Nagy arányban a menedékjogról szóló törvény már tavaly ősszel életbe lépett szigorítására szavaztak a svájciak - ez derül ki a vasárnapi referendum első eredményeiből.
Khell Csörsz az év díszlettervezője 2013, Bujdosó Nóra pedig az év jelmeztervezője 2013 díjat nyerte el a szakmai szavazás alapján a XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
A Heves megyei Bélapátfalva fölé magasodó Bélkövet megmászó turistákat kellett menteniük a tűzoltóknak vasárnap, miután a kirándulók a mészkősziklán rekedtek.
A község képviselő-testülete március 18-án négy képviselő szavazatával oszlott fel, mert feszült viszony alakult ki a polgármester és az őt támadó ellenzék között.
A Skorpióban vendégeskedő Szaturnusz trigon fényszöge a Halakban lévő Neptunusszal július 19-ig lehetővé teszi, hogy hasznot hozó mederbe tereljük képzelőerőnket, és saját világunkban egyensúlyba hozzuk a realitást az álmokkal.
Bakonygyepes - Meginoghat a vád, amennyiben kiderül, mégsem a lefoglalt késsel gyilkolták meg az ajkai kis hőst M. Dánielt (†15), aki az ügyészség szerint édesanyját védte egy családi veszekedés során.
BUDAPEST - Randin kapták lencsevégre Seherezádét (22)! A szőkeség egy titokzatos férfival töltötte együtt a szombat délutánját, akit egy budapesti hotelnél vett fel, majd a budai vár felé vették az irányt.
A jelentős budapesti forgalomkorlátozások miatt a MÁV-Start valamennyi járatát több kocsival közlekedteti hétfőtől - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Margitszigeten, senki nem vehet részt a védelmi munkálatokban az ott dolgozó honvédeken és tűzoltókon kívül - közölte Budapest Főváros Védelmi Bizottsága hétfő hajnalban.
Budapest térségében jár a dunai árvíz tetőzése, amelyre a fővárosban 890-892 centiméteren számítanak, az alsóbb szakaszokon is folyamatos a felkészülés az árvíz kezelésére - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője hétfő kora hajnalban.
Az eső mellett az erős szél is nehezíti a védekezést a Duna mentén. A vihar megbonthatja a gátakat, ezért a civileket hazaküldték. A honvédséget délre vezénylik.
Magyarország - „A Duna az albérlőm!" – ezzel a mondattal tessékelte be a Blikk riportereit a Dunabogdányban élő Marietta a házába, ahol a nappaliban és az étkezőben napok óta térdig érő víz van. Hétfőn délután a civileket leküldték agátakról, óriási vihar érkezését jelezték ugyanis a meteorológusok.
Közel 9 milliárd forint veszteséggel tervezi a BKV a 2013-as évet, amely 5,7 milliárd forinttal több, mint a 2012-es 3,2 milliárdos veszteség - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett dokumentumokból.
Korábban egy másik festőnek tulajdonított képet azonosítottak a 16. századi Jacopo Tintoretto itáliai mester munkájaként a londoni Victoria és Albert Múzeumban - számolt be a felfedezésről a BBC hírportálja.
Feltehetőleg iszlamista lázadók megöltek egy nigériai városban 13 olyan lakost, akiket a hadsereg informátorainak tartottak - közölte vasárnap két szemtanú.
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban - írja az ado.hu.
Az új Római-parti védmű megépítésével párhuzamosan a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon is megerősítik az elsőrendű védművet - mondta a főpolgármester hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában.
Újabb több száz családi házat öntött el a víz hétfőre virradóra Közép-és Észak-Csehországban. A kiadós esőzések következtében ugyanis megáradt számos kisebb folyó és patak.
Hétfőn reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben alig változott a péntek estihez képest, dollárban gyengült, a jennel szemben pedig erősödött.
Lakott területre nem tört be a víz Szigetmonosztor horányi részén, de több utcában megkérték a lakókat, hogy elővigyázatosságból hagyják el otthonaikat.
A védekezés műszaki irányításában az Országos Vízügyi Főigazgatóság az árvízben közvetlenül nem érintett területi igazgatóságainak vezető szakemberei is részt vesznek.