Farkasházi Rékát 1998-ban ismerte meg az ország színésznőként, amikor is bekerült a Barátok közt című sorozatba. Azóta azonban eltelt jó pár év, és Réka énekesnőként is bizonyította tehetségét: 2006-ban négy másik taggal, Kálmán Tamással, Csiszár Ferenccel, Studniczky Lászlóval és Delov Jávorral együtt zenekart alapítottak, és gyerekverseket zenésí
Blake Lively ismét bebizonyította, hogy ő a divatvilág egyik koronázatlan királynője: áttetsző meztelenruhájának köszönhetően szinte egy szál melltartóban állt kamerák elé, mégis elképesztően sikkesen viselte a forró szettet.
Katalin hercegnéről köztudott, hogy mindenkivel nagyon kedves és barátságos, többek között ezért is szeretik őt annyira az angol királyi család rajongói. De nemcsak a külvilág felé mutatja ezt az oldalát, a palota személyzete is hamar a szívébe zárta a mindig közvetlen Katalint.
Schmitt Pál volt köztársasági miniszter, egykori olimpikon és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt elnöke szerint a párizsi olimpia eddigi legnagyobb port kavart ügyével kapcsolatban kifejtette az álláspontját. A Hír TV péntek esti adásában kifejtette, hogy nincs mit tenni, Imane Helif algériai ökölvívó esetével kapcsolatban, ugyanis nőként szüle
Az állatok ösztönösen fordulnak a természet nyújtotta megoldások felé, így a gyógynövények világa nemcsak az emberek számára kínálhat segítséget. Minden kisállattulajdonos észrevehette már, hogy kedvenceik mennyire kötődnek a természethez, izgatottan várják, hogy a szabadban játszhassanak, a lakások ablakaiból érdeklődve kukucskálnak ki a nagyvilág
A mentális egészség és annak megőrzése egyre nagyobb népszerűségnek örvend és egyre többen foglalkoznak tudatosan ezen területek fejlesztésével. Ha te is törekszel önmagad folyamatos építésére, akkor talán számodra sem ismeretlen ez “empata" kifejezés.
Kulcsár Edina és a rapper G.w.M második közös gyermeke hamarosan megszületik. A magyar szépségkirálynő pedig már nagyon várja, hogy kisfia is közöttük legyen, közös boldogságukat pedig megkoronázzák a kisbaba érkezésével. Ezt bizonyítja legfrissebb Instagram-posztja is, amin már igencsak kerekedő pocakját fogja.
Noha a repülést a legbiztonságosabb közlekedési módként tartják számon, a legtöbb ember gyomra összeugrik felszálláskor és landoláskor – ez a két legrizikósabb pillanata az utaknak. Pláne akkor, ha a kifutópályát rövidre tervezték.
Mi vihet rá egy rocksztárt, hogy többszöri rendőri felszólításra se hagyja el az autóját, a kiérkező tárgyaló tisztet is semmibe véve pedig megvárja, hogy befújják paprikaspray-vel, és a Swat rátörje az autóját?
A nyári szezonban mi lehet jobb szórakozás, mint a forró napokat a vízen tölteni? A Pénzcentrum most összegyűjtötte azt a hét kiváló helyszínt, ahol a vízisportok szerelmesei garantáltan jól érezhetik magukat. Ezek a helyek nemcsak izgalmas programokat kínálnak, de kezdők és profik számára egyaránt ideálisak.
Tóth Andi is megszólalt Hámori Luca ügyével kapcsolatban. Mint megírtuk, a magyar ökölvívó szombat este az algériai Imane Helif ellen fog megküzdeni a párizsi olimpián. Az ellenfelet azonban 2023-ban kizárták a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteronszintje.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra kikapott Ausztrália csapatától szombaton a párizsi olimpián, a csoportkör negyedik fordulójában, így egyelőre még nem biztos a helye a legjobb nyolc között.
Monica Bellucciból csak úgy árad az életöröm, illetve a jókedv, ő maga pedig 59 évesen is pontosan olyan vonzó, mint fiatalabb korában. Azt gondolhatnánk, mindezért görcsösen küzd nap mint nap, valójában azonban teljesen egyszerű és ésszerű elvek alapján éli az életét.
Hatodikként végzett a magyar női kardválogatott a párizsi olimpián, mivel a szombati verseny helyosztóján vereséget szenvedett az amerikai együttestől.
Az internet népe eldobta az agyát ezen a felismerésen: hosszú évekre visszamenő fotós bizonyítékunk van arra, hogy a szívtipró színész valóban hasonulni kezd az épp aktuális szerelméhez.
Valter Attila szenzációs versenyzéssel a negyedik helyen ért célba az országúti kerékpárosok férfi mezőnyversenyében a párizsi olimpián, az aranyérmet a duplázó belga Remco Evenepoel nyerte meg.
Bonnie Bedelia játszotta a Die Hard-filmekben a Bruce Willis által alakított John McClane feleségét, szépségével pedig hamar az ujja köré csavarta a nézőket. Vajon mekkora átalakuláson ment át a színésznő napjainkra?
A nők 66 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Hámori Luca az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia ökölvívótornáján, miután a szombati negyeddöntőben egyhangú pontozással kikapott a szereplésével botrányt keltő algériai Iman Heliftól.
Stana Alexandra saját bevallása szerint teljesen más személyiség a táncparketten és a magánéletben. Egyszerre tartja magát extrovertáltnak és introvertáltnak, és bár szeret emberek között lenni, nem tartja magát hangadónak. Sőt, nagy társaságokban kifejezetten szeret a háttérbe vonulni és csak figyelni.
Anastacia óriási bulit csapott a Paloznaki Jazzpikniken, majd elment fagyizni - de vajon milyen ízvilág nyerte el a tetszését, és hogy van most a klimaxról nyíltan beszélő 55 éves énekesnő?
Határozatlan időre bevonták Justin Timberlake jogosítványát New York államban, miután a bírósági tárgyalásán ártatlannak vallotta magát. Az énekest még júniusban vették őrizetbe a rendőrök, mert áthajtott egy stoptáblán, valamint nem tudta egyenesen tartani az autóját. A 43 éves sztár az ügye első tárgyalásán nem tudott személyesen jelen lenni, miv
Vilmos herceg egyre magabiztosabban hoz meg olyan döntéseket, melyek hatással vannak az egész famíliájára – és még akkor sem retten vissza, ha egy bizonyos lépésével nyíltan szembe megy egy rokonával.
Vilmos herceg, a brit királyi család egyik legismertebb tagja, nemcsak a trónöröklési sorban betöltött szerepével és jótékonysági tevékenységeivel hívja fel magára a figyelmet, hanem családi kapcsolataival is. Azonban van valaki, akiről kevesen tudunk és aki szintén a figyelem középpontjába kerülhetne - Vilmos herceg sármos keresztfia. Vajon miket
A nők 66 kilogrammos kategóriájában ötödik helyen végzett Hámori Luca nem érzett félelmet szombati olimpiai negyeddöntője előtt, melyet a szereplésével botrányt kavaró algériai Iman Heliffel vívott meg.