2014. március 4. kedd

márc. 4
18:18
Zuhanórepülés egy vacsoráért (Blikk)
márc. 4
18:36
Negyven jelölt is küzdhet egy mandátumért (Blikk)
márc. 4
18:54
Gyilkost alakít a Barátok közt korábbi sztárja (Blikk)
London - Betört az angol filmiparba Réti Barnabás (31). A Barátok közt egykori sztárja alig két éve költözött Londonba, hogy új életet kezdjen.
márc. 4
18:54
Schwarzi újra Terminátor lesz (Blikk)
márc. 4
18:56
Détár Enikő a színészet mellett időseket gondozna (Blikk)
márc. 4
19:12
Bokszkesztyűt húzott a harmonikás Márió (Blikk)
márc. 4
19:30
Egyre sikeresebb Fásy Ádám szórakozóhelye (Blikk)
Fásy Ádám (62) szórakozóhelye, az Astoria Belvárosi Mulató egyre nagyobb sikernek örvend, köszönhetően saját vonzerejének és gasztronómiai tudásának, valamint annak, hogy sok sztárvendéget is meg tudott nyerni. Emellett a mulatóskirály még egy új könyvvel is szeretne idén előrukkolni, mely felfelé ívelő karrierjéről szól majd.
márc. 4
19:32
Bearanyozta Mária napját a Blixx (Blikk)
Magyarország - Jól szórakozni és nyerni nagyon könnyű a 20 éves Blikk-kel! Ezt tanúsíthatja Miklós Jánosné Mária (39) értékesítő-kézbesítő is, aki most a Blixxszel 75 ezer forintot zsebelt be.
márc. 4
20:42
Liam Neesont repülőbe zárták (Blikk)

2014. március 5. szerda

márc. 5
4:12
Gyászolja a futball Fekete Lászlót (Blikk)
Budapest — Megdöbbentő a hír: elhunyt az Újpest futballcsapatának egykori ezüstcipős csatárlegendája, Fekete László (†59). A korábbi négyszeres bajnok és egyszeres kupagyőztes, huszonegyszeres válogatott támadó kedd a reggeli órákban kapott szívrohamot.
márc. 5
4:16
Gyűjtenek a sérült családnak (Blikk)
Bátonyterenye — Bár minden nap egy újabb küzdelem számukra, valamelyest javult a pénteki házrobbanásban életveszélyesen megsérült anya, Éva (35) és kisfia, Kristóf (6) állapota.
márc. 5
4:30
Szex után ölték meg a fiatal prostit (Blikk)
Budapest — Nem sokat törődött azzal a kéjgyilkos, hogy eltüntesse 18 éves áldozata összeszurkált holttestét.
márc. 5
4:34
Pszichiátrián kezelték Balla Irma fiát (Blikk)
Budapest — Tizenegy napig kezelték a pszichiátrián Schönstein Sándort (35), akit nemrégiben felmentettek édesanyja, Balla Irma (†57) meggyilkolásának vádja alól.
márc. 5
4:38
Feldarabolta párját, mégis felmentették (Blikk)
márc. 5
5:06
VV Veronika megunta, hogy műnő (Blikk)
BUDAPEST - VV Veronika (23) megunta mostani arcát, s újra természetes, szilikonmentes külsőt akar! A ValóVilág ötödik szériájából megismert lány – akit rengetegen kritizáltak túlméretezett gumiszája miatt – nemcsak „műanyag ajkaitól" szeretne megszabadulni, hanem vissza akarja kapni valódi, istenadta szemöldökét is, és célja elérése érdekében kész ismét kés alá feküdni.
márc. 5
5:24
Étterem lesz a Kicsihuszár helyén (Blikk)
márc. 5
5:26
Balettel szórakoztatták magukat a játékosok (Blikk)
Különös performanszokkal foglalták össze a villa eddigi legfontosabb történéseit a villalakók.
márc. 5
5:26
Véget ért Kiss Orsi és Skrapits Erik szerelme (Blikk)
Budapest — Információnk szerint zátonyra futott Kiss Orsi (33) és nyolc évvel fiatalabb kedvese, Skrapits Erik (25) kapcsolata.
márc. 5
5:42
Végre becsöngettek a villalakóknak (Blikk)
Nagy örömmel vágtak bele a tanulásba az iskolahét első napján a villalakók.
márc. 5
5:44
Napról napra más sztorival áll elő Oszter (Blikk)
Budapest — Ember legyen a talpán, aki képes még követni Oszter Sándor (65) ittas vezetéssel kapcsolatos ügyét. Szinte nem múlik el hét a február közepi baleset óta, hogy a színész vagy felesége ne állna elő egy újabb és újabb történettel, megmagyarázva a helyzetet. Íme!
márc. 5
5:46
Dorka után akar menni Zsolt (Blikk)
Budapest - Képtelen összeszedni magát Zsolt (21). A ValóVilág 6 gumipapucsos, frottírzoknis macsójának sikerült elérnie, hogy körülötte forogjon az egész villa, Dorka kiesése miatt kialakult letargiája ugyanis olyan mélyre vitte, hogy hétfőn mindenki azon dolgozott, hogy megpróbáljon életet lehelni a magányába burkolódzott srácba.
márc. 5
5:48
Kulka vállalja, hogy meleg (Blikk)
Budapest — Bár titkolni vagy tagadni sosem akarta, teljes nyíltsággal most beszélt először saját másságáról Kulka János (55). A Katona József Színház színésze a Magyar Narancsban vallott melegségéről; mint mondja, emiat­t őt soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érte sem szakmailag, sem a magánéletben.
márc. 5
7:30
Megkéselték Ungvár polgármesterét (Blikk)
Késsel támadta meg ismeretlen elkövető kedd este Ungváron Viktor Scsadej megbízott ungvári polgármestert, és súlyosan megsebesítette – adta hírül a mukacsevo.net munkácsi hírportál.
márc. 5
11:06
Ilyen ijesztő még soha nem volt Keira Knightley! (Blikk)
Bizarr ruhában jelent meg a párizsi divathéten Keira Knightley (28) brit színésznő.
márc. 5
11:24
Szemet szemért! Csonkításra ítéltek egy férfit (Blikk)
Savval öntött le egy fiatal lányt egy iráni férfi – mire a bíróság úgy döntött, a támadót is meg kell csonkítani.
márc. 5
11:42
Elhunyt Hacser Józsa (Blikk)
Siófok - Elhunyt a Jászai Mari-díjas színésznő, Hacser Józsa (†82).
márc. 5
12:36
Széttépték a család kutyái a hatnapos újszülöttet (Blikk)
A babát, Eliza-Mae Mullane-t csak három nappal a tragédia előtt vitték haza a kórházból. A szülők álmukban sem gondolták volna, hogy a kutyák a kicsire támadnak.
márc. 5
12:38
Rablásból származik a talált aranykincs? (Blikk)
San Francisco, Kalifornia - Egy ideig úgy tűnt, mégsem tarthatja meg a birtokán talált aranykincset az észak-kaliforniai házaspár, mert az egy több, mint száz éve végrehajtott pénzverdei rablásból származik, így állami tulajdon.
márc. 5
12:54
Videó: Jól teljesít az ágyban Zámbó Krisztián (Blikk)
márc. 5
14:06
Tömeggyilkosságra készült a neonáci tini! (Blikk)
Látványos vérengzésre készült egy neonáci tinédzser Nagy-Britanniában – egyebek mellett egy terrorista kézikönyvet, egy halállistát és egy rakás fegyvert találtak nála.
márc. 5
14:08
Kivégezte az egész családját (Blikk)
Preston, Anglia - A skizofrén fiú meg akarta fojtani magát, ezért a pszichiátriára vitték. Két nappal szabadulása után megölte testvérét és anyját, majd a kutyával is végzett, utána meztelenül várta a rendőröket.
márc. 5
14:24
Beragasztotta a gyerekek száját a tanárnő! (Blikk)
márc. 5
14:42
Csúnyán kiröhögték a terhes színésznőt (Blikk)
A várandós Elsa Patakyn (37) gúnyolódtak az amerikai Divatrendőrség című műsorban.
márc. 5
15:36
Erről írtunk 15 éve: Bombák hullottak Jugoszláviára (Blikk)
Belgrád — Háború a szomszédban: két és fél hónapon keresztül hullottak a NATO bombái éjjelente Jugoszláviára 15 évvel ezelőtt.
márc. 5
15:54
Szavazz a Blikk Év embere-díj jelöltjeire! (Blikk)
Sorozatunkban kettesével mutatjuk be azt a 20 jelöltet, akik az elmúlt 20 évben a művészet, a tudomány, a média és a civil szféra meghatározó szereplői voltak. Szavazz itt!
márc. 5
16:12
Új képregény a Vasárnapi Blikkben! (Blikk)
Budapest — A legtöbb történelmi regény szemérmes, akár az erotika kérdését, akár egy ütközet naturális ábrázolását tekintve. Holott a történelem nemcsak mese, sőt elsősorban nem mese – mondta egy interjúban Bán Mór, napjaink legnépszerűbb történelmi regényírója, a Hunyadi-könyvek szerzője.
márc. 5
16:14
Gokarttal ötödik lett Schumi fia (Blikk)
márc. 5
16:48
Tetőt bontott az alváshoz a betörő (Blikk)
Dorog — Méltán kerülhetne be a legjobb bűnözői aranyköpések közé védekezésével J. Zoltán (39), aki pofátlanságával még a sokat látott rendőröket is meg tudta lepni Dorogon.
márc. 5
17:06
Szaporodik és fertőz a 30 ezer éves vírus (Blikk)
Marseille — Mamutok uralták a mezőket, a neandervölgyi ősemberek pedig a barlangokat, amikor egy óriásvírus megdermedt a fagyos talajban. Mindez több mint 30 ezer évvel ezelőtt történt a mai Szibéria területén, és az 500 génből álló mikroorganizmus azóta ott szunnyadt. Konzerválta a permafroszt, és valóságos csoda, hogy francia kutatók megtalálták egy talajmintában.
márc. 5
17:42
Balázsnál játszott Istenes családja (Blikk)
márc. 5
18:00
Végre visszaült a lóra Szabó Zsófi (Blikk)
márc. 5
18:36
Barátok közt: két szereplő is búcsúzik (Blikk)
márc. 5
18:36
Kancsalsága tette zsenivé Csontváryt (Blikk)
Magyarország — Kellemetlen betegséggel volt kénytelen együtt élni, meglehet azonban, hogy éppen ez a rendellenesség emelte a zsenik közé Csontváry Kosztka Tivadart (1853–1919), az egyik legismertebb magyar expresszionista festőt.
márc. 5
18:54
Király Levente 77. születésnapját ünnepli (Blikk)
55 éve lett a Szegedi Nemzeti Színház tagja, és a csütörtökön ünnepli a 77. születésnapját. A Nemzet Színészét, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas érdemes művészt azzal kapcsolatban is kérdeztük, hogy két hete debütált az Ők tudják, mi a szerelem című Hubay Miklós darab romantikus főszerepében.
márc. 5
18:54
Rakétabázist támadtak az oroszok (Blikk)
Szevasztopol — Két ukrán rakétabázist is elfoglaltak az orosz haderők a Krím félszigeten, Szevasztopol közelében szerdára virradóra.
márc. 5
18:56
Hóból a hóba ment az Animal Cannibals (Blikk)
márc. 5
18:56
31 párt osztozhat 10,5 milliárdon (Blikk)
Budapest — Vélhetően a bőkezű állami támogatás miatt indul rekordszámú jelölt és új párt a mostani parlamenti választáson, mivel ezúttal minden jelölt és pártlista milliókat ér.
márc. 5
18:58
Csonka Pici: szigorú leszek (Blikk)
márc. 5
18:58
Karneváli hangulat a kínai parlamentben (Blikk)
Peking — Míg idehaza az öltöny és nőknek kiskosztüm az uralkodó divat a parlamentben, Pekingben szinte karneváli hangulat uralkodott tegnap az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament nyitóülésén.
márc. 5
19:12
Medencében lazítanak a verseny előtt (Blikk)
Hajdúszoboszló — Beindult a szépségversenyszezon! A hét végi Bikini Model Search Hungary 14 csinos indulóját felkészítő táborba vitték a szervezők, ahol az izzasztó edzések mellett azért lazításra és bulizásra is jutott idejük.

Keresés