Katalin hercegné és Meghan Markle kapcsolata akár alakulhatott volna jól is, de már a kezdetek kezdetén kialakult a feszültség, most pedig is az kiderült, mi okozta az első igazi konfliktust köztük.
Vannak párosítások, amelyek harmonikusak, és vannak olyanok is, amelyek szinte eleve kudarcra vannak ítélve. Íme, azok a csillagjegyek, akiknek egyáltalán nem kellene együtt lenniük.
Az énekesnő az elmúlt hónapokban komoly műtétje miatt eltűnt a nyilvánosság szeme elől, de ez közel sem volt egyszerű döntés számára. Keresztes Ildikó szeptemberig nem tervezett munkát vállalni, a nyolc hónapos pihenő pedig megváltoztatta az életét. Augusztus 8-án ünnepli 60. születésnapját, galériánkban összegyűjtöttük a legemlékezetesebb pillanat
Katalin hercegné mindig is bízott benne, hogy Vilmos herceg egyszer megkéri a kezét. A reményt még akkor sem adta fel, amikor néhány hónapra szakítottak egymással még az egyetemi évek alatt. Ezt bizonyítja az a levél is, ami nemrég nyilvánosságra került. Ebben Katalin arra kérte ismerőseit, hogy ne a becenevén, hanem a hivatalos nevén szólítsák.
A világ legrövidebb Iq-tesztje mindössze három kérdésből áll, a Harvard Egyetem diákjainak mégis csak az egyötöde tudta megoldani. Te vajon hogy teljesítesz?
Belépett a Magyar Honvédségbe Schobert Norbi fia. Ifjabb Schobert Norbert egy toborzóvideóban jelentette ezt be, a bejegyzést pedig reklámként jelölte meg.
Hogyan ismerhetsz fel egy nárcisztikus férfit? Honnan tudhatod, hogy egy toxikus párkapcsolatban vagy? A nárcisztikus személyiségzavarnak több fajtája létezik.
A hétvégén került adásba a beszélgetés, amiben a hercegné szörnyű dolgokat osztott meg a nézőkkel. És olyat is elárult, amit nagyon nem szeretett volna.
A család további tervei között szerepel egy alapítvány létrehozása, amely nemcsak Ónodi rehabilitációját, hanem szociálisan rászoruló gyermekek tornasportját is támogatná.
Születésnapja alkalmából hatalmas vagyont fog örökölni Harry. Vilmos herceg egyáltalán nem örül ennek, szerinte öccse nem érdemli meg a tekintélyes örökséget.
Mindig is sejtettük, hogy Ryan Reynolds igazi úriember! Most pedig be is bizonyosodott: felesége, négy gyermekének édesanyja, Blake Lively ugyanis elárulta, hogy a jóképű színész kapcsolatuk legelején minden áldott héten küldött neki egy hatalmas virágcsokrot egy-egy kedves üzenettel. Nem csoda, ha nem lehetett neki ellenállni!
A sztárpár kapcsolata nyilvánvalóan zátonyra futott, a bennfentesek pedig bátran beszélnek arról, mi történt a zárt ajtók mögött. Ben Affleck más életet akar élni ezután.
Egy 38 hetes terhes kismama és férje két gyermekükkel együtt érkeztek meg egy fesztiválra, amikor a nőnél váratlanul beindultak a fájások. Elhatározta, hogy a szülés után sem hagyja ki kedvenc bandája fellépését, így alig egy nappal később már az újszülött babával tért vissza a nagyszínpadhoz. A család 25 ezer másik emberrel együtt élhette át a pic
Az éves szerződések lejártának és az egyetemisták rohamának következtében júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért, szemben az egy hónappal korábbi 239 ezer forinttal.
Meghan Markle és Harry herceg csaknem három évvel azután, hogy interjút adtak Ophrah Winfreynek, múlt héten újra kamerák elé álltak. A beszélgetés azonban a látszat ellenére nem sikerült túl jól, a hírek szerint a herceg felesége teljesen kiakadt, a felvétel után még a személyzettel is üvöltözött.
Egyre közeledik a nagy nap, melyre Kulcsár Edina már kilenc hónapja vár. A G.w.M-mel közös kisfiuk ebben a hónapban születik meg, most pedig még tartott egy utolsó helyzetjelentést, mielőtt vajúdni kezdene. Kiderült, hogy másik kórházban hozza világra a kisbabát, illetve azt is elárulta, Amara velük lesz a szülőszobán.
A szerdai Paks-Mornar Konferencia-liga selejtező mérkőzés nemcsak a Paks 3:0-ás győzelme miatt marad emlékezetes, hanem a botrányos közjáték miatt is, amit egy zacskó szotyi okozott.
Az életükben fontos szerepet játszó sportolásról beszélt az Esti Kornél vendégeként Koós Sicu a Vasmacska énekese és Szekeres András a Junkies frontembere.
A párizsi olimpia újra a képernyő elé ülteti a világot, hogy bámulatos sportteljesítményeken ámuljon, ahogyan máskor imádunk sportolókért izgulni a moziban is. Összegyűjtöttük a téma legemlékezetesebb alkotásait, köztük több olimpiai sztorival is. Íme, a kedvenc sportfilmjeink.
Friderikusz Sándornak kényes téma miatt kellett magyarázkodnia a közösségi oldalán. A műsorvezető nemrégiben egy volt escortlánnyal készített podcast beszélgetést, akire 'kurvaként' utalt, mivel az interjúalany is így hivatkozott magára. Igen ám, azonban a nézők ezt nem hagyták szó nélkül, így kénytelen volt elnézést kérni a tévés.