Szlovákiában csak a többi terméktől elkülönítve lesz szabad árusítani azokat az élelmiszereket, amelyek rovarból készült összetevőket is tartalmaznak. Az élelmiszertörvény ez irányú módosítását csütörtökön hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.
Vigyázat a gyümölcssalátával! Ez a 6 párosítás csendben tönkreteszi az emésztést. Ön tapasztalt már gyomorpanaszokat egy-egy bőséges gyümölcssaláta után?
Szeretjük a szép autókat, a jó filmeket pedig még jobban. Még szerencse, hogy a film- és sorozattörténelem tele van legendás verdákkal, hiszen így rengetegszer hódolhatunk mindkét szenvedélyünknek egyszerre.
Pontosan huszonöt évvel ezelőtt, 2001. április 26-án gördült le az első újkori Mini az oxfordi gyártósorról. Ami akkor egy merész kockázatvállalásnak tűnt a Bmw részéről, az mára az autóipar egyik legstílusosabb sikersztorijává vált. A gokartérzés és a brit elegancia nemcsak a városi utcákat, de a mozivásznat is meghódította.
Ljubljana kicsi, zöld és meglepően pezsgő főváros: sárkányos hidak, folyóparti teraszok, várpanoráma és középkori utcák várják az utazót – remek célpont akár első szlovén útnak is.
Az Egyesült Királyság drasztikus, generációs dohányzási tilalmat tervez bevezetni a 2009 után születettek számára, amely példaként szolgálhat a hasonló szigorítást mérlegelő Tajvan számára is.
Azbesztszennyeződés gyanúja miatt péntektől Kőszeg 46 utcáján csak tíz kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak a gépjárművek és tíz parkolót zártak le elővigyázatosságból
Egy hatalmas jégtömb torlaszolja el a Mount Everest klasszikus útvonalát, ami jelentős csúszást és veszélyes torlódásokat okozhat az idei mászószezonban.
Szellemtörténeteket szinte minden nép folklórjában találunk, Japánban azonban ezek a legendák különösen mélyen beépültek a kultúrába. Ebben szerepe van annak is, hogy a helyi hagyományban a halottak lelkei, az ősök és a természetfeletti jelenléte nem teljesen elvont gondolat: az Obon ünnep például arról szól, hogy az ősök szellemei visszatérnek a c
Hétfőn a legtöbb jegynél a kapcsolatoké és a hétköznapi döntéseké a főszerep. A pénzügyekben apró, de fontos lépések adhatnak biztonságot, a munkában pedig a nyílt kommunikáció hozza a legtöbb sikert.
A "helmet hair" új hajtrendként hódít: a klasszikus, hátrafésült konty helyett egy lazábban formált, mégis precíz és letisztult frizurát hoz, amely a kifutókról indulva 2026-ra a hétköznapi stílusokban is megjelenhet.
Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell fe
Melyik lekvár tartalmazza a legtöbb cukrot és melyik a legkevesebbet? Meglepő helyezéseket és értékeket mutat a rangsor. A lekvárok cukortartalma Magyarországon tág határok között mozog a készítési módtól függően. A
A szemhéjszéli gyulladás, más néven blepharitis, a szemészeti gyakorlat egyik leggyakoribb, ugyanakkor sokszor alulértékelt kórképe. Bár ritkán vezet súlyos látáskárosodáshoz, krónikus lefolyása, kiújulásra, visszatérésre való hajlama miatt jelentős klinikai figyelmet igényel.
Időjárás Magyarországon – 2026. április 27., hétfő: Ma kifejezetten tavaszias, de kissé szeszélyes idő uralkodik: a nap gyakran kibukkan a felhők mögül.
Minden tekintetben felveszi a versenyt Horvátországgal. Az Adriáról általában a Balkán-félsziget jut eszünkbe. Közelebb is van Magyarországhoz és olcsóbb is, mint az olaszországi rész – gondolják a legtöbben. Nos, az
A növényi étrend önmagában nem jelent garanciát az agy egészséges öregedésére egy friss kutatás szerint. Az számít igazán, hogy teljes értékű vagy feldolgozott növényi ételekre épül-e – a kettő éppen ellentétes irányba mozdíthatja el a demenciakockázatot. Segíthet megelőzni a kognitív hanyatlást a növényi étrend – ezt korábbi kutatások már bizonyít
Neked milyen a kapcsolatod a saját légzéseddel? Elsőre úgy tűnhet, hogy ez egy teljesen automatikus folyamat, hiszen egész nap lélegzünk anélkül, hogy külön figyelmet fordítanánk rá. A tudatos légzés azonban már egészen más szint: ha szándékosan és figyelemmel használod ezt az alapvető testi működést, meglepően sokat profitálhatsz belőle – fizikail
A bélrendszer egészsége 60 felett is könnyebben támogatható, mint gondolnánk: egy gasztroenterológus szerint már néhány egyszerű szokás – például az étkezés utáni rövid séta és az emésztési panaszokról való nyílt kommunikáció az orvossal – is sokat javíthat a közérzeten és a mindennapi emésztésen.
Ma a Ziták és a Mariannok köszöntésének van itt az ideje. Ha van ilyen nevű a környezetedben, igazán jó alkalom egy kedves üzenetre vagy apró meglepetésre.
A káposzta manapság a reneszánszát éli: egyre több receptben és étrendben bukkan fel újra. De vajon tényleg olyan egészséges, mint amennyire mostanában sokan állítják? A keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozó zöldség
tavaszi ültetési szezon kezdetén a szakemberek fokozott körültekintésre intik az ingatlantulajdonosokat a növényválasztással kapcsolatban. Számos népszerű dísz- és fűszernövény ugyanis agresszív terjeszkedése miatt rövid idő alatt kezelhetetlenné válhat, kiszorítva az egyéb fajtákat a kertből.
A Nemzeti Gyermek és Koraszülött Mentő Alapítvány már 10 éve segíti a legkisebb, mégis legnagyobb küzdőket. A koraszülött babák már életük első pillanatától hatalmas harcot vívnak – minden lélegzetvételért, minden apró fejlődési lépésért. Ebben a küzdelemben az idő, a szakértelem és a megfelelő orvosi eszközök szó szerint életet mentenek.
Ha a kutyád egyik pillanatról a másikra üres tekintettel mered maga elé, és nem reagál semmire, ne hagyd figyelmen kívül. Ez nem véletlen, és akár komoly idegrendszeri problémára is utalhat.