Újra indul az Éva magazin Az én szobám című rovata, amiben ezúton nem csupán a kisebb gyerekek kuckóit, hanem a kamaszok birodalmát is szeretnénk bemutatni. Augusztusi lapszámunkban Feri háromdimenziós szobájába kukkanthatunk be, de láttunk már kalóztanyát és királylányzugot is az Éva hasábjain. A népszerű rovat újjáéledt és most még különlegesebbé szeretnénk tenni: tinik jelentkezését is várjuk!…
A fapados járatoknak köszönhetően a repülőjegyet viszonylag olcsón beszerezheti. De mit lehet tenni, ha így is szűkös a költségvetés? Íme öt tipp a takarékoskodáshoz!
Csütörtökig tart a hűvös, szeles idő, a kánikula azonban csak néhány napig tart majd - közölte Reisz András meteorológus. Hétvégén ismét lehűl a levegő.
A világ felnőtt lakosságának harmada fizikailag inaktív, a passzív életmód évente ötmillió ember életét követeli - közölték kutatók szerdán a The Lancet című brit orvosi folyóiratban.
Autó vásárlásakor elsősorban az ár, a megbízhatóság és a kényelem alapján döntünk, és sokan nem is tudják, hogy a színválasztásra is érdemes nagy hangsúlyt fektetni - de természetesen nem az aktuális divat miatt. Egy nemzetközi felmérés és a Generali Biztosító statisztikái szerint ugyanis az autónk színe segíthet elkerülni a baleseteket is.
Gyorsabban és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a betegek, akik szívműtét során nem kapnak vérátömlesztést, mint azok, akik transzfúziót kapnak - derítették ki kanadai kutatók.