A színésznő mostanában kemény kritikákat kap. Blake Lively most össztűz alá került egy korábbi interjúja miatt, amelyben azzal viccelődött, hogy a terhes nők eltúlozzák a tüneteiket.
Mindenki Jlo és Ben Affleck válásáról beszél, pedig a sztárvilágban nem ritka ez, sőt, akadnak, akik úgy fogyasztják a jegygyűrűt, mint más a cukorkát.
Egy új tanulmány szerint a HPV bizonyos típusai a férfiak termékenységére is hatással vannak, eddig csak a nők reprodukciós képességeit érintő bizonyítékok álltak rendelkezésre.
Szabó Ádám és felesége között továbbra is dúl a szerelem, olyannyira, hogy amikor a párja kórházban feküdt az énekes annyira aggódott, hogy még aludni sem bírt.
A nyári szünet végéhez közeledve sok szülő szembesül azzal a nem kis kihívással, hogy gyermeke alvási szokásait vissza kell állítania az iskolakezdésre. Szakértők szerint ez kulcsfontosságú a gyerekek jólléte szempontjából.
Bakancslistás álma vált valóra Till Attilának, aki a napokban a spanyol fővárosba utazott. A műsorvezető már harminc éve vágyott Madridba, ám ezidáig nem hozta úgy az élet, hogy megvalósítsa a tervét.
Az általános iskolai első felében Falusi Mariann maga volt a mintadiák. Ám ahogy az lenni szokott a tinédzserlányok életében, az ellenkező nem iránti érdeklődés mindent megváltoztatott.
Mindenkinek, aki az Amerika Egyesült Államokban képzeli el a jövőjét, egy cél lebeg a szeme előtt: megkapni a zöldkártyát. Ez a vágy Vujity Tvrtko számára teljesült, a magyar riporter ezentúl Amerikát már hivatalosan is az otthonának tudhatja, így a szavazáson való részvételen kívül szinte mindent tehet, amit egy amerikai állampolgár. Lehetősége va
Dua Lipa 29 éves lett, amit csábító bikiniben ünnepelt meg: a partiról az Instagramon sem felejtett el megemlékezni, rajongói pedig nem győznek eléggé hálásak lenni neki ezért.
Imane Helif ugye a francia hatóságokhoz nyújtott be online zaklatás (cyberbullying) miatt büntetőfeljelentést. Az egyik világsztár meg is ijedt emiatt.
Az Újratervezés második hetében a tragikus sorsú Farkas testvéreket ismerhettük meg, akik eddig szétszakítva éltek, de most lehetőséget kaptak a talpra állásra.
A valaha talált második legnagyobb gyémánt – egy durva, 2492 karátos kő – Botswanában, a kanadai Lucara Diamond cég tulajdonában lévő bányában került elő.
Egyre több hír szól arról, hogy nem kedvelik Meghan Markle-t az alkalmazottak. Harry herceg feleségének állítólag nehéz a természete és rosszul kommunikál a sajtóval is. Többen már felmondtak az alkalmazottai közül, most pedig kiderült, már a Kensington-palotában is akadtak gondjai az ott dolgozókkal.
Jó vége lett Kalocsai Krisztián, művésznevén O.G. Duck kálváriájának. A Hip Hop Boyz egykori tagja menyasszonyával és édesanyjával együtt élt át embert próbáló hónapokat, miután július elején végrehajtók érkeztek a XV. kerületi otthonukhoz, hogy kilakoltassák őket. Akkor sikerült egy hónap haladékot kapniuk, augusztus elején azonban végleg távozniu
A digitális világ mára már nem csupán egy egyszerű információs csatorna, hanem egy színpad, ahol mindannyiunknak megvan a saját szerepe. Az online tér egyik legizgalmasabb és legvonzóbb szereplője pedig nem más, mint "Delulu", az illúzió maga, mely a közösségi média platformokon, különösen az Instagramon, éli fénykorát.
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy az ENSZ-hez, az emberi jogokhoz és a nemzetközi diplomáciához kapcsolódik a munkája. Ismerd meg a magyar-roma származású, jelenleg Szenegálban élő Izsák-Ndiaye Ritát, akinek története rendkívül inspiráló és tanulságos.
Blake Lively mostanában sokak ellenszenvét kivívta, úgy tűnik, gyakran viselkedik túl nyersen az interjúi alatt, most pedig még a várandósokat is feldühítette kijelentésével. Szerinte ugyanis a nők egyáltalán nem viselik nehezen a terhességet, sőt csak kihasználják állapotukat, hogy elérjenek bizonyos dolgokat.
Sem Madonna, sem a lánya, Lourdes nem a visszafogottságáról híres. Míg a szupersztár énekesnő az utóbbi időben több évtizeddel fiatalabb partnereivel szolgáltatott beszédtémát, addig a lánya merészebbnél merészebb ruhakölteményeivel kerül a címlapokra. Így történt ez most is.