Pécs - Óriási rendőri készültség mellett szállították Bándy Kata (†25) gyilkosát a Pécsi Ítélőtábla épületébe, ahol negyed 12-kor a bírák meghozták a döntést: P. László (26) harminc napig biztosan rács mögött marad.
Először kifütyülték, majd hangos ovációval éljenezték az amerikai elnöki párt Washingtonban. Barack Obama és felesége, Michelle az olimpiai felkészülés utolsó szakaszába lépett amerikai férfi kosárlabda-válogatott mérkőzésére látogatott ki.
1000 dollárt kell fizetnie annak, aki kacsa vagy libamájat ad el az államban. A vendéglősök ennek ellenére felszolgálják a vendégeknek, ha azt rendelik.
Az olimpiai faluban 17 ezer, többnyire fiatal, életerős ember lakik majd. És jó részük nemcsak érmekről, csúcsokról álmodozik, hanem a testi szerelemről is. Többségük megszerzi magának, amit akar.
London - Pompát, csillogást, remek szórakozást és kényelmet ígérnek a jövő pénteken kezdődő olimpiai játékok szervezői a vendégeknek, a rendezvényt előkészítő munkásoknak azonban ebből semmi sem jut.
Hosszú évek óta fut töretlen sikerrel a másságát nyíltan vállaló műsorvezetőnő, Ellen DeGeneres amerikai talkshow-ja, de a kreatív sztár a mai napig rengeteg energiát fordít arra, hogy minél meghökkentőbb reklámokkal hirdesse az új évadokat.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság P. Ottót, akit a szombati adyvárosi gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak - közölte a megyei törvényszék szóvivője, bírája szerdán az MTI-vel.
Súlyos testi sértés, valamint állatkínzás miatt emeltek vádat a 27 éves, Alfredo Tadeo ellen. A férfi saját kutyája tetemével verte agyon a barátnőjét. A bosszú nem sikerült, mivel a nő is utálta a kutyát.
Szinte teljesen megbénult London. A tízmilliós világvárosban közlekedési káoszt okoztak az olimpia miatt bevezetett korlátozások, és a folyamatosan érkező sportküldöttségeknek kijelölt különutak bedugultak.
A 17 éves Wayne Treacy halott bátyjának fémorrú csizmájával verte agyon egy tinilány fejét, majd arra hivatkozott a bíróságon, hogy nem volt magánál, amikor a bűncselekményt elkövette. A floriadi esküdtszék most bűnösnek találta.
Budapest - Fekete László, hazánk legerősebb embere néhány hónapja észrevette, hogy a jobb karjával egy pillekönnyű tárgyat sem tud megemelni. Mi történt az ország Fekete Lacijával, és már jobban van-e?
Beckham csont sovány felesége általában ügyesen eltakarja az ijesztően vékony lábait, hétfőn azonban megmutatta a nagyvilágnak, hogy milyen csülkökön jár.
Július 23-án, hétfőn Szekszárdon lesz a temetése Bándy Katának, a meggyilkolt rendőrségi pszichológusnak, akit a belügyminiszter, Pintér Sándor a Közszolgálat Halottjának nyilvánított.
Nyíregyháza - Öt fehér tigris él jelenleg a helyi állatkertben. Ez azért is hatalmas szenzáció, mert a különleges fajtából alig 250 példányt tartanak számon az egész világon.
Szandaszőlős – Bosszúhadjárat, vagy pedofília? Erről tanakodnak a helybéliek a múlt hét vége óta. Ekkor vitték el a rendőrök bilincsben a Baptista Biblia Gyülekezet az amerikai állampolgárságú Daniel P-t (63). A hittérítőt, aki 17 éve él Magyarországon, két szülő jelentette föl. Azt állítják, a férfi fogdosta lányaikat.
Egy év után újra a Sziget Fesztivál Nagyszínpadának fellépője a Tankcsapda, amely egyedüli magyar zenekarként kap erre lehetőséget. Lukács László (44), a banda frontembere elárulta, nagyon örül, hiszen ez a koncert presztízsértékű. A Tankcsapda a Sziget előtt a Campus Fesztiválon Debrecennek is bemutatja új gitárosát, Sidlovics „Sidi" Gábort.
A 31 éves férfi, Adam Wojtaowitz majdnem meghalt saját grillkeféje sörtéjétől. Tacomai házában tartott grillsütést, amikor is a kefe egyik sörtéje rátapadt a húsokra és a tudatlan házigazda az étellel együtt lenyelte azt.
A múlt éjjel szállították kórházba a színésznőt, miután csúnyán elesett és beverte a fejét a betonba legújabb filmje a The Hive forgatásán Los Angeles-ben.
Nem bízza a véletlenre a londoni olimpiai sikert Mocsai Lajos, a férfi kézilabdázók szövetségi kapitánya. A Kunszentmártonban edzőtáborozó együttest látogattuk meg, és olyan edzést láthattunk, aminek intenzitása talán vetélkedik a francia idegenlégióéval is.
Bajba kerülhet az Adidas, ugyanis a Daily Telegraphnak panaszkodtak a szurkolói kellékeket (pólók, táskák, ...) gyártó kambodzsai munkások, hogy csak havi 61 dollárt (22 ezer forint) kapnak a vállalattól.
A Tankcsapda frontemberėt nem először keresték meg kereskedelmi csatornától, hogy zsűrizzen zenei tehetségkutatóban. Határozott nem volt a válasza, és ez a jövőben is így lesz! A szuperprodukciónak beharangozott Voice zsűrijében sem lesz benne a zenész, aki szerint a tehetségkutatók valójában zenei köntösbe csomagolt reklámblokkok.
A rendőrség nyomozást indított annak a brit gyereknek az ügyében, akinek egy iskolai utazás során tanárai túladagolták a rosszullét elleni gyógyszert. A kislányt kórházba kellett vinni.
Lana Del Rey lesz a H&M őszi/téli kollekciójának új arca. Az énekesnő egyéni stílusvilágával rengeteg rajongót gyűjtött maga köré, így a felkérés nem véletlen.
Sokat költünk rá, pedig árt az egészségünknek – mi az? Például az üdítő. A kóla, a cukrozott, szénsavas löttyök és gyümölcslevek helyett jobb a házi jeges tea vagy a gyümölcsből készült üdítő.
A kínai Liang Xiaoxiao valószínűleg sosem fog magasabbra nőni a jelenlegi 45 centiméterénél. A világ legkisebb gyerekét egyelőre nem zavarja apró termete.
Az énekes, amikor felébredt a kómából megkönnyebbülve tapasztalta, hogy az angol nyelvet nem felejtette el, de bevallása szerint erős akcentussal beszélt. Ehhez hasonló élményeit összegzi majd új dalában.
A lakás, illetve nyáron az erkély, s a kert hangulatát igazán meghitté teheti néhány szál gyertyával. S hogy mindez egészségesebb is legyen, készíthet házilag szójagyertyát, mely garantáltan nem kormoz, s nem bocsát ki semmiféle mérgező anyagot.
Az európai futballbajnokságok klasszisaival, mint Lionel Messi, Cristiano Ronaldo vagy Fernando Torres került egy kalapba a félprofi walesi labdarúgó, Les Davies, akit jelöltek a kontinens legjobbja címre.
Rabul ejtett egy fiatal pincérnőt egy elvakult művész, aki azt akarta a lány örökké legyen a múzsája, ezért az ágyhoz szíjazta és nem engedte szabadon.