Javában forgatják Csehov klasszikusának, a Ványa bácsinak az átiratát, a munkálatokba pedig a sajtó munkatársai is betekinthettek. Tahitótfalun kelt életre a képzeletbeli Vojnár Major.
Azahriah csütörtök este bevette a Sziget nagyszínpadát. Bár a magyar fesztiválozók többsége már jól ismeri a Puskás Arénát háromszor megtöltő előadót, a külföldiek közül a legtöbben most találkozhattak először Azival. Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a fesztiválozók a magyar zenét jelenleg leginkább meghatározó előadóról.
A jó barátságokat ugyanolyan nehéz fenntartani Hollywoodban, mint a romantikus kapcsolatokat, azt pedig különösen szomorú látni, amikor két egykori, országos cimbora ma már elutasítóan tekint egymásra.
Emlékszel még a Stuart Little, kisegér című filmben szereplő cuki, szemüveges kisfiúra? Mostanra bizony ő is felnőtt, és nem biztos, hogy egyből felismernéd, ha szembe jönne veled az utcán.
A 2024-es nyári olimpiai játékok előestje Párizsban gyűjtötte össze Hollywood elitjét. A hírességek az eseményt saját divatbemutatójukká alakították és olyan feltűnő ruhákban léptek színpadra, amelyek nagy port kavartak. Vajon ki számított a legstílusosabb hírességnek az estéről?
Pirner Alma egykor a testét, a szépségét helyezte a középpontba, ma már holosztikus coachként dolgozik és női csoportokat vezet. A gyermekvállalás után változtatott drasztikusan az életén, ekkor már nem volt szüksége arra, hogy kemény nő legyen, és elengedte a maximalizmust.
Al Pacino legkisebb lánya kész nővé érett, hiszen már 23 éves. A színész gyermekének szembe kellett néznie a sok bántással korábban, amit a teste miatt kapott. Mára már igazi modellként büszkélkedik el telt idomaival.
Képzeld csak el, ahogy James Dean, Marilyn Monroe vagy akár Robin Williams visszatér a képernyőre egy vadonatúj filmben. A mesterséges intelligencia segítségével ma már ez is megtörténhet. Ha a hideg ráz a gondolattól, nem vagy vele egyedül!
Alaposan elcsodálkoztak a kínai tudósok, amikor egy 1200 éves sírkamrában olyan személy képi ábrázolására bukkantak, akinek elvileg semmi keresnivalója nem lehetett ott. Vagy mégis?
Kovács Áron és 25 évvel fiatalabb kedvese Szigligeten nyaraltak. A sármos tévés és gyönyörű felesége közt még mindig dúl a szerelem, amit bizonyít egy romantikus fotó is, amelyen épp megcsókolják egymást.
Semmi nem tart örökké – tartja a mondás. Nem, még a több-százezres sőt, milliós nagyságrendű összegekért vásárolt luxuskiegészítők sem, hiába vigyázunk rá épp úgy (vagy jobban), mint a szemünk fényére.
A csillagjegyek különböző személyiségjegyekkel bírnak, és a legjobb tulajdonságaik lehetnek erősségek és gyengeségek is egyaránt. Az állatövi jegyek jellemvonásai tükröt tarthatnak a karaktered előtt, és rengeteg információt árulnak el a személyiségedről.
Kevés olyan dolog van, amellyel mindenki tud azonosulni, de a tiltott gyümölcs, a szerelem, ami soha nem lehet a miénk, pontosan egy ilyen téma. Sajnos igaz, amit nem kaphatunk meg, azt mindig jobban szeretnénk, de szinte senki nem tudja, miért van ez így. Pedig a pszichológiának erre is van válasza.
Bár Katalin hercegné az év eleje óta súlyos betegséggel küzd, végül - csakúgy, mint a férjét, Vilmos herceget - láthattuk idén a Buckingham-palota erkélyén és sportrendezvényen is. Számunkra a királyi család tagjainak "természetes élőhelyei" ezek a helyszínek. Pedig nekik is megvan a maguk hétköznapi életük, walesi hercegi pár mindennapjairól pedig
Simone Biles, Michael Phelps, Késely Ajna. Csak néhány, azok közül az élsportolók közül, akik egy nagyobb megmérettetés (például egy olimpia) apropóján beszéltek mentális küzdelmeikről, amelynek kiváltó okai között nemcsak a (túl)teljesítés, hanem a média és a mai kommentkultúra is előkelő helyen szerepelnek. Milyen mentális nehézségekkel küzdenek
Tény, hogy ma már meglehetősen eltávolodott a királyi családtól Harry herceg és Meghan Markle, ez azonban nem volt mindig így. Hogy hol siklott félre Markle kapcsolata a famíliával, arról talán sosem kapunk pontos információt, annál többet tudunk viszont arról, hogyan indult a történetük.
Kosztümös sorozatokat nézve felmerülhet bennünk, hogy vajon rendelkezünk-e nemesi felmenőkkel. Eltöprenghetünk azon, honnan származunk, vagy miért lehetnek hasonló lelki nehézségeink, mint idős hozzátartozóinknak, látszólag indokolatlanul. Mindenki életében eljön egyszer az idő, amikor felteszi a kérdést: Ki is vagyok én?