Minden évben tűkön ülve várjuk a Starbucks nyári italait, hiszen szuper barátnős és randiprogram lehet kipróbálni az újdonságokat. A népszerű kávézó most előrehozta a nyarat, és a vártnál korábban kedvez a nyári italkülönlegességekre szomjazóknak.
Kóbor János 2021-ben hunyt el koronavírus-fertőzésben. Ma ünnepelné a 81. születésnapját. Ez a nap özvegye és kislánya számára nagyon nehéz, de megpróbálják úgy élni az életüket, mintha Mecky még mindig velük lenne.
Mind keressük a hosszú élet titkát, de az a jó hír, hogy a megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnád! Ezzel az 5 egyszerű szokással ugyanis akár 10 évvel is meghosszabbíthatod az életed!
Kiszel Tünde és Hunyadi Donatella nemcsak anya-lányaként, hanem barátnőként is tekintenek egymásra. Sőt, a híresség a lánya társaságával is szívesen tölti az időt.
A Pornhubot tulajdonló Aylo vállalat támogatását fejezte ki az Internet Watch Foundation által kidolgozott, gyermekbántalmazás elleni küzdelemre irányuló új szabványokat illetően. A kezdeményezés célja, hogy a pornográfiai oldalakon javuljon a gyermekvédelem és a korhatáros tartalmakhoz való hozzáférés szigorúbb ellenőrzése révén - tudósított a BBC
Az előttünk álló hosszú hétvégén minden adott, hogy végre kieresszük kicsit a gőzt, legyen szó bulizásról, barátnőzésről, randiról - vagy éppen egy randiról a filmvilág legjobbjaival. Felkészültél életed legizgalmasabb sorozatmaratonjára? Ha a válaszod igen, maradj velünk!
Talán te is hallottál már arról, hogy érdemes minél távolabb tartani az elektromos eszközöket az ágyadtól - és ez bizony a telefonodra is vonatkozik. De vajon miért hangsúlyozzák ezt annyira a szakemberek? Utánajártunk!
Januárban robbant a hír, hogy Károly királynál rákbetegséget diagnosztizáltak, de az állapotáról azóta sincs túl sok hivatalos információnk. Most azonban Kamilla királyné megtörte a csendet, és pár szóban összegezte, hogy érzi magát jelenleg az uralkodó.
Egyszerűen imádja a közönség Mikes Anna és Krausz Gábor párosát. Most egy olyan titkot is megtudtak a rajongók, amire már elég régóta kíváncsiak voltak.
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.