Pár tízezer forintot adott kölcsön, hárommilliót kért vissza, és ez csak egy eset volt – már előzetesben van az az ózdi uzsorás, akit pénteken fogtak el a rendőrök.
Hiába szabadulhatna hétfőn a törvények szerint, minden jel szerint tovább raboskodik Bolíviában Tóásó Előd. A férfi már három éve a San Pedro börtön fogja.
Siófok – Öt forduló óta tart a siófoki csoda. A Horváth Károly (59) szakmai igazgató és ifj. Mihalecz István (37) vezetőedző által irányított futballcsapat legyőzte a Paksot, a Kaposvárt, a Diósgyőrt és a Pécset is, és döntetlent játszott a listavezető Debrecen otthonában.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója Budapesten, az intézmény előtt méltatta a svéd nagykövetség másodtitkárát a holokauszt emléknapjához kapcsolódó rendezvényen.
Tizenöt hektáron égett egy bozótos, gazos, gyümölcsös terület Őrbottyán és Csomád között vasárnap dél körül, valószínűleg gyújtogatás állhat a háttérben.
Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása nyerte el az Európa Tanács FACE-díját (Film Award of The Council of Europe) az isztambuli nemzetközi filmfesztiválon.
London — Hatalmas sikert aratott a brit Csillag Születikben – ottani nevén Britain's Got Talent – egy magyar kosárlabda-akrobatika csapat, a Face Team nevezetű formáció ugyanis szó szerint lenyűgözte nemcsak az ítészeket, de a közönséget is.
Budapest — 4000 lépcsőfok Londonért. Hetente háromszor ennyit tesznek meg a női vízilabdázók, hogy ott legyenek az olimpián. Merész András (48) együttese készül a trieszti selejtezőre.
Livorno — Értetlenül áll a világ Piermario Morosini (†25) tragédiája előtt. Az olasz labdarúgó szombaton a másodosztályú Pescara–Livorno bajnoki 31. percében esett össze, majd a kórházba szállítását követően elhunyt.
Látványos rajtaütés keretében vettek őrizetbe hét embert Bécsben, akik a rendőrség vasárnapi közlése szerint radioaktívnak mondott anyagot kínáltak megvételre illegálisan.
Herend — Most már nekünk is van saját gyártású sárkányunk! Igaz, a magyar mitikus lénynek mindössze egyetlen feje van, ám népszerűségét tekintve kenterbe veri többfejű vetélytársait is.
Összehangolt támadást indítottak három afgán városban, köztük a fővárosban, Kabulban a tálibok, akik többek között szállodákat, nyugati nagykövetségeket és a parlamentet is tűz alá vették. Kabul belvárosában órák óta robbanásokat és fegyverropogást hallani.
Sanghaj — Forma–1-es legendák társaságába került Nico Rosberg (26)! A Mercedes GP pilótája életében először indult az élről, és első futamán diadalmaskodott, így elindult édesapja, Keke (63) nyomdokain.
Törökbálint – Temetésen vettek búcsút lakókörnyezetük kertvárosi jellegétől Törökbálint tükörhegyi városrészének lakói, miután elkezdődött 1040 lakás építése a szomszédos telkeken.
Budapest — Igazi rekorderek Jordán Tamás (70) szülei, Sári néni (93) és Laci bácsi (94), hiszen hetven éve mondták ki a boldogító igent, és bizony azóta valóban a legnagyobb szeretetben élnek egymással. Olyannyira, hogy szombat délután újra oltár elé álltak, megerősítve az egykori frigyet.
Puerto Vallarta — Ikerpár verte át az Éden Hotel játékosait! A Viasat3 műsorába két újabb szívtipró érkezett, bár a bent lakók erről mit sem sejtettek.
Roppant látványos az a fejlődés, melyen a dél-koreai autóipar átmegy. Néhány éve még a konkurensek sem vették komolyan a Hyundai-Kia páros modelljeit, most pedig már minőségi, szép autók állnak szalonjaikban.
Világszínvonalú, rendhagyóan egyedi színházi előadást visznek hamarosan színpadra a Rippel fivérek. Az artista testvérpár ráadásul megszállott repülés- és sci-fi-rajongó, így május 13-án garantáltan elvarázsolják a közönséget a Papp László Budapest Sportarénában.
Sok utánzója akadt már a kung-fu filmek királyának, az 1973-ban elhunyt Bruce Lee-nek, de eddig levelibéka még nem akadt köztük. Mostanáig. A zöld kétéltű tökéletesen utánozza a harcművészt.
Összeállt a finanszírozás, így az utolsó akadály is elhárult Al-Valid bin Talal szaúdi herceg álma elől, így megépülhet Dzsiddában a Kingdom Tower. A tervek szerint 2017-ben adják át az egy kilométer magas toronyházat, amelyet a Szaúdi bin Laden-csoport épít.