2012. december 21. péntek

dec. 21
5:57
Stabilitás, állásteremtés, növekedés (Kripto Akadémia)
Írország veszi át január 1-től az Európai Unió soros elnökségét. Az ír elnökséggel veszi kezdetét az ötödik trió munkája, Írország Litvániával és Görögországgal hármasban készítette el a következő másfél év stratégiai programját.
dec. 21
5:59
Merénylettől tartanak (Kripto Akadémia)
Tanácstalanság uralkodik a német rendőrségnél bő egy héttel azután, hogy szinte csodával határos módon sikerült elkerülni a tragédiát a bonni pályaudvaron, ahol pokolgépet rejtettek el iszlám radikálisok. Sokan úgy vélik, a rendőrség képtelen kellőképpen fellépni az iszlám radikálisok ellen. A hatóságok azzal védekeznek, nincs elég pénzük a magas szintű védekezésre.
dec. 21
6:15
A jóságos turisták hazatértek Afrika szívéből (Kripto Akadémia)
Az Afrikáért Alapítvány által szervezett humanitárius turista csoport tagjai felejthetetlen élményekkel gazdagon, sikeresen hazaértek Kongóból. Az alapítvány tízedik születésnapját a Kongói Demokratikus Köztársaságban is megünnepelték a magyar segítő utazók, önkéntesek, illetve kongói munkatársai, diákjai és árvái.
dec. 21
6:17
Mario Monti vasárnap jelentheti be jelöltségét (Kripto Akadémia)
Lényegében eldőlt, hogy Mario Monti miniszterjelöltként indul a következő parlamenti választáson a centrista erők vezetőjeként. Táborában egyebek mellett szerepet kap Luca Cordero di Montezemolo, a Ferrari vezetője, valamint Pier Ferdinando Casini, a kereszténydemokrata UDC elnöke.
dec. 21
6:19
Többen távoznak az amerikai külügyből (Kripto Akadémia)
Lemondási hullámhoz vezetett az amerikai külügyminisztériumban az a jelentés, amely élesen bírálta a külügyet az Egyesült Államok bengázi konzulátusát szeptember 11-én ért támadás kapcsán. Három magas rangú tisztségviselő kényszerült lemondásra.
dec. 21
6:21
Lesújtó az Amnesty jelentése Görögországról (Kripto Akadémia)
Nem okozhatott különösebb meglepetést az Amnesty International tegnap ismertetett jelentése a görögországi idegenellenességről. Már a tavaszi választásokon bebizonyosodott, hogy a gazdasági-pénzügyi válság talaján szárnyra kapott idegengyűlölet mögött tömegek állnak.
dec. 21
7:42
Elsüllyedt egy menekültekkel teli hajó (Metropol)
A túlterhelt hajó nem sokkal azután került bajba, hogy elhagyta az észak-szomáliai Bosasso kikötőjét.
dec. 21
8:27
Sokan nem élnek a kisebbségi nyelvhasználattal (Infostart)
Szlovákiában hivatalosan nincs gond a kisebbségi nyelvhasználattal - derül ki a kormány által elfogadott jelentésből. A szlovákiai magyar politikusok és a civil szervezetek ugyanakkor azt állítják, hogy a helyzet nem ilyen egyértelmű.
dec. 21
9:30
Újabb törzsi összecsapás Kenyában (Metropol)
Legalább nyolc ember életét követelte az ország délkeleti részén.
dec. 21
11:57
Uránfeldolgozókat találtak Észak-Koreában (Kripto Akadémia)
Műholdképek és egyéb információk alapján Észak-Korea több uránfeldolgozó létesítménnyel is rendelkezik - jelentette dél-koreai védelmi forrásokra hivatkozva pénteken a Kyodo japán hírügynökség.
dec. 21
13:51
Észak-Korea megerősítette, hogy fogva tart egy amerikait (Infostart)
Észak-Korea megerősítette pénteken, hogy őrizetbe vett egy amerikai állampolgárt, aki bevallotta, hogy bűncselekményt követett el. A férfi - neve alapján - koreai származású.
dec. 21
14:18
Észak-Korea fogva tart egy amerikait (Metropol)
A koreai származású amerikai állampolgár bevallotta, hogy bűncselekményt követett el.
dec. 21
14:21
Olasz kormányválság - Nem tetszik a pártoknak Monti politikai szerepvállalása (Kripto Akadémia)
A bal- és a jobbközép is fenntartásokkal fogadta Mario Monti politikai színrelépését. A szakértő kormányfő a költségvetési törvény pénteki megszavazása után nyújtja be lemondását az államfőnek és elindítja saját választási kampányát.
dec. 21
14:36
Már 83-an fagytak halálra Ukrajnában (Metropol)
57-en az utcán, 15-en lakásukban, 11-en pedig kórházba szállításuk után haltak meg.
dec. 21
14:38
Könnygázt vetettek be a tüntetők ellen (Metropol)
Az összetűzések kora délután kezdődtek Egyiptomban Mohamed Murszi elnök hívei és ellenfelei között.
dec. 21
14:39
Gurmai: felül kell vizsgálni az uniós esélyegyenlőségi előírásokat (Kripto Akadémia)
Az uniós esélyegyenlőségi előírások felülvizsgálatát sürgette Gurmai Zita szocialista európai parlamenti képviselő pénteken annak érdekében, hogy azok végrehajtása minden gazdasági szektorban egységes és átlátható legyen.
dec. 21
14:57
Libération: a magyar diákok meggyengítették Orbánt (Kripto Akadémia)
A magyar diákok meggyengítették Orbánt címmel közölt tudósítást a hallgatói tiltakozásról a Libération.
dec. 21
15:33
Putyin szerint civilizálatlan az európai energiaszabályozás (Kripto Akadémia)
Civilizálatlannak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európai Unió energiaszabályozását pénteken Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva.
dec. 21
15:48
Csökkentené a jövedelmi különbségeket a kínai vezetés (Metropol)
A jövedelmi egyenlőtlenségek problémájának kezelése az egyik legkényesebb feladata az új kínai vezetésnek.
dec. 21
15:51
Nem ismerték el regionális nyelvként a magyart (Kripto Akadémia)
Nem nyilvánította regionális nyelvvé a magyart Kárpátalján pénteki ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés), amely az ukrán nyelvtörvény helyi alkalmazásáról hozott döntésében annyit ismert el, hogy az ukrán mellett - a románnal és a ruszinnal együtt - a magyar is elterjedt nyelv a régióban, s ezt figyelembe kell venniük az illetékes önkormányzatoknak.
dec. 21
16:45
Répássy: fokozatosan csökkenhet 65 évre a bírák nyugdíjkorhatára (Kripto Akadémia)
Fokozatosan, tíz év alatt csökkenhet 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó törvényjavaslatát, amelyet pénteken terjesztett a Ház elé, és amely rendelkezik arról is, milyen megoldásokat kínálnak azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak.
dec. 21
18:51
Felgyújtotta magát a világvégétől való félelmében egy ukrán férfi (Kripto Akadémia)
Egy munkanélküli férfi benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát az állítólagos világvége miatt pénteken a kelet-ukrajnai Luhanszk megye egyik kistelepülésén.
dec. 21
19:06
Felgyújtotta magát a világvégétől való félelmében (Metropol)
Szomszédai szerint a férfi gyakran beszélt a világvége eljöveteléről, és arról, hogy öngyilkosságra készül.
dec. 21
20:00
Bizalmat kapott Victor Ponta új kormánya (Metropol)
"A megosztás és gyűlölködés politikája ma véget érhet" - mondta Victor Ponta programbeszédében.
dec. 21
20:36
Megemelik a forgalmi adót Csehországban (Metropol)
Csehországban hatályba léphet január elsején a szerdán elfogadott kormányzati reformcsomag, miután Václav Klaus államfő pénteken korábbi kifogásai ellenére is aláírta a jogszabályt - jelentette be Radim Ochvat elnöki szóvivő.
dec. 21
21:33
Világszerte megünnepelték a "világvégét" (Kripto Akadémia)
Maja romoknál, dél-mexikói szent helyeken, Sztálin moszkvai bunkerénél és a délnyugat-franciaországi Bugarach faluban gyülekezve várták a világvégehívők a megmentésükre érkező földönkívülieket, vagy legalábbis valamilyen, az apokalipszis hangulatához illő rendkívüli eseményt.
dec. 21
22:15
John Kerryt jelölte külügyminiszternek az amerikai elnök (Infostart)
Hivatalosan is John Kerry szenátort jelölte az Egyesült Államok új külügyminiszterévé pénteken Barack Obama.
dec. 21
22:51
Benyújtotta lemondását az olasz kormányfő (Infostart)
A római parlament alsóháza pénteken megszavazta a szakértő miniszterek kidolgozta költségvetést, Mario Monti kormányfő pedig ennek nyomán este az államfői palotában benyújtotta lemondását.

Keresés