A LEGO kockák rengeteg gyerek kedvenc játékai, de sok felnőtt is előszeretettel építget a kockákból. Az azonban már kevésbé ismert információ, hogy mit is jelent a LEGO.
Az olimpia egyik nagy szenzációja egy magyar lány. Szűcs Luca nem csak tehetséges kardvívó, de olyan gyönyörű, hogy modellként, akár szépségkirálynőként is megállná a helyét. Vajon ki ő?
Ugyan most Párizsban minden az olimpiáról szól, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez a szerelem városa. Katalin hercegné és Vilmos herceg pedig nagyon is élvezték az ott tett romantikus kirándulásukat.
Őrsi Gergely – miután fölényesen nyert a június 9-ei választáson a II. kerületben – bejelentette, hogy hamarosan kilép az MSZP-ből. A politikus múlt a héten hivatalosan ki is kilépett a pártból. Távozásával kapcsolatban kifejtette, miben ért egyet Vona Gáborral, illetv azt is, szerinte mekkora hatással lesz a kilépése a pártra.
Gondolkodtál már azon, hogy mit árul el rólad a kedvenc kávéd? Akár hiszed, akár nem, de a választásod sok mindent felfedhet a személyiségedről. Összeállításunkban
Ammirati 2024. augusztus 3-án a férfi rúdugrás selejtezőjében versenyzett, amikor saját ágyéka megakadályozta abban, hogy érmet szerezzen az ötkarikák játékokon.
Első pályáján szépen evezve középfutamba jutott a férfi kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián. A sportági versenyek kedd reggeli nyitányára szép számú közönség gyűlt össze a Párizs központjától mintegy 30 kilométerre lévő vaires-sur-marne-i vizes központ lelátóin, és a szurkolók szélcsendes, szép időben mindjárt elsőre a leglátványosabb számm
Azt gondolnánk, kiváltságos helyzetben vannak Vilmos herceg gyermekei, az egész világ a lábuk előtt hever, és valószínűleg mindent megkapnak, amire csak vágynak. Ugyanakkor most kiderült, pont olyanok, mint bármelyik más átlagos gyermek: sokat játszanak és olykor még a házimunkába is szívesen besegítenek - köszönhető mindez, édesanyjuknak, Katalin
Serena Williams csalódottságának adott hangot egy párizsi fine dining étteremmel kapcsolatban: állítása szerint az étterem üres volt, mégsem engedték, hogy a gyerekeivel a tetőteraszon étkezzenek.
Harry herceg és Meghan Markle tudatosan távol tartják a nyilvánosságtól gyermekeiket, Archie-t és Lilibetet, ám a hercegnét még így is sokszor gyötri komoly aggodalom.
Amikor tartós kapcsolatra vágyunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szenvedélyes szerelem és az erotikus vonzalom elég ahhoz, hogy kapcsolatunk hosszú
A férfiaké után a női program is a kajak négyesek előfutamaival kezdődött a párizsi olimpia gyorsasági kajak-kenu viadalán, ebben a versenyben a magyar egység közvetlenül a csütörtöki fináléba jutott. Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.
A résztvevők biztonsága érdekében kiemelt ellenőrzéseket végez Budapest Főváros Kormányhivatala a Sziget fesztivál idején. A kormányhivatal közleményében azt írta: szakemberei főként a fesztivál területére kitelepült vendéglátó egységeket, illetve az ajándék- és ruhaértékesítési helyeket vizsgálják, de együttműködnek a munkaügyi hatósággal és a sze
Palvin Barbara időről időre pazar fotókkal kápráztatja el követőit. A gyönyörű modell igyekszik nap mint nap posztolni, hol egy divatfotózásba enged betekintést rajongóinak, hol pedig a férjével, Dylan Sprouse-szal oszt meg közös képet. Ezúttal előbbi történt: egy új kollekció néhány darabját mutatta meg.
Az Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kenu kettes a kora délutáni reményfutamban folytatja szereplését a párizsi olimpián, 500 méteren, miután délelőtt, az első pályáján negyedikként ért célba. A magyar egység délelőtt a kettőből az első előfutamban lapátolt, az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó a reményfutamba került. A női mezőnyben
Negyedik alkalommal rendezik meg a Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen Budapesten kívül tartott Pride-ját. Az esemény október 19-én lesz, az idei szlogen pedig az, hogy "Legyetek bátrak!".
Szarvas Andi július végén osztotta meg a közösségi oldalán, hogy párja egy olaszországi nyaralás során feltette neki a nagy kérdést, amire ő boldogan mondott igent. Az egykori szépségkirálynő megosztotta, hogy milyen álomesküvőt tervezett magának, azonban bevallotta, hogy aggódik az anyagiak miatt.
Monica Bellucci 1999 és 2013 között volt Vincent Cassel francia színész házastársa, a két világsztár nászából pedig két gyermek született: előbb az idén 20. születésnapját ünneplő - és ifjú modellként sikert sikerre halmozó - Deva jött a világra, majd hat évvel később megszületett húga, Léonie is, akire - zsenge korából adódóan - sokkal kisebb közf