Bevallotta, hogy megölte magyar üzlettársát N. Gábor, aki D. M. névre kiállított izraeli útlevéllel tartózkodott a távol-keleti országban, és akit a thaiföldi hatóságok fogtak el a napokban.
Dominique Lanoise (†41) kemény harcot vívott saját magával és a finomabbnál-finomabb falatokkal. A nő 311 kilósan került kórházba, de túl későn. Életéről és harcáról dokumentumfilm készült.
Igen morbid viccel rukkoltak elő brazil tévések. Egy kandi kamerás műsorban gyanútlan embereket zárnak össze egy liftbe egy koporsóval, amely persze nem üres.
Budapest - Legyőzték a diákok a tanárokat. A Testnevelési Egyetem hagyományos decemberi focimérkőzésén az oktatókra nem várt könnyű találkozó, hiszen a tanulók között olimpiai bajnok kajakos, focisták, birkózók, ökölvívók szerepeltek. A diákok 6-5-re nyertek, a mérkőzése hőse Dombi Rudolf (26) volt.
New York — Nagy bajban Stephen Baldwint (46), a világhírű színészt ugyanis letartóztatták. Baldwint azzal vádolják, hogy 2008 óta több mint 350 ezer dollár, azaz közel 77 millió forint adóval tartozik az amerikai államnak.
London - Kiderülnek Bernie Ecclestone (82) titkai, megjelent a HVG Könyvek kiadásában a Forma–1 urának életrajza, amely a „száguldó cirkusz" és egy karizmatikus ember felemelkedésének története.
Pécs - Supka Attila (50) és menedzsere nem fogadta el a pécsi labdarúgóklubnak a megbízási jogviszony felbontására tett ajánlatát, így a vezetőedző 2015. június 30-ig szóló szerződése továbbra is érvényben van.
Deutsch-Wagram - Rablók törtek rá hétfő hajnalban a Bécs határában lévő McDonald's gyorsétteremre, ahol az ott dolgozó nyolc magyar egyike volt szolgálatban – írta meg a nyugat.hu.
Magyarország ‒ Egyre többet szánunk karácsonyi ajándékokra. Míg két éve 30 ezer forintnál húzták meg a magyarok a határt, addig idén átlagosan 33 900 forintot költünk szeretteinkre.
Holtan találták pénteken Londonban azt a kórházi ápolónőt, aki egy ausztrál rádióállomás megtévesztő telefonhívásáról elhitte, hogy a brit uralkodó és fia kér felvilágosítást a brit trón várományosa, Vilmos herceg várandós feleségének állapotáról.
Phuket — A gyilkosság helyszínén, abban a bérelt lakásban tört meg és tett beismerő vallomást N. Gábor (38), ahol két hete brutális kegyetlenséggel megölte R. Pétert (†47).
Budapest — Elmebeteg, vagy csak trükközik? Furcsa magyarázatát adta a gyilkosságra B. Bálint (24), akit egy tavalyi emberölés miatt fogott el a rendőrség.
Budapest — Hosszú évek után először tölti itthon a karácsonyt Kerényi Miklós Máté (29), a Budapesti Operettszínház színésze, aki két nagyon szép ajándékot már meg is kapott.
Újvidék – Az év játékosának megválasztott Tomori Zsuzsanna (25) lépett elő főszereplővé a Szerbiában zajló női kézilabda-Európa-bajnokság magyar-spanyol csoportrangadóján, amelyet a mieink 32-31-re nyertek meg az olimpiai és világbajnoki bronzérmes ibériaiakkal szemben.