2013. június 9. vasárnap

jún. 9
2:39
Megúszhatja Kicsi bácsi? (Blikk)
jún. 9
4:27
Apa, gyere, mert megöltem egy embert! (Blikk)
Budapest - Apa, gyere, mert megöltem egy embert – így nyitott be szüleihez M. Zoltán (32) miután feltehetően bedrogozva kése pengéjét áldozatába mártotta, majd egy hatalmas baltával feldarabolta annak holttestét. A férfi apja hitetlenkedve sétált a lakóház udvarában álló sufnihoz, ahol belebotlott a holttestbe.
jún. 9
4:45
Várkonyi Andi: A múltunk maradványai (Blikk)
jún. 9
4:49
Alföldi új esélyt kapott (Blikk)
Budapest - Csaknem tíz évvel ezelőtt már felkérték egyszer Alföldi Róbertet (45), hogy rendezze meg az István, a király című rockoperát. A Nemzeti Színház leköszönő igazgatója akkor nemet mondott, most viszont szívesen vállalta a 30. jubileumi előadás színpadra állítását.
jún. 9
5:03
Seprenyi László: Nyitott vagyok mindenre! (Blikk)
Budapest - Bizonytalanul fogadja az ismertséggel járó előnyöket Seprenyi László (24). Amióta a Barátok közt Bartha Krisztiánja feltűnt a sorozatban, a fiatal színészt folyamatosan leállítják az utcán, sőt a bátrabb hölgyek azt sem szégyellik bevallani, hogy szívesen találkoznának vele, de Laci egyelőre nem él a lehetőséggel.
jún. 9
5:21
600 ezerért lép fel Détár és Rékasi (Blikk)
Budapest - Rekordáron, bruttó 762 ezer, nettó 600 ezer forintért vállal előadást Rékasi Károly (51) és Détár Enikő (49). A válófélben lévő házaspár pár héttel ezelőtt jelentette be, hogy 29 év után külön élik tovább az életüket, a színpadon azonban továbbra is kitartanak egymás mellett.
jún. 9
5:21
Bradley Cooper: Már nem vagyok szépfiú! (Blikk)
London - Lezser, közvetlen, és bár nem túl közlékeny, ez is a Bradley Cooper-jelenség része. A felkapott amerikai filmsztár hosszú utat tett meg a philadelphiai külvárosból a hollywoodi világsikerig, és talán ez az a téma, amelyről a legszívesebben beszél. A Warner filmstúdió jóvoltából a Másnaposok 3. londoni sajtónapján beszélgettünk vele.
jún. 9
8:39
Betört a víz Nagymaroson, Budapesthez közelít az árhullám (Blikk)
Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették - közölte a település polgármestere vasárnap reggel. Tahitótfalunál a víz átszakította az első védvonalat, 50 ház
jún. 9
8:57
Megcsúszott a gát Budakalászon - közel az árhullám (Blikk)
Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették. Budapesten vasárnap 18 óra és éjfél között várható a tetőzés, a minden eddigit meghaladó 895 centiméteres vízszinttel. Nap közben Budakalászon megcsúszott a nyúlgát.
jún. 9
11:18
Borúra derű (Metropol)
Szivárvány a Parlament felett.
jún. 9
15:48
Tör-zúz a pályán Massa (Blikk)
Montreal - Romokban Felipe Massa (32), a Ferrari brazil Forma–1-es pilótája mostanában tör-zúz a pályán.
jún. 9
15:50
Cipőjével segít Serena az árvízkárosultakon (Blikk)
Budapest-Párizs - A világsztárokat is megérinti a magyarországi árvízkárosultak sorsa. A teniszező Serena Williams (31) szombaton nyerte meg a francia nemzetközi teniszbajnokságot, a 16. egyéni Grand Slam-diadalát érte el, majd a siker után gondolt azokra, akik hazánkban szenvednek az áradások miatt.
jún. 9
16:06
Asszony fogta el a hírhedt betyárvezért (Blikk)
Magyarország - Besúgókkal, vérdíjjal, példátlanul szigorú külön törvényekkel indítottak hajtóvadászatot az osztrákok Rózsa Sándor (1813–1878) ellen a szabadságharc leverése után, évekkel később mégis egy asszony volt az, aki el tudta fogni a rettegett haramiavezért – derült ki a Magyar Nemzeti Levéltár által közzétett iratokból.
jún. 9
17:00
Videó: Videó - Heroikus küzdelmet folytatnak Nagymarosért! (Blikk)
jún. 9
17:57
Harry megvédte meleg bajtársát (Blikk)
London - Örökké hálás leszek Harrynek azért, amit értem tett – írja Odakint a sereggel című könyvében James Wharton (26), aki hivatásos katona volt, de idén leszerelt, és papírra vetett mindent, amit a brit seregben meleg férfiként átélt.
jún. 9
18:48
Gwen Stefanit dicsérte a férje (Blikk)
jún. 9
19:24
Nagykoncertre készül Deák Bill Gyula (Blikk)
Érdemes volt a szívroham utáni rehabilitációból való visszatérését nagy bulival megünnepelnie, mert megtelni látszik Deák Bill Gyula (64) koncertnaptára. Sőt a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Fonogram-életműdíjas blueskirály újabb nagy dobásra készül
jún. 9
19:26
Törőcsik Marit meglepte az érdeklődés (Blikk)
Budapest - Szerényen üldögélt Törőcsik Mari (77), a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a 84. Ünnepi Könyvhéten, és hitetlenkedve nézte, milyen szeretettel veszik körül az emberek. Sorra dedikálta a kollégák által róla elmondott sztorikat, véleményeket és közös emlékeket idéző kötetet.
jún. 9
19:42
Így buliztak sztárjaink a Bravo Otto-n (Blikk)
Budapest - Egy tűt nem lehetett leejteni, annyian tolongtak az idei Bravo Otto gálán, ahol Molnár Ferenc Caramel (31) és Radics Gigi (16) két-két díjat is bezsebelt. Az énekes megkapta az Év férfi előadójának járó arany indiánt és a Bravo Idol címért járó szobrocskát is
jún. 9
19:42
Szoknyában mentek dolgozni (Metropol)
Szoknyában mentek dolgozni az elmúlt két héten egy Stockholmtól északra húzódó vasúti vonal vonatvezetői és kalauzai.
jún. 9
19:44
Nyári Dia lakótársat kapott (Blikk)
Győr - Kutyatulajdonos lett Nyári Dia (20). A Barátok közt Hannáját egy barátnője ajándékozta meg egy tündéri kiskutyával.
jún. 9
20:00
Videó: A Római-párt állja a nagy vizet (Blikk)
jún. 9
20:02
Evangelista újra szólóban (Blikk)
New York - Tényleg nincs szerencséje a szerelemben! A még mindig tökéletes nőnek tartott Linda Evangelista (48) legutóbbi kapcsolata azon bukott meg, hogy a 90-es évek szupermodellje nem akar Los Angelesben élni, a párja, Peter Morton (67) viszont képtelen huzamosabb ideig New Yorkban maradni, annyira vágyik a malibui tengerpartra.
jún. 9
20:04
Szemtelen kis tyúkkal él együtt Ihos József (Blikk)
Budapest - Fiatal tyúkkal él Ihos József (55), az erőszakos szárnyas már nemegyszer hozta kellemetlen helyzetbe. „Kató néni" akkor volt a legnagyobb bajban, amikor a „levesnek­való" elbújt kocsijának motorházában, hogy elkísérje Ihost egy szerbiai fellépésre.
jún. 9
20:18
Videó: Így állja a tetőzést a Római part - Videó (Blikk)
jún. 9
20:20
Sasvári szemplasztikára készül (Blikk)
Budapest - Plasztikai műtétre készül Sasvári Sándor (55). A jobb szemhéját kell feszesebbé tenni, mert redőződik rajta a bőr.
jún. 9
20:22
Újra bajban Gubás Gabiék (Blikk)
Budapest - Szerencsétlenségek sorozata éri Gubás Gabiékat (38), most az alattomos bárányhimlő tett keresztbe. A színésznő a blogjában írt arról, hogy a fél család megfertőződött, ezért nem tudták megünnepelni a kislánya születésnapját vidéken.
jún. 9
21:12
Pérez elbúcsúzott tizenhat év után (Blikk)
Veszprém - Gálameccsel köszönt el Veszprémtől Pérez Carlos (41) kézilabdázó. A kubai születésű magyar válogatott kiválóság 1997-ben érkezett hazánkba, a veszprémiekkel 12 bajnoki címet nyert, a nemzeti csapat tagjaként pedig két olimpiai negyedik helyet szerzett.

Keresés