Magyarország — Sok éve gyarapítja olvasóink táborát, de most először járt sikerrel Spaczér Tiborné Viktória (56): a pénzforgalmi ügyintéző egy 50 ezer forint értékű Müller-ajándékutalvánnyal lett gazdagabb.
Budapest — Hajtóvadászat a gyilkos után! Úgy tudjuk, szorul a hurok L. Brigitta (†17) mészárosának nyaka körül, aki kedd hajnalban halálra késelte a lányt. Információink szerint a rendőrök egy régi típusú világos vagy fehér színű Hondát keresnek. Úgy értesültünk, egy ilyen autóba látták beszállni a prostituáltként dolgozó lányt. Az ismeretlen autót egyébként a környék egyik térfigyelő…
Szeged — Rácsok mögött marad a sorozatgyilkosság miatt elítélt Bene László (63), aki társával, Donászi Aladárral (†41) 1989 és 1993 között tucatnyi rablást követett el, négy emberölést pedig rájuk bizonyított a bíróság 1996-ban.
Siófok — Már napok óta halott lehetett siófoki otthonában Hacser Józsa (82), amikor rátaláltak. A színésznő haláláról a szomszédban lakó barátnője számolt be lapunknak, aki elárulta: a rendőrség törte rá az ajtót a népszerű színésznőre.
Budapest — Háromszor járta a tizedik osztályt Aurelio (23), a matematika ugyanis roppant nehézségeket okozott számára. Mint kiderült, nem a lustasága miatt bukott meg, hanem mert diszkalkuliában vagyis számolászavarban szenved.
Budapest — Felforrósította maga körül a hangulatot Kulka János (55) azzal, hogy vállalta másságát. A Kossuth-díjas színművész legendás kollégái, Pásztor Erzsi (77), Schubert Éva (83) és a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám (83) szerint nem ördögtől való egy ilyen őszinte vallomás.
Budapest — Ez aztán a furcsa ügy! Eltűnt 1,11 milliárd forint az NB I-es focicsapatot működtető gazdasági társaság, az Újpest FC Kft. tőkéjéből – jelezte egyik olvasónk, M. Tamás (29), miután hétfői számunkban megírtuk, ez a cég kiszáll a labdarúgásból és helyette az Újpest 1885 Futball Kft. veszi át a szerepét.
Telki — Nincs könnyű helyzetben Détár Enikő (50) és Rékasi Károly (51)! A külön utakon járó művészházaspár ugyanis egyelőre képtelen teljesen új életet kezdeni újdonsült szerelmével. Az anyagiak ugyanis még mindig összekötik őket. És jelen állás szerint kevés az esély arra, hogy rövid időn belül megoldást találjanak a helyzetükre.
Washington - Élő adásban mondott fel szerdán Liz Wahl, az RT America (korábban: Russia Today) orosz állami finanszírozású televízió washingtoni stúdiójának magyar származású, amerikai műsorvezetője.
Daytona Beach - Három gyereke ült az autóban, amikor Ebony Wilkerson (31) egyenesen az óceánba hajtott. A negyedik gyerekével állapotos nő valószínűleg végezni akart magával és a kicsikkel.
Cameron Diaz (41) szerint egy alkalmanként elszívott szál cigi nem öli meg az embert, a diétás kóla sokkal nagyobb kárt tesz a szervezetben – írja a Daily Mirror. Dohányzásellenes szervezetek szerint azonban ez önámítás.
Szado-mazo szexet akart bedrogozva egy 46 éves, meleg férfi – az együttlét olyan hevesre sikerült, hogy partnere belehalt. A férfi erre az ágynemű közé rejtette a holttestet, és felvitt a lakására egy másik férfit, majd azzal is szexelt.
Ruttner György a nyomozó ügyészek szerint több tízmillió forintot tett el ügyfelei pénzéből. Ezeket ügyvédi letétként helyezték el nála. A sztárügyvédet csütörtökön őrizetbe vette és kihallgatta a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
Belle Knox művésznéven kezdett el pornózni a Duke egyetem diákja, mivel nem tudta másképp fizetni a tandíjat. Állítása szerint élvezi, amit csinál, és nem hiszi, hogy bárkinek kárt okoz ezzel.
Sorozatunkban kettesével mutatjuk be azt a 20 jelöltet, akik az elmúlt 20 évben a művészet, a tudomány, a média és a civil szféra meghatározó szereplői voltak. Szavazz itt!
Bukarest - Taccsot dobott Lionel Messi (26). Az argentin labdarúgó-válogatott sztárja a Románia ellen 0-0-ra végződő idegenbeli felkészülési mérkőzésen nem bedobást végzett el, hanem rosszul lett a pályán.
New York — Egyetlen rajtaütés elég volt, hogy nagy mennyiségű drogot, lőfegyvereket és pénzt is találjon a rendőrség a 280 nevezetű bronxi bűnbanda tagjainál, de a tíz 21 év körüli, munkanélküli színes bőrű férfi letartóztatása is könnyen ment, mert szinte mindegyiket ismerték a közösségi hálóról.
Sydney — Rendhagyó módon vett búcsút egy informatikus az ausztrál Channel Nine televízió ezer munkatársától. Szerelmes levélben köszönt el kollégáitól.
Kerkrade — Egy rossz mozdulat bosszantja Németh Krisztiánt (25). A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Roda játékosa egészen furcsa módon szenvedett lábujjrepedést, egy óvatlan lépés következtében.
Magyarország - Sokkal többek akarnak keresni a munkavállalók az átlagos béreknél – derítette ki egy kutatás. A felmérés részletesen elemzi, hogy az egyes területeken mekkora nettó fizetéssel lennének elégedettek az emberek.
Budapest — Egyedül maradt Kokó! Ma este folytatódik az M1 Bízunk Benned! című vetélkedője, ahol Kovács Kokó István mellett a fiatal szépség, Rátonyi Kriszta (23) foglal helyet mint társműsorvezető, hamarosan azonban Kriszta eltűnik a színről.
Színházi előadásként tér vissza március 15-én a Red Bull Pilvaker, az év legkülönlegesebb 48-as megemlékezése, amelyben Magyarország neves színészei és elismert rapperei együtt tisztelegnek a forradalmi hősök előtt. Idén többek között Fluor Tomi (26) is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Budapest — Kettővel több lábujjal ébredt fel az átmulatott éjszaka után Paul Terence W. (53). Az angol férfi békésen szunyókált az egyik belvárosi szórakozóhely teraszán múlt hét szombat délután, amikor a zsaruk rátaláltak.
Budapest - Pénz, vesztegetés, árulás, politika – botránykönyvben vall Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő. Zuschlag tavaly szeptemberben szabadult a börtönből, miután hat évre ítélték, mert közel 75 millió forint pályázati pénzt vett fel fiktív civil szervezetek nevében.
Nyírábrány — Megtagadta betegeskedő húgát Damu Roland (39). A nemi erőszak kísérlete és személyi szabadság korlátozása miatt négy és fél éves börtönbüntetését töltő színésszel a testvérei közül egyedül Ágika szeretné tartani a kapcsolatot, ám hiába. Damu hallani sem akar arról, hogy meglátogassa a börtönben a roppant szerény és barátságos húga.
Siófok — Nincs végrendelete Hacser Józsának (†82). Mint ahogyan arról a Blikk beszámolt, a napokban elhunyt színésznőre a rendőrök törték rá az ajtót, mert a szomszédoknak és a családsegítő szolgálatnak is feltűnt, hogy napokig nem adott életjelet magáról.
BUDAPEST - Újra egymásra talált Éliás Gyula (36) és felesége, Kamilla, akitől az énekes ugyan hivatalosan nem vált el, de az elmúlt több mint két évben mindketten másnál keresték a boldogságot. Az X-Faktor egykori zenetanára a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál után a poklok poklát élte át, mert új kedvese, akihez a Mindhalálig várni rád című dalt is írta, a dalverseny után nem sokkal szakított…
Budapest — Kiszúrta magának a tornatanárnőt Aurelio (23). A ValóVilág 6 szájhőse azonnal bedobta magát, amint először meglátta a fiatal Juliannát, aki már indításként egy kőkemény tesiórát tartott a villa diákjainak.