Damaszkusz — Folyamatosan csatlakoznak újabb és újabb magyar önkéntesek a szíriai polgárháború felkelőihez, a Szabad Szíriai Hadsereghez – tudta meg a Blikk.
Budapest — Amerikában, Nagy-Britanniában és Ausztráliában is az eladási lista első helyén debütált Kanye West (36) új lemeze, a Yeezus, amelynek New Slaves című dalában hallható a Gyöngyhajú lány, méghozzá eredeti felvételen.
BUDAPEST - Bálint Antónia (43) visszatért Tereh Istvánhoz (55)! Ez azért meglepő, mert az egykori szépségkirálynő és az Első Emelet zenésze csúnyán szakított bő fél évvel ezelőtt. Alig egy hónapja voltak együtt, amikor egy balatoni kiruccanás alkalmával Tereh többször is arcon ütötte Toncsit, aki védekezésképp megrúgta őt.
Párizs — Jubilál a Tour de France, 1903-ban rendezték meg először a francia országúti kerékpáros körversenyt, az idén pedig 100. alkalommal (a világháborúk miatt maradtak el viadalok) rajtolnak el szombaton a bringások az embert próbáló megméretésen.
Három évre költözik Miamiba Edvin Marton (37). A világhírű hegedűművész élete kissé felfordul a költözéssel, de közösen döntött a feleségével arról, hogy jó időre elhagyja az országot a családjával.
London — Napi másfél-két órát tölt a tükör előtt készülődéssel Katie Lawrence, akinek egyetlen szenvedélye, hogy mindennap japán manga figurává maszkírozza magát.
Budapest – Férfiak tucatjai írnak az interneten az egyik randis portálon Medveczky Ilonának, hogy szívesen megismerkednének vele, de csak egy hódolójával tartja a kapcsolatot.
New York – Alec Baldwin (55) törölte Twitter-regisztrációját, miután homofób és erőszakos megjegyzésekkel teletűzdelt kiírásokban küldött el a fenébe egy újságírót.
Budapest – Liptai Claudia (39) vakondirtásba fogott! A TV2 műsorvezetője teljesen ledöbbent, amikor kilépett a kertjébe, hogy elfogyassza szokásos reggeli kávéját.
Mogyoród — Legalább 2021-ig Magyarországra is ellátogat a Forma–1-es mezőny! A szerződés egyelőre 2016-ig szól, de a július 28-án rendezendő, immáron 28. mogyoródi versenyhétvégén aláírják a 2017-től öt esztendőre érvényes megállapodást.
Budapest – Liptai Claudia (39) vakondirtásba fogott! A TV2 műsorvezetője teljesen ledöbbent, amikor kilépett a kertjébe, hogy elfogyassza szokásos reggeli kávéját.