Bár régóta igyekeznek feltörni a daganatos betegségek kódját, ezzel az új tanulmánnyal úgy néz ki, elérhetővé vált mindaz, amiről eddig álmunkban sem hittünk.
Az újságírót már le is tiltotta az oldal, amelyet kifogásolt és jelentett is. Bejegyzése szerint Magyar Péter mellett több más tiszás politikusról és már Orbán Viktorról is készült hasonló átverős poszt.
A színész nemrég arról beszélt, hogy volt olyan időszak, amikor az ágyból sem tudott felkelni, akkora fájdalmai voltak. Alec Baldwin a Rust-ügy után testileg és lelkileg is összeroppant.
A teniszvilág egyik legsötétebb napja örökre megváltoztatta a sportág történelmét és egy fiatal zseni életét. Szeles Mónika a csúcson volt, amikor egy őrült rajongó brutális támadása kettétörte a karrierjét – a sebek pedig, bár fizikai értelemben begyógyultak, a lelkében évtizedekig lüktettek.
A közelgő május 1-jei munkaszüneti napon sem kell aggódni amiatt, hogy ne jutna valaki élelmiszerhez vagy ételhez: a foodora felhasználói országszerte zavartalanul rendelhetnek. A platform szolgáltatásai az ünnepnapon is elérhetőek lesznek, így a felhasználók a megszokott módon rendelhetnek kényelmesen. A tapasztalatok szerint egyébként munkaszünet
Három kórházban ápolták, fél év után engedték csak haza az Omega 76 éves gitárosát. Molnár György Elefánt abban reménykedik, hogy még idén színpadra léphet.
Hatalmas vitát váltott ki egy nemrég eltűnt mexikói nő ügye. Körözési képeit ugyanis a közösségi médiában megjelent agyonfilterezett képeiből generálták, amiken felismerhetetlen volt.
Köztudott tény, hogy Iii. Károly királynak megvannak a maga különc rigolyái, ám azt nem sokan gondolták eddig, hogy szokatlan követelményei a hálószobát sem kerülik el.
Minden édesanya rémálma vált valóra, amikor az egykori villalakó kisfiát haladéktalanul kórházba kellett szállítani. Ebben a nehéz időszakban Vv Seherezádé számára minden másodperc több órának tűnt, hiszen gyermeke, Liam Noah egy rendkívül agresszív vírussal fertőződött meg, ami azonnali beavatkozást igényelt.