Előbb az Andrew G. Vajna érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. közölte, hogy felvásárolja a televíziót. A bejelentés után ugyanakkor a Megapolis Media Zrt. azt közölte: 2015. október 13-án megvásárolta TV2 100 százalékos üzletrészét.
Oroszország - Az orosz harci gépek 32 célpontot semmisítettek meg az elmúlt 24 órában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, úgy tűnik a dzsihadisták visszavonulásra készülnek - jelentette be a védelmi minisztérium szóvivője.
A hőmérséklet-ingadozás, kiváltképp a hideg, olyan allergiás reakciókat vált ki nála, hogy a teljes testén fájdalmas, viszkető hólyagok jelennek meg. A 37 éves brit nő betegsége borzasztóan ritka, és ellenszer sem létezik rá. Jen Ferguson ugyanis az időjárásra allergiás.
Az Országgyűlés elnöke csütörtök este a Parlamentben fogadta a második Magyarország - Latin-Amerika Fórum résztvevőit. Köszöntőjében kiemelte: az elmúlt években Magyarország, a magyar állam megújult, és ebben az Országgyűlésnek is meghatározó szerepe volt.
A kormány a héten döntött a kiberrendőri osztály felállításáról, amire a belügyminisztérium pótlólagos forrásokat is kapott. Az új részleg 400 alkalmazottal fog működni.
A bűnszervezet jellemzően sok alkalmazottat igénylő területen dolgozott, a cégek őrzés-védelemmel, takarítással, munkaerő-kölcsönzéssel, szállítmányozással foglalkoztak.
A migrációs válság hatékony kezelése érdekében az EU-nak egységesnek kell mutatkoznia és képesnek kell lennie arra, hogy megtegye a fontos intézkedéseket - fogalmaztak a visegrádi csoport kormányfői az Európai Tanács csütörtöki ülése előtti egyeztetésükön elfogadott közös nyilatkozatukban.
Csehország és Szlovákia után Lengyelország is segítséget küld Magyarország déli határának védelmére, az onet.pl lengyel hírportál csütörtöki értesülése szerint 50-60 lengyel határőr készül a magyar-szerb határra.
Nem szabad lemondani a kistelepülésekről, a következő években komoly lehetőségek állnak a falvak előtt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Csongrád megyei Ambrózfalván.
Sonning - Harmincöt év után árulja Berkshire-i otthonát Uri Geller, a pár éve Magyarországon is sikeres showműsorral jelentkező mentalista 15 millió fontot, vagyis több, mint 7 milliárd forintot kér a 4000 négyzetméteres kastélyért.
Budapest — Egymillió forinttal lett gazdagabb Az 50 milliós játszmában a hetven körül is fiatalos testvérpár, Ildikó és Györgyi, akik a Liptai Clauidánál nyert nyereményt egyikőjük 50. házassági évfordulójának méltó megünneplésére fordítják. Ildikó (középen) és férje, Endre éppen fél évszázada élnek nagy szeretetben, de az aranylakodalmat nem tudták igazán megülni, így a nyereményből most…
Az állomásra érkező Alstom-kocsik ajtajai ezentúl nem nyílnak automatikusan, a ki- és beszálláskor az utasoknak kell megnyomniuk az ajtónyitó gombot, amikor az zölden világít.
Az Emnid közvélemény-kutató intézet az N24 hírtelevíziónak készített reprezentatív felmérésében kimutatta: a németek 64 százaléka ért egyet azzal, hogy népszavazással határozzák meg a menekültek befogadásának feltételeit.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben kijelentette, hogy kész találkozni Mahmúd Abbász palesztin elnökkel az erőszakhullám csillapítása érdekében.
Ez derül ki abból a megállapodás-tervezetből, amelyet az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozójának helyszínén, Brüsszelben szivárogtattak ki csütörtök este.
Majd belepusztult a fájdalomba, amikor elveszítette a nagymamáját, mégis ez a kegyetlen időszak volt az, ami közelebb hozta a kedveséhez Baronits Gábort.
Ma hazánkban évente 7500 nő szembesül a mellrák diagnózisával, az önvizsgálat, a szűrés, tehát a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozza dr. Demjén László, az Oxygen Nőgyógyászat szülész-nőgyógyásza.
Fontos lépést tettek afelé, hogy Törökországgal megállapodjanak, viszont nem döntöttek a görög-török határ lezárásáról - mondta a miniszterelnök Brüsszelben.
A hajnalban véget ért uniós csúcs után délutánra összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet Orbán Viktor. A rendőrség felkészült. Uniós szinten jöhet az integrált határellenőrzés. Lelőttek egy afgán migránst a bolgár-török határon.
Könyvet ír a női nemi szervről Benkő Dániellel, szerencsét próbált már a pornóiparban is Fábián Franciska, aki ezúttal még nagyobbat lépett a hírnév felé vezető úton.
Budapest – Elegánsan, igazi úriember módjára szólt vissza Friderikusz Sándor (57), miután a Bors szerda számában Vitray Tamás (82) azt nyilatkozta, nem tudja, ki az a Friderikusz. Ez már háború! Friderikusz visszaszólt Vitraynak.
A Rák egyre jobban látja a saját hibáit, a Nyilas is észreveszi, hogy olyanra pazarolja az érzelmeit, aki csak mérsékelten viszonozza őket, a Vízöntő komoly változásra számíthat a munkahelyén.