Vilmos hercegnek is szüksége van egy kis lendületre a hétfő reggeleken, hogy felkészítse magát az előtte álló hétre, módszere viszont meglehetősen szokatlan.
Szívesen kiszakadnál kicsit a mindennapi mókuskerékből? Akár barátokkal, akár a családdal vagy édes kettesben töltenétek el egy pihentető hétvégét, pár nap a Villányi borvidék és Pécs ölelésében, a harkányi Dráva Hotelben garantáltan testi-lelki feltöltődést hoz majd számotokra!
Tavaly tavasszal diagnosztizálták agresszív, gyorsan terjedő ráktípussal, ezért meg kellett műteni. Most kiderült, hogy nem csak melleit kellett eltávolítani.
A rapper benézett a különleges cipőkről ismert boltba, ahol már Szijjártó Péter és Gáspár Laci is vásárolt. Meglepően őszinte volt, amikor megtudta az árakat.
Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a gl
Dua Lipa istennőként ragyogott legújabb ruhájában, amit egy forgatás kedvéért öltött magára. A darab számos részletét tekintve nagyon egyedi, de legfőbb erőssége az a merész dekoltázs, amely által az énekesnő felszabadíthatta a melleit!
Meghan Markle stílusa meglehetősen sokat változott, mióta öltözködés tekintetében nem kell megfelelnie a palota elvárásainak, ám úgy tűnik, még a hercegné is úgy gondolja, hogy van mit tanulnia a divatdiktátor Katalintól, hiszen egyik nemrégiben viselt outfitje egy az egyben Vilmos nejének egyik megjelenését idézi.
Tóth Gabi és a párja az énekelni és táncolni vágyó gyerekek seregét szólított meg. A szerelmesek közösen szerveznek nyári tábort, ahova már várják az érdeklődők jelentkezését.
A friss jelentések szerint a gázai háborúban elhunyt nők és gyerekek száma valójában kevesebb a korábbiakhoz képest. Az áldozatok száma azonban változatlan.
Polgári demokráciákban megszokott, hogy civil a hadügyi miniszter. Ám Sojgu leváltása egy gazdasági szakemberre – a lehető legrosszabb jel. Nem oka volt, hanem célja. Putyin alighanem hosszú háborúra készül.
A csúcsot, de a lejtőt is megjárta az elmúlt huszonkilenc évben a Bon-Bon együttes. Szolnoki Péter és Török Tamás 1995-ben alapították meg a bandát, amely rövid idő alatt országosan ismertté vált, és a kilencvenes és kétezres évek legnépszerűbb magyar slágereivel írták be magukat a poptörténelembe. Azonban voltak idők, amikor nem játszották a rádió
Egy felújítás óriási költség, ráadásul ritka a jó szakember. Egy festéssel azonban teljesen megújíthatjuk a konyhabútor, és ezzel az egész helyiség megjelenését.