Budapest - Az első Orbán-kormány volt kisgazda államtitkára, Szabadi Béla autóját 30 ezer forintos tartozás miatt foglalta le a végrehajtó, és bocsátotta árverezésre, tudta meg a Blikk.
Budapest - „Elszakadt egy cérna, és olyan helyzetbe kerültem, amelyből abban a pillanatban úgy éreztem, nincs kiút" - magyarázza szombati tettének előzményeit Czifra Noémi (37).
Budapest - Bravúros műtéti beavatkozásnak, az orvosok lélekjelenlétének és minden bizonnyal egy kisebb csodának köszönheti az életét Schobert Norbert (41).
Elképesztő vállalkozásba fogott anya és lánya az Egyesült Államokban: pornóznak, mégpedig együtt, - illetve egymás jelenlétében másokkal - szexelnek videóikon. Az eset hatalmas megütközést váltott ki, ennek ellenére a floridai Tampában élő Jessica (56) és Monica (22) tabudöntögető filmjei igen kelendőnek bizonyulnak.
Marianna - Legalább 96 gyereket kínoztak és öltek meg egy nagy múltú floridai fiúiskolában 1911 és 1973 között – a nyomozók minden eddiginél nagyobb, névtelen tömegsírra bukkantak a hírhedt intézmény közelében.
Egy vagyonnak megfelelő összeget, több mint 1,7 milliárd forintnyi dollárt szeretne nyerni egy ingatlaneladási üzleten a Gucci divatház örökösnője, Patricia Gucci. A hatalmas nyereséget egy a '90-es évek elején vásárolt kaliforniai ház segítségével reméli megszerezni az amúgy sem szegény nő.
A Blikk vendége volt a Magna Cum Laude zenekar, melynek tagjait az olvasók telefonon és cseten is faggathatták. A fiúk azt is elárulták, hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy Misi a The Voice-ban szerepel.
Bár a karácsonyi ünnepek természetesen nem a szexről, sokkal inkább a szeretetről szólnak, a munka nélkül töltött ünnepnapokat is ki lehet használni a hálószobákban. De ha már karácsony van, miért csak a fenyőfát díszítsük fel? Bemutatunk most néhány olyan trükköt, mellyel vaginádat is ünnepi díszbe öltöztetheted kedvesed legnagyobb örömére.
Bár sokaknak a karácsony a szeretet ünnepe, Kocsis Tibor (31) számára sokkal több ennél: az énekes a meghitt ünneplés mellett az elhunyt édesanyjáról sem feledkezik meg!
Budapest - Ismét foglalt Dukai Gergő (32) szíve. A ValóVilág egykori alfahímje egyelőre nem szeretett volna bővebben nyilatkozni az új szerelemről, annyit azonban elárult: ismerettségük nem új keletű.
Fenyő Miklós (65) gőzerővel készül a karácsonyra szerettei körében. Azonban a többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntetett zenész még a szenteste közeledtével is arra koncentrál, milyen meglepetéssel szolgálhat rajongói számára.
Úgy készül, mint a Luca széke – mondták nagymamáink –, lassan és nyugodtan: még 12 napunk van szentestéig. Aki konfliktusmentes karácsonyra vágyik, annak érdemes mindennap egy keveset kipipálni a feladatokból, így elkerülheti a kapkodást.
Magyarország — Antal István a mai napig nem szabadult meg a végrehajtótól, noha a bíróság már hónapokkal korábban megszüntette a végrehajtást – értesültünk a legújabb végrehajtói botrányos esetről.
Odense – Befutott Dániában Vadócz Krisztián (27). A korábban a francia Auxerre-t és a spanyol Osasunát is megjárt válogatott labdarúgó mindenkit meglepett, amikor idén a holland Nijmegentől a magyar focisták által kevéssé ismert Dániába, az Odense együtteséhez szerződött.
Budapest — Munkát kapott VV Cristofel (19). Az egykori valóságshow-hősnél már éppen kezdett betelni a pohár, amióta ugyanis kijött a villából, nem igazán sikerült állást találnia.