2013. június 10. hétfő

jún. 10
6:57
NBA: nem a Spurs napja volt, egyenlített a Miami (She)
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének második felvonásán a Miami Heat (1.) fölényes, 19 pontos győzelmet aratott a San Antonio Spurs (2.) ellen, így a második hazai mérkőzését követően 1–1-re módosította az állást az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
jún. 10
7:06
Ross Brawn állása a tét (Behaviour)
Nagyon úgy tűnik, hogy még a lapzártánk után véget ért kanadai Nagydíjon is a Mercedes eltitkolt gumitesztje adja a fő témát.
jún. 10
7:08
Vannak még teendőink (Behaviour)
A döntőkkel, mégpedig sok meccsen igen izgalmas finálékkal fejeződött be a minszki ökölvívó Európa-bajnokság, amelyen oroszország végül öt aranyérmet nyert, sőt, a csapatuk egy ember kivételével - a 75 kilós Makszim Gazizov - valamennyi bokszolójuk a dobogón végzett.
jún. 10
7:10
Michelisz ezúttal Moszkvában dobogós (Behaviour)
Nagyon úgy tűnik, hogy a WTCC tavalyi privát világbajnoka, az idén gyári Hondával versenyző Michelisz Norbert végképp összeszokott autójával.
jún. 10
7:12
Történelmet írt Nadal (Behaviour)
Serena Williams és Rafael Nadal győzött Párizsban. Az amerikai hölgy 1958 óta a legidősebb játékos, aki a Roland Garroson nyerni képes - ráadásul 11 évvel első sikere után, míg a spanyol tenisztörténelmet írt: soha senki nem volt még képes rajta kívül nyolcszor ugyanazt a GS-versenyt megnyerni.
jún. 10
7:24
Tüntetők a Garros-on (Metropol)
A párizsi rendőrség 12 személyt vett őrizetbe a Roland Garros vasárnapi zárónapján.
jún. 10
7:33
Tenisz: S. Williams beláthatatlan távolságban - világranglista (She)
A női teniszezők legfrissebb WTA-világranglistáján az élen álló amerikai Serena Williams eddig is jelentős előnye párizsi sikerét követően még tovább nőtt, és egyelőre beláthatatlan a riválisok számára. A Roland Garros előtt még „csak" 1605 ponttal előzte meg az akkor még második orosz Marija Sarapovát, utóbbi azonban még a pozícióját sem tudta megtartani, független döntős szereplésétől. A helyét…
jún. 10
7:51
Kecskemét: Olyan szezonom volt, mint a paprikás krumpli - Antal (She)
Kacérkodik vele a Győr, vinné magával Diósgyőrbe Tomiszlav Szivics, lecsaphat rá a kapust kereső Videoton – Antal Botond a nyár egyik slágerigazolása lehet idehaza. A mindössze 21 esztendős, két méter magas labdarúgó vasárnap estig azonban egyetlen klubbal sem tárgyalt, de néhány egyesület állítólag már felvette a kapcsolatot a KTE-vel.
jún. 10
8:09
F1: elhunyt a Kanadai GP után megsérülő pályabíró (She)
Nem tudták megmenteni az életét annak a pályabírónak, akit a Formula–1-es Kanadai Nagydíj után Esteban Gutiérrez autójának boxba szállítása közben elütött a darus kocsi.
jún. 10
8:11
Salvador: Burgos a válogatottban, a Vidi légiósát nem érték utol (She)
Mától a salvadori labdarúgó-válogatottal készül a július 7-én rajtoló Arany-kupára Rafael Burgos, az élvonalbeli kecskemétiek volt támadója, a bajnoki aranyérmes Győri ETO egyik nyári kiszemeltje.
jún. 10
8:27
Nyíregyháza: Bajzát elmehet, ha igen jó ajánlatot kap (She)
Nem akar mindenáron távozni az NB II-ben „ragadó” Nyíregyháza labdarúgócsapatától Bajzát Péter, de az elképzelhető, hogy ha a rutinos csatárnak és a klubnak is megfelelő ajánlat érkezik, mégis máshol folytatja pályafutását. A Nyíregyházának opciós joga van Bajzát megtartására.
jún. 10
8:29
Edzősors: Supka Attila csak tárgyalt a bécsiekkel (She)
Az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő, 1894-ben alapított First Vienna felvette a kapcsolatot Supka Attilával, a Debrecennel kétszeres bajnok, legutóbb Pécsen tevékenykedő, de immár csaknem hat hónapja munka és csapat nélküli szakemberrel, aki Sopronban él, így gyakori vendég a „sógoroknál”. Supka szerint egyelőre a tárgyalásoknál tovább nem jutottak.
jún. 10
8:45
Videó: „Sohasem számított, hogy hány gólt lőttem, de…” (She)
Vasárnap gálamérkőzés keretében elbúcsúztatták az MKB Veszprém és a magyar kézilabda-válogatott kiváló átlövőjét, Pérez Carlost. Csárli a mérkőzés után az NSO Tv-nek mesélt a meccsről, veszprémi emlékeiről és a jövőjéről.
jún. 10
8:47
Felkészülés: oroszok keresnek magyar edzőpartnereket (She)
Szergej Kuznyecov, a Ferencváros korábbi labdarúgójának köszönhetően két héten át három orosz labdarúgócsapat is hazánkban edzőtáborozik a hét közepétől.
jún. 10
8:48
Sima győzelemmel egyenlített a címvédő (Agroinform)
A Miami Heat egy hatalmas hajrával nyerte meg a második mérkőzést, és 1-1-es állással mehetnek a Spurs otthonába.
jún. 10
8:50
Meghalt egy pályamunkás (Agroinform)
Egy pályamunkás meghalt a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíj után történt balesetben.
jún. 10
9:03
Meghalt egy pályamunkás a Kanadai Nagydíjon (Infostart)
Egy pályamunkás meghalt a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíj után történt balesetben.
jún. 10
9:03
Kosárlabda: türelmesen gyógyul a megoperált Patonay (She)
Négy hónap telt el azóta, hogy a tüdődaganattal küzdő Patonay Imrét megoperálták. A rutinos kosárlabdaedző – akire több pozícióban is fontos feladat vár – elmondta: lassan javul az állapota, ám tudja, türelmesnek kell lennie.
jún. 10
9:06
Neymarnak nehéz dolga lesz a Barcánál - Davids (Agroinform)
Neymart a Santostól érkezett a Barcelonához és a nemzetközi futball kíváncsian várja, hogy mire mennek Lionel Messivel.
jún. 10
9:12
Egyenlített a döntőben a címvédő Miami (Metropol)
A címvédő Miami Heat hazai pályán legyőzte a San Antonio Spurst az NBA döntőjében.
jún. 10
9:14
Meghalt egy pályamunkás Kanadában (Metropol)
A futamot követően a pályán maradt egyik versenyautót egy daruskocsi el akarta szállítani, és közben elgázolta a mellette elbotló munkást.
jún. 10
9:21
Videó: így próbálták megmenteni a kanadai pályabírót - megrázó felvétel! (She)
Nem tudták megmenteni az életét annak a pályabírónak, akit a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon elütött egy darus kocsi, amely Esteban Gutiérrez autóját szállította a boxba. A pályabíró a daru által felemelt autó súlyát segített megtartani, de elejtette az adóvevőjét, a kocsi vezetője pedig nem vette észre, hogy lehajolt érte, s áthajtott rajta. A segítség hiába érkezett gyorsan, a pályabíró a…
jún. 10
9:24
Babos Tímea nyolc helyet javított (Agroinform)
Változatlanul a vasárnap zárult francia nyílt bajnokságon is győztes amerikai Serena Williams vezeti a világranglistát.
jún. 10
9:26
Joó Abigél és Biczó Bence is a csapatban (Agroinform)
Az egyetemista és főiskolás sportolók világjátékán három magyar csapat is indul.
jún. 10
9:39
Inter: világbajnok csatár érkezhet, Sztankovics távozhat (She)
Lapértesülések szerint az Internazionale labdarúgócsapata Ezequiel Schelottót ajánlaná a Genoának Alberto Gilardinóért cserébe, míg Dejan Sztankovics kilenc év után elhagyhatja a fekete-kékeket.
jún. 10
9:41
Képgaléria: Pérez könnyek között búcsúzott Veszprémtől (She)
Pérez Carlos az MKB Veszprém–Világválogatott gálamérkőzést (41–37) követően könnyes szemmel mondott köszönetet a veszprémi évekért egykori edzőinek, csapattársainak, legnagyobb ellenfeleinek és az őt rajongásig szerető közönségnek. Tekintse meg a gálameccs és a búcsúztatás legjobb képeiből összeállított galériánkat!
jún. 10
9:42
Jövőre magához térhet a szunnyadó amerikai óriás (Agroinform)
Húsz év után újra megnyithatja kapuit a világ hatodik sírepülő sánca, a Copper Peakben található amerikai "óriás".
jún. 10
9:57
Légiósok: az Avellino vinné a magyar válogatott csatárt (She)
Az Irpinia Oggi olasz regionális portál értesülései szerint az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságba (Serie B) visszajutó Avellino vetett szemet Feczesin Róbertre, az Ascoli 11-szeres magyar válogatott csatárára.
jún. 10
10:00
Párizsi sikere ellenére Nadal visszaesett (Agroinform)
Rafael Nadal egy helyet rontva az ötödik a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
jún. 10
10:15
Videó: ezúttal gálázott a Miami; James parádésan blokkolt (She)
Második hazai mérkőzését már megnyerte a Miami Heat a San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntőjének legutóbbi összecsapásán. A címvédő Heat végig vezetve 19 pontos győzelmet aratott, így 1–1-re módosította az állást az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. Folytatás kedden, már Texasban.
jún. 10
10:18
Csak a Bayernt lőtték ki Lewandowski kapcsán (Agroinform)
A Dortmund ügyvezetője szerint nem zárható ki, hogy a csatár egy másik együttesbe igazol a nyáron.
jún. 10
10:36
Lemaitre elverte Gatlint Rabatban (Agroinform)
Lemaitre egyéni legjobbjától mindössze hat századdal elmaradva, 9.98 mp-es eredménnyel győzött.
jún. 10
10:38
Debrecenben az EL-csoportkör a cél (Agroinform)
Szakály Péter nem elégedett az elmúlt szezonnal, hiszen a csapat a hatodik helyen zárt az NB I-ben.
jún. 10
10:42
Joó Abigél és Biczó Bence is a csapatban (Metropol)
Mindkét olimpikon bekerült az Universiadéra készülő csapatba.
jún. 10
10:54
Meccsről meccsre jobbak vagyunk - Neymar (Agroinform)
A Konföderációs Kupára készülő brazil csapat meggyőző teljesítményt nyújtott Franciaország ellen.
jún. 10
11:00
Lewandowski nem megy a Bayernhez (Metropol)
A BL-ben és a Bundesligában is második Borussia 24 éves légiósa körül egyelőre csak pletykát keringenek.
jún. 10
11:00
Szepesi-könyv - Versenyzőtársak bírálják a könyvet és a bulvársajtót (Behaviour)
Huszonkét úszó írta alá azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyílt levelet, amelynek szerzői leszögezik: a magyar úszósportot, az egykori Budapesti Spartacus sportegyesületét, a jelenlegi Kőbánya SC-t, ez által pedig az ott dolgozó Turi György vezetőedzőt, s az általa vezetett edzői kollektíva sokéves kitartó munkáját is beszennyezi Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyve.
jún. 10
11:09
Nagy Sportágválasztó: elmaradnak a margitszigeti táborok (She)
A árvízi védekezés várható elhúzódása miatt elmaradnak a Margitszigeti Atlétikai Centrumba meghirdetett Nagy Sportágválasztó táborok. A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a táborozást a kőbányai Merkapt Sportközpontban változatlan feltételekkel megrendezik.
jún. 10
11:12
Szepesi Nikolett könyve beláthatatlan károkat okoz (Agroinform)
Olimpikonok és válogatott sportolók mélységes felháborodásuknak adtak hangot.
jún. 10
11:27
Videó: Bolt legyőzése után meglepték Athén bajnokát (She)
Bár csütörtökön, még Rómában legyőzte Usain Boltot, a vasárnapi rabati atlétikai versenyen Justin Gatlin simán kikapott a franciák Európa-bajnok futójától, Christophe Lemaitre-től férfi 100 méteren. Minden idők leggyorsabb fehér bőrű sprintere 9.98-as eredménnyel nyert a marokkói viadalon, négy századdal megverve a 2004-es olimpiai bajnokot.
jún. 10
11:30
Elmaradnak a Nagy Sportágválasztó táborok a Margitszigeten (Agroinform)
A árvízi védekezés várható elhúzódása miatt elmaradnak a meghirdetett Nagy Sportágválasztó táborok.
jún. 10
11:36
Nadal és Sarapva is visszacsúszott (Metropol)
Változatlanul Serena Williams és Novak Djokovic vezetik a női és férfi világranglistát.
jún. 10
11:45
Videoton: a Rizespor elismerte, érdekli Bozsovics (She)
A török élvonal újonca, a Caykur Rizespor részéről Riza Calimbay technikai igazgató elismerte: a rizei labdarúgócsapat valóban érdeklődik Mladen Bozsovics, a Videoton montenegrói válogatott kapusa iránt.
jún. 10
11:47
Mezőkövesd: csatár és védő is távozik az újonctól (She)
A Nemzeti Sport Online információi szerint az NB II Keleti csoportját megnyerő Mezőkövesd az első osztályban már nem számít Farkas János és Nagy Péter játékára.
jún. 10
11:48
Puyol már nem titkolja új barátnőjét - fotó (Agroinform)
Már korábban is beszámolt Carles Puyol új barátnőjéről a spanyol sportsajtó, de fotókat eddig nem tudtak közölni.
jún. 10
12:06
Mourinhót hétfőn mutatja be a Chelsea és egy meglepetést is tartogatnak (Agroinform)
A Chelsea hétfőn 14:30-kor mutatja be hivatalosan a gárda új menedzserét, José Mourinhót.
jún. 10
12:08
Jól kezdődött az uborkaszezon (Agroinform)
A hetente jelentkező összesítések célja, hogy továbbfejlesszük ismereteinket a sportfogadás terén.
jún. 10
12:10
Kialakult a világbajnokság mezőnye (Agroinform)
A hétvégén az európai selejtezők zárultával kialakult a decemberi, szerbiai női kézilabda-világbajnokság mezőnye.
jún. 10
12:21
NB II: a szakmai stáb marad, csatárok mehetnek a BKV-tól (She)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az NB III-ban is a Soós Imre-Menczeles Iván páros irányítja a BKV Előre együttesét, amelynek célja az azonnali visszajutás lesz, de több csatár már nem segítheti ebben a közlekedésieket.
jún. 10
12:23
DVTK: kilencen érkezhetnek, öt játékos sorsa bizonytalan (She)
Hat játékosnak is lejár a szerződése a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK-nál. Ribánszki László, Ambrusics Róbert, Michal Hanek, Francisco Gallardo és Gohér Gergő sorsa kérdéses, míg az új vezetőedző, Tomiszlav Szivics elmondta, már a nyári alapozás első hetében is várhatók próbajátékosok a csapathoz.

Keresés