Újabb tornádók söpörtek végig az Egyesült Államok középnyugati részén, Kansas, Iowa, Nebraska és Oklahoma államon. Senki sem sérült meg, de a károk jelentősek.
BUDAPEST – Vastag Csaba már kisgyerekként imádott biciklizni, így abban is biztos volt, hogy saját kerékpárja lesz, amelyet különböző alkatrészekből rak össze.
Egy kispesti képviselő megunta, hogy évente több tonna papír megy veszendőbe, s ha tanácsait országosan megfogadnák, több százmillió forintot spórolhatnának a hivatalok, miközben a fenntartható fejlődésért is tennének.
Rosszul tette a vb-címvédő Sebastian Vettel, hogy ragaszkodott a régebbi fejlesztésű Red Bullhoz, ugyanis meglepetésre a tízbe sem jutott be vele. Nico Rosberg ellenben első pole-ját ünnepelhette.
Az elnök biztonságáról gondoskodó Titkosszolgálat felfüggesztette állásából tizenegy ügynökét, mert a jelek szerint prostituáltakkal próbáltak meg szórakozni.
Egy német férfinek a rendőröket kellet segítségül hívnia egy félresikerült randi után. A hölgy, akit egy bárban ismert meg ugyanis olyan szexuális étvággyal volt megáldva, hogy a sokadik aktus után is újabb numerákat követelt.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte vasárnap a Forma–1-es Kínai Nagydíjat. Rosberg mögött két mclarenes brit pilóta, Jenson Button és Lewis Hamilton végzett a második és a harmadik helyen Sanghajban. Hamilton harmadik helyének köszönhetően az élre került a pontversenyben. A vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) az ötödik helyen végzett. A második helyről startoló hétszeres…
A bambusz a világ leggyorsabban növekvő növénye, 4-5 év után évente lehet aratni, ellentétben a trópusi keményfákkal, amelyeket sok évvel később csak egyszer lehet kivágni.
Félelmetes ütemben pusztulnak Amazónia erdőségei. Minden tilalom és büntetés ellenére a Föld tüdejéből idén már háromszor annyi fát vágtak ki, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Meg akartak ölni, vagy legalábbis ezzel fenyegettek – ezzel a meglepő kijelentéssel sokkolta a Münchner Merkur olvasóit a biatlonozás néhány hete visszavonult nagyasszonya, Magdalena Neuner.
A Magna osztrák leányvállalata öt éven belül 260-280 millió eurót ruházna be a lengyel fővárosban, ami évente 200 ezer gépkocsi gyártását tenné lehetővé.
Autózni drága mulatság. Sorozatunkban igyekszünk néhány praktikus, kézzel fogható tanácsot adni ahhoz, miként tartsuk karban, vagy újítsuk meg autónkat.
Párizs – Mamika visszatér! Vécépapír-gurigával cserkészi be áldozatát, duplacsövű mordállyal bánik el a gyanús grillcsirkékkel, és két legyet üt egy csapásra, amikor illatosítóval ékesíti fülcimpáját.
Lady GaGa is besegített a kanadai Carly Rae Jepsennek, hogy egyetlen számával leigázza a világ slágerlistáit. A huszonhét éves énekesnő öt éven keresztül próbálkozott betörni a zenei élvonalba.
Ibrány — Akár egy gumiembernek, a csuklója teljesen visszahajlik, a térde pedig bármikor képes kifordulni – laza kötőszövetei miatt szörnyű fájdalmak között kénytelen élni mindennapjait Szopkó Levente (11). A kisfiú egy rendkívül ritka genetikai betegségben, Ehlers-Danlos szindrómában szenved.