BUDAPEST – Exkluzív interjút adott a Vasárnapi Blikknek az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki az irodalmat hívta segítségül, hogy megértse a magyar néplelket. Leginkább Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág volt rá nagy hatással.
BUDAPEST – Kutya jó dolga van Barabás Évi (44) szeme fényének, Hugónak! A műsorvezető nemrég belevágott egy különleges kalandba: meg akar tanulni a kutyája nyelvén. Évi már kislány korában bolondult az ebekért, és érdeklődéssel hallgatta az állatok nyelvén tudó juhász meséjét.
BUDAPEST – Kemény időszakra kell készülniük az X-Faktor mentorainak, hiszen már most gőzerővel dolgoznak az RTL Klub műsorán, sőt szeptembertől szinte egyetlen szabad percük sem lesz. A Vasárnapi Blikk utánajárt, hogy az addig hátralévő néhány hónapot mivel töltik az ítészek.
BUDAPEST – Fergeteges hangulatban zajlanak a Hippolyt, a lakáj próbái a Belvárosi Színházban, a címszerepet alakító Kulka János (54) és kollégái már most nagyszerűen szórakoznak a múlt század eleji történeten.
BUDAPEST – Aggódnak a kollégái Várkonyi Andrásért (63), ezért amikor csak tudják, kímélik. Ahogyan azt korábban megírtuk, a Barátok közt Vili bácsija bő négy hónappal ezelőtt egy komoly szívműtéten esett át, miután szívkoszorúér-problémát állapítottak meg nála az orvosok. A többórás operáció után egy hónapig lábadozott, majd szinte rögtön munkába is állt. Az orvosai és munkatársai szerint…
Budapest - Végre valóra válhat Garamszegi Norbert (33) álma a Blikk segítségével - a fiatalember megszállottan rajong az olasz futballért és most közelebb jutott ahhoz, hogy élőben is megnézhesse kedvenceit.
Budapest – Hat éve alakult a dobosok baráti köre, és idén én vagyok az összejövetel házigazdája – mesélte Ciki, azaz Debreczeni Ferenc (65), az Omega dobosa, aki kolbászos lebbencslevest főzött látóhegyi otthonának kertjében.
BUDAPEST - Brutálisan helybenhagyták Cristofelt (20)! A kubai csődör felszakadt szájjal, megkötözve, zsákkal a fején könyörgött, hogy ne bántsák tovább.
Budapest - Lassan héthetes Ördög Nóra (31) babája, Micike, aki a jelek szerint igencsak kemény kiképzés elé állítja édesanyját. A népszerű televíziós a blogjában számolt be arról, hogy néha már a könnyeivel küszködik a fáradtságtól, de azért a többsége ezeknek is inkább örömkönny.
Budapest - Jáksó Lászlót (44) elküldték a fenébe. A műsorvezetőt egy agresszív hangvételű levélben szólították fel arra, hogy „tűnjön el" a képernyőről. A levél írója szerint a Heti hetes moderátora idétlenül viselkedik, és számára elviselhetetlen a röhögése is.
Jövő héten Kazahsztánba repül az Attraction, és hamarosan lezárják a válogatást is azok között a magyar táncosok között, akik szeretnének a Britain's Got Talentet megnyerő árnyékszínház tagjai lenni. Szűcs Zoltán (42, a csoport vezetője) a jövőjükről mesélt a Blikknek.
London — Többen már többször vélték hallani, hogy Katalin hercegné (31) elszólta magát a születendő gyermeke nemét illetően, ám a brit királyi család szóvivője most megerősítette, hogy senki nem tud semmit. Vilmos herceg (31) és felesége ugyanis meglepetésre készülnek, így a hamarosan bekövetkező születéskor tudják majd meg, kislányuk avagy kisfiuk lesz-e.