Budapest — Kutasi Róbert (†48) neve is szerepelhet a bundaügy vádirataiban. A labdarúgást övező fogadási botrány szörnyű pillanata volt, mikor a REAC klubigazgatója 2012. március 1-jén egy fővárosi toronyház tizenhatodik emeletéről a mélybe vetette magát.
Montemor-o-Velho – Hiába nyert két aranyat és két bronzot a hétvégi portugáliai Eb-n Douchev-Janics Natasa (30), és lett a magyar küldöttség legeredményesebb tagja, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos milliókat bukott.
Budapest – Állítólag szabott tarifa szerint kért pénzt betegeitől az a sebészorvos, akivel kapcsolatban vizsgálatot indított az őt foglalkoztató kórház.
Budapest – Súlyos műtéteken esett át Sas József (74). A Blikk információi szerint a humoristát májusban szívkatéterezték, nemrég pedig ismét kórházban találta magát, ugyanis kiderült: a nyaki verőere 90 százalékban elzáródott.
Amir Khan (22) azzal zsarolt ki 15 ezer fontnyi - kb. 5 millió Ft - családi ékszert 16 éves áldozatától, hogy azt állította, felvette autójában történt légyottjukat mobiltelefonjával.
Csak milliókkal olcsóbban tudta eladni malibui házát Jim Carrey, mint szerette volna. A fényűző óceánparti villát még 2011-ben hirdette meg eladásra 18 millió dollárért (4 milliárd forint), de a kutyának sem kellett.
Az egykori tévés műsorvezető Stuart Hall (83) pere hétfőn zárult le: a férfit azért ítélték el, mert 13 kis- és fiatalkorú lányt zaklatott 1967 és 1986 között.
Érzéketlen nővér hagyta meghalni a 81 éves ápoltat. „Az én hazámban, ha egyszer meghalt valaki, akkor meghalt és kész – mondta, ahelyett, hogy elkezdte volna az újraélesztést.
London — Hivatalos hatósági figyelmeztetésben részesítették Charles Saatchit (70), aki a hét végén fojtogatta feleségét, Nigella Lawson (53) sztárszakácsot.
Az anális szex a legtöbb férfi számára csak akkor elképzelhető, ha egy nő végbélnyílásáról van szó. Ellenkező esetben szinte mindenki azonnal homoszexuális kapcsolatra gondol, pedig ez nem a teljes igazság. A prosztatamasszázs ugyanis nemcsak az urológián, hanem a hálószobákban is bevett gyakorlat lehet – ráadásul olyan gyönyört okoz, amilyenről sok férfi álmodni sem merne.
Merseyside — Anglia történetének egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa, Ian Brady (75), aki a hatvanas években társával, Myra Hindleyvel öt gyermek életét oltotta ki brutális kegyetlenséggel, azért fordult most a bírósághoz, hogy épelméjűnek nyilvánítsák.
London - Mókás és közvetlen. A repüléstől fáradtan is hozta a formáját Zach Galifianakis (43), akit világsztárrá tett a Másnaposok-mozitrilógia. A görög származású amerikai komikus a Másnaposok 3. londoni sajtónapján válaszolt kérdéseinkre.
Budapest – Csányi Sándor (37) már nem szeretne szépfiút játszani. A színész legújabb készülő filmjében, a Coming Outban egy meleg férfit játszik, s azt mondja, régóta vágyott már arra, hogy ne egy szerelmes romantikus pasast alakítson.
Budapest — Döbbenetes órákat élt át Flórián Béla (59): a Bokszvilágtanács (WBC) égisze alatt rendezett svédországi női nagypehelysúlyú profi vb-címmeccset vezette bíróként, a csatát az ausztrál Diana Prazak (33) nyerte TKO-val, míg a vesztes, a hazai közönség előtt bunyózó Frida Wallberg (30) a ringsarokban rosszul lett.
1996-ban úgy döntöttek az Audinál, hogy megcsinálják ők is a saját Golfjukat. Nagyon jó húzás volt, az A3-at vitték, mint a cukrot. A kompakt Audiból világszerte azóta 3,5 millió darab fogyott. Ez kábé a 20 százaléka az összes eladott négykarikásnak
Budapest — Tanulással töltik szabadidejüket a szépségkirálynő-jelöltek a felkészítő táborban, ugyanis négy lánynak a tudásáról is számot kell adnia a héten.
Budapest — Varga Feri (43) újra apuka lesz. A Megasztár felfedezettje évek óta boldog házasságban él Balássy Betti (32) énekesnővel, akivel már van egy közös kislányuk, Rozi (2).
Budapest — Rövidnadrág-forradalom tartja lázban a magyar vasutasokat: a jegyellenőrök megelégelték a hőségben szinte elviselhetetlen hosszú nadrágot - értesült róla a Blikk.
Göd — Születendő babája örömére vásárol Oslánczi-Laferton Annabella (23) abból a 15 ezer forintos Alexandra-könyvutalványból, amelyre a Blikk Bumm nyereményjátékán tett szert.
Budapest — Varga Feri (43) újra apuka lesz. A Megasztár felfedezettje évek óta boldog házasságban él Balássy Betti (32) énekesnővel, akivel már van egy közös kislányuk, Rozi (2).