A hercegi pár ismét közös interjőt adott. Meghan Markle a beszélgetés során őszintén vallott önkárosító gondolatairól, amiről már korábban Oprah Winfrey-nek is beszélt.
Vajna Tímea egyre inkább felvállalja a közösségi médiában a kisbabáért folytatott harcot, amelyben évek óta vállalja a különféle kezeléseket, programokat és injekciókat. A modell fontosnak tartja, hogy a nők ne 35 éves koruk után kezdjenek el az anyaság gondolatával megbarátkozni, mert akkor már késő lehet. Elárulta, hogy az egyik orvosa miatt kise
Az énekes ismerte a világhírű lantművészt, akivel rokonlelkek voltak. Varga Viktor szerint a lantművész zseni volt, de azért volt furcsa, mert alkalmazkodott a világ igényeihez.
A Bikák bolygója a Vénusz a Szűzbe lép, majd kedden a Holddal, csütörtökön a Merkúrral áll együtt, ezek jó hatással lesznek a közérzetükre. A Rákokat a Merkúr visszaviszi térben és időben a múltba. Íme, a heti horoszkóp.
Az énekes arról írt, hogy felrobbant az Instagram-oldala. Kapott reakciókat egy csomó algériai származású embertől, akik a gondolataikat nyilvánították felé, hogy ő milyen rasszista.
Magyarországon egyre szárazabbak és forróbbak lesznek a nyarak, és ha a jelenlegi klímapolitikák nem változnak, akkor 2050–2060-ra akár 45–47 fokos csúcshőmérsékleteket is mérhetünk az Alföldön - mondta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója az InfoRádió műsorában.
Még mindig nagyon sokan nem tudják elképzelni, hogy smink nélkül lépjenek utcára. De mi történik valójában a bőröddel, ha egy hónapig egyáltalán nem hordasz sminket? Mutatjuk!
Megjelent az első kedvcsináló a The Last of Us második évadából, és úgy tűnik, hogy Pedro Pascal által alakított Joel számára néhány dolog kicsit más lehet, mint a játékban.
13 évvel ezelőtt nem úgy sikerült a bemutatkozás, ahogyan azt az énekes eltervezte. Zámbó Krisztián két héttel később kiköszörülte a csorbát, és azóta Lacival egy példamutató após-vej viszony alakult ki.
Egy új kapcsolat, bármennyire is nagy a szerelem, mindig lutri. De ha már régóta együtt vagy a társaddal, a boldog párkapcsolat akkor sincs ingyen. A harmónia és nyugalom eléréséért mindig meg kell dolgozni.
Vilmos herceg mindig is híres volt arról, hogy leendő királyként kötelességtudata és elhivatottsága megingathatatlan, az utóbbi időben azonban úgy tűnik, kitartása a tűréshatár szélére került, ő maga pedig egyre jobban gyötrődik.
Az énekesnő akkor is figyel az olimpia eseményeire, amikor éppen színpadon van. Adele megszakította müncheni koncertjét, és együtt nézte a közönséggel a női 100 méteres futás döntőjét.
Jennifer Lopez és a színész házassága a legfrissebb információk szerint hivatalosan is véget ért. És úgy tűnik, hogy Ben Affleck nem szomorkodik emiatt - ha igazak a híresztelések -, hanem új külsőre váltott.
Meghan Markle és Harry herceg új kampányt indítottak, melynek keretében olyan szülők és gondozók segítését tűzték ki célul, akik öngyilkosság miatt veszítették el a gyermeküket. Céljuk a lelki támogatás, illetve a prevenció - ennek keretében került sor egy interjúra, amelyben Meghan Markle arról is őszintén vallott, hogy volt idő, amikor maga is sz
Kóros állapotok, szindrómák, kellemetlen mozgásszervi problémák bárkinél kialakulhatnak, és bár ismerünk néhány sportról elnevezett betegséget, ezek különféle okokból kifolyólag, egyoldalú, rendszertelen vagy helytelen aktivitás miatt, sőt éppen annak hiányában is jelentkezhetnek.
Kornis Anna az igazi magyar gyereksztár! A jelenleg is szemtelenül fiatal, mindössze 22 éves lányra még 2015-ben, Az ének iskolája című műsorban figyeltek fel, 2016-ban pedig a Sztárban sztár +1 kicsiben szurkolt neki az egész ország.
Betörtek Tom Hanks és Rita Wilson Los Angeles-i otthonába. Az incidens fényes nappal történt, amikor a színész pár nem tartózkodott a városban. A rendőrség nyomoz, azt viszont még nem lehet tudni, hogy sikerült-e bármit is ellopniuk a betörőknek.
Sokan úgy gondolják, hogy a nők érzelmi kifejezőképessége erős, míg a férfiak hajlamosak magukba zárni érzéseiket. Ez a különbség a társadalmi elvárások