2012. december 5. szerda

dec. 5
5:57
Versenyfutás az FBI-központért (Infostart)
Anyagi és célszerűségi megfontolásokból néhány éven belül el fog költözni a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) központja az amerikai főváros szívéből - közölte kedden a The Washington Post.
dec. 5
6:00
Ha Katalin ikreket vár, ki örököl majd koronát? (Kripto Akadémia)
Az átlagosnál nagyobb az esélye annak, hogy Vilmos herceg felesége ikreket vár - legalábbis erre a következtetésre jutottak a brit sajtó által kedden megszólaltatott szakértők abból a tényből, hogy Katalin hercegnőt heveny terhességi rosszullétek miatt kórházban kezelik.
dec. 5
6:02
Elsöprő többség támogatta Merkelt (Kripto Akadémia)
Minden korábbinál nagyobb, több mint 97 százalékos szavazati aránnyal újabb két évre elnökévé választotta Angela Merkelt a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU).
dec. 5
6:04
NATO: a rakétatelepítés mellett foglaltak állást (Kripto Akadémia)
A nemzetközi közösség azonnali válaszával kell számolnia annak, aki vegyi fegyvert vet be - jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkár Szíriával kapcsolatban az észak-atlanti szövetség külügyminisztereinek tegnap kezdődött brüsszeli tanácskozásán.
dec. 5
6:06
Újra aggódhat Szamarasz (Kripto Akadémia)
Bár valamelyest békésebb lett a helyzet a görög belpolitikában azóta, hogy múlt héten több tízmilliárdos hitelt szavaztak meg az országnak az euróövezet pénzügyminiszterei, túlzás lenne azt mondani, hogy visszatért a béke az országba.
dec. 5
6:51
Fellendülést ígér a görög kormányfő (Infostart)
A görög miniszterelnök szerint jövőre már fellendülést mutathat a több éve recesszióban lévő gazdaság.
dec. 5
6:53
Újabb robot indulhat a Marsra (Infostart)
Újabb robotot akar a Marsra küldeni az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2020-ban.
dec. 5
7:12
Magyarország - demokrácia vagy diktatúra címmel készült német dokumentumfilm (Kripto Akadémia)
Magyarországról sugárzott dokumentumfilmet kedden késő este az Arte német-francia televízió Magyarország - demokrácia vagy diktatúra? címmel.
dec. 5
7:30
Obama még nem döntötte el, ki legyen az új külügyminisztere (Kripto Akadémia)
Barack Obama elnök kedden kijelentette, hogy még nem döntötte el, ki legyen az amerikai külügyi tárca vezetője a második kormányzási ciklusa alatt.
dec. 5
9:54
Elkezdődött a magyar katonák kivonulása Afganisztánból (Kripto Akadémia)
Elkezdődött a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) kivonulása Afganisztánból; a fejlesztési projekteket lezárják, bizonyos eszközöket pedig hazaszállítanak - mondta Sipos Antal ezredes, az utolsó PRT parancsnoka szerdán Puli-Humriban, a csoport bázisán.
dec. 5
10:12
Közel kétmillió fontért kelt el Amy Winehouse háza (Kripto Akadémia)
Közel kétmillió fontért (687 millió forintért) kelt el egy londoni aukción a tavaly elhunyt Amy Winehouse Grammy-díjas énekesnő észak-londoni háza. A popdíva otthonát korábban az ingatlanpiacon is próbálták értékesíteni, de a meghirdetett 2,7 millió fontért nem akadt rá vevő.
dec. 5
10:45
Átkelők működtetéséről állapodott meg a szerb és a koszovói kormányfő (Infostart)
Megállapodott a szerb és a koszovói miniszterelnök, hogy a két ország közösen működteti majd a határán található átkelőket, és összekötő irodát hoz létre a két fővárosban.
dec. 5
10:48
Átkelők közös működtetéséről állapodott meg a szerb és a koszovói kormányfő (Kripto Akadémia)
A szerb és a koszovói miniszterelnök - uniós közreműködéssel - az éjszaka Brüsszelben megállapodott abban, hogy közösen fognak működtetni átkelő helyeket Szerbia és Észak-Koszovó között, illetve összekötő irodát létesítenek egymás fővárosában.
dec. 5
12:15
Öngyilkos lett a szerb NATO-nagykövet (Infostart)
Öngyilkos lett Szerbia NATO-nagykövete Brüsszelben.
dec. 5
12:51
Távoznak Szíriából a magyar diplomaták (Infostart)
Elhagyták Damaszkuszt a szíriai magyar nagykövetség munkatársai, mert a külképviselet szerdán felfüggesztette tevékenységét - közölte a Külügyminisztérium.
dec. 5
13:30
Görögország a leginkább korrupt ország az Európai Unióban (Kripto Akadémia)
Görögország a leginkább korrupt ország az Európai Unióban (EU): a súlyos adósságválsággal küzdő uniós tagállam a fejlődő országok szintjére süllyedt a Transparency International (TI) szerdán Berlinben kiadott jelentése szerint.
dec. 5
14:06
A magyar diplomaták elhagyták Damaszkuszt (Kripto Akadémia)
Elhagyták Damaszkuszt a szíriai magyar nagykövetség munkatársai, mert a külképviselet szerdán felfüggesztette tevékenységét - közölte a Külügyminisztérium. Emiatt a damaszkuszi vízumkiadás és a közigazgatási ügyek intézése megszűnik, a sürgős konzuli érdekvédelmi esetekben a bejrúti nagykövetséghez fordulhatnak a bajba jutott magyar állampolgárok.
dec. 5
14:24
A román ellenzéki jobboldali szövetség számol a kormányzás lehetőségével (Kripto Akadémia)
A Traian Basescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) körül tömörülő jobboldali pártszövetség azzal számol, hogy részt vehet a vasárnapi parlamenti választások utáni kormányalakítási tárgyalásokban - jelentette ki Vasile Blaga, a szövetség egyik társelnöke.
dec. 5
15:33
Négyszáz álláshely szűnik meg a német közszolgálati tv-nél (Infostart)
Négyszáz álláshelyet szüntet meg a ZDF német közszolgálati tv-csatorna a következő négy évben takarékossági programja keretében - erősítette meg az adó szóvivője szerdán az erről szóló sajtóértesüléseket.
dec. 5
15:36
Újabb bányabaleset Kínában, 17 halott (Kripto Akadémia)
Tizenhét bányász meghalt sújtólégrobbanás következtében a délnyugat-kínai Jünnan tartomány szénbányájában szerdán - jelentette a kínai média.
dec. 5
16:09
Az izraeli miniszterelnök csalódott Németországban (Infostart)
Netanjahu csalódott Németországban, amiért tartózkodott a Palesztina státusát magasabb szintre emelő ENSZ-határozatról szóló november végi szavazáson.
dec. 5
16:30
A Google elnöke lehet az új amerikai pénzügyminiszter (Kripto Akadémia)
Egyre erősödik az a spekuláció, hogy Barack Obama elnök Eric Schmidtet, a Google elnökét nevezi ki a pénzügyi vagy a kereskedelmi tárca élére, esetleg ő lehet az új "üzletügyi miniszter" - állította a The Washington Examiner.
dec. 5
17:03
Titkos svájci bankszámlája volt egy kormánytagnak - francia lapértesülés (Infostart)
Jérome Cahuzac, az adócsalás elleni küzdelemért felelős francia költségvetési miniszter éveken át titkos bankszámlával rendelkezett - írta szerdán a Mediapart tényfeltáró internetes újság. A szocialista kormánytag cáfolta az értesülést.
dec. 5
18:18
Szlovák pedagógussztrájk - Elutasították a kormány ajánlatát (Kripto Akadémia)
Többórás egyeztetés után elutasította a szlovákiai pedagógus szakszervezet szerdán a kormány hétfőn bejelentett béremelési ajánlatát.
dec. 5
19:48
Óceánjáró balesete - Fehér Sándort előzetes kiképzés nélkül osztották be életmentőnek (Kripto Akadémia)
Fehér Sándor zenekarvezetőt annak ellenére osztották be mentésirányítónak a szerencsétlenül járt Costa Concordia óceánjárón, hogy nem volt meg az ehhez szükséges életmentő kiképzése - jelentette ki szerdán az MTI-nek telefonon nyilatkozva Peter Ronai, a katasztrófa magyar áldozatának és károsultjainak New York-i ügyvédje.
dec. 5
20:24
Jön a nézőjét "néző" televízió (Kripto Akadémia)
Hamarosan a tévé is nézi és (le)hallgatja nézőjét és eszerint küld neki reklámot - ez a terve egy amerikai vállalatnak, amely ötletét már levédette.
dec. 5
21:00
Leminősítette Ukrajnát a Moody's (Kripto Akadémia)
Leminősítette Ukrajna kormánykötvény-adósságának eddig is mélyen spekulatív kockázati besorolását szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett a nehezen kiszámítható gazdaságpolitikával és a gyenge gazdasági kilátásokkal indokolva a döntést.
dec. 5
21:36
Feszült hangulatban kezdődött a német-izraeli kormánykonzultáció (Kripto Akadémia)
Feszült hangulatban kezdődött a negyedik német-izraeli kormánykonzultáció, a két kabinet vezetőjének szerda esti berlini találkozóján a német kancellári hivatal tájékoztatása szerint Angela Merkel és Benjámin Netanjahu "nyílt, baráti párbeszédet folytatott", ami kommentátorok szerint azt jelenti, hogy vitáztak a felek.

Keresés