vádolta a gyilkossággal, a boncolás azonban lebuktatta. A kegyetlen férfi tette még a bíróságot is megdöbbentette.
Ugyan a spanyol futballközvéleményt mostanában jobban érdekli José Mourinho jövője, mint maga a Real Madrid, azért Cristiano Ronaldóék bebizonyították: rájuk is érdemes odafigyelni.
BUDAPEST – Csobot Adél (18) döntős lesz az Irigy Hónalmirigy szerint! A srácok ezúttal ugyanis az X-Faktor népszerű versenyzőivel, mentoraival és műsorvezetőjével dolgozták fel a legújabb világslágert.
Elhunyt Hollósi Frigyes színnművész – közölte honlapján a Nemzeti Színház. A Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntetettje 71 éves volt.
A Nemzeti Színház a honlapján tette közzé a hírt. A Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti a színészt. Búcsúztatásáról később adnak tájékoztatást.
Martin McDonagh író-rendező új filmje sztárokkal zsúfolt, vértől csöpögő fekete komédia. A főhőst alakító Colin Farrell arról beszélt, miért vállalta a szerepet, és miért volt nehéz eljátszani.
Bozótvágóval követelte a bevételt egy agresszív támadó egy kanizsai éjjel-nappali boltostól. A férfi mégis üres kézzel távozott, ugyanis hiába volt fegyvere: egy boltba betérő fiatal pár elkergette.
A jelen legnagyobb brazil futballsztárjával, Neymarral Sao Paulóban találkozott a magyar freestyle-világbajnok, Szász Kitti, aki a brazilt is levette a lábáról trükkjeivel.
A Ferrari hagyományos, szezonzáró eseményén, az idén december 1-én és 2-án, a valenciai Ricardo Tormo de Cheste versenypályán megrendezett „Ferrari World Finals" rendezvényen Fernando Alonso, a Ferrari pilótája átvett a Lanciától egy Thema Executive 3.0 V6 (239 LE) MultiJet II típusú gépkocsit
A minősíthetetlenül rossz szexet úgy bosszulta meg a nő, hogy nemi erőszakkal vádolta alkalmi partnerét. A végén bevallotta a rendőröknek az igazságot.