Für Anikóval járja körül a szépségkultusz sokrétű témáját Molnár Anna Viola újságíró-influenszer. Vajon valóban múlandó a szépség, vagy csak a róla alkotott képünk változik folyamatosan? Hogyan lehet méltósággal kezelni az idő múlását
Sokszor egy jelentéktelennek tűnő horzsolás, egy bőrkeményedés vagy egy kis repedés az, amit az ember elsőre észre sem vesz. Cukorbetegség mellett azonban ezek a jelek komoly figyelmeztetéssé válhatnak, mert könnyen a diabéteszes láb első állomásai lehetnek.
Ezen a héten is összegyűjtöttük azokat az alkotásokat, melyek most kerülnek be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és melyekkel érdemes lesz tenni egy próbát.
Ilyen még nem volt! Közösségi Gyógyulásszínház a WMN és D. Tóth Kriszta ötlete alapján a Loupe társulat művészeivel. Talkshow, színház, közösség, gyógyulás. Premier június 8-án a Marczibányi téren.
Sokan legyintenek a fáradtságra, pedig a vérszegénység ennél sokkal komolyabb figyelmeztetés is lehet. Egy nagy populációs kutatás alapján a frissen felismert anémia nemcsak gyakoribb daganatos megbetegedéssel, hanem magasabb halálozással is összefügghet. Éppen ezért különösen fontos komolyan venni azokat a jeleket, amelyekről a vérszegénység legfo
Kristóf elmeséli, milyen volt az első útja Magyarországra a választások után. PTSD-tünetekkel vegyes eufória, nem mindennapi találkozások és Pedro Pascal: olvasd el a beszámolót.
Az IBS fellángolása nem csupán kellemetlen epizód, hanem egy komplex, idegi és emésztőrendszeri folyamat eredménye. Bár időtartama és súlyossága változó, a megfelelő életmódbeli és orvosi megközelítéssel jelentősen enyhíthetők a tünetek.
A kínzó fejfájás okairól, a veszélyes fejfájásos tünetekről és a kontrollvizsgálatok szerepéről szóló figyelmeztetések után most egy nagyon konkrét kérdés került fókuszba: mit jelent, ha a fejfájás csak a jobb oldalon jelentkezik?
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi Psg–Bayern München Bl-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban Var-ajánlással befújt tizenegyese. Vélemény.
Nem kell különleges porokban vagy drága csodaszerekben gondolkodni ahhoz, hogy valaki olyan italt készítsen, amely egyszerre támogatja a bélrendszert és az egész szervezetet. Egy egyszerű, jól összeállított turmix is sokat tud adni, főleg akkor, ha a hangsúly a mikrobiomon, a gyulladások mérséklésén és a tápanyagok okos kombinációján van. Ugyanez a
Szinte minden gazdi életében eljön a pillanat, amikor a négylábú kedvenc – eleinte csak egy-egy villámgyors látogatás erejéig, majd egyre magabiztosabban – „beveszi” a hálószobát.
Szereted őt, és el sem tudod képzelni az otthonodat nélküle. Most viszont kanapét választasz, és előre tudod, hogy a macskád sem fog tudni ellenállni neki.
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalból.
Amikor az adó 1%-áról döntünk, könnyű úgy tekinteni rá, mint egy apró adminisztratív lépésre. A valóságban azonban ez a döntés olyan helyzetekben válik igazán jelentőssé, amelyekkel a legtöbben soha nem szeretnénk találkozni. Egy kórházi intenzív osztályon, ahol súlyosan beteg gyermekek ellátása zajlik, minden apró részlet számít.
A megélhetési költségek emelkedése alapjaiban írja át a randizási szokásokat: a fiatalok számára az ismerkedés már nemcsak érzelmi, hanem komoly pénzügyi döntés is.
Egy több mint kétezer éves, még 2016-ban feltárt római hajóroncs új elemzése mutatta meg, hogyan tették vízállóvá hajóikat az ókori mesterek. A horvát partoknál talált lelet egy kereskedelmi hajó működésébe és karbantartásába enged betekintést, egészen az anyaghasználat szintjéig.
A legújabb kutatások szerint nemcsak az számít, alszunk-e eleget, hanem az is, hogy mennyit: a szakértők meghatározták azt az alvásmennyiséget, amely a leginkább segíthet csökkenteni a demencia kockázatát – és az eredmény sokakat meglephet.
Csütörtökön sok jel kap meghívást egy rövid, tisztázó beszélgetésre, miközben a munka és a pénzügyek is kézzelfoghatóan alakulnak. A nap békés lezárást ígér, ha a tempót a saját ritmusodra hangolod.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (Omsza) Életmentő Egypercesek címmel indított kampányt, amelyben Zacher Gábor rövid, pontosan egyperces videókban mutatja be az alapvető életmentő teendőket.
A minta túl ismerős: befolyásos, gazdag férfi hatalmát kihasználva sérülékeny nőket zsákmányolt ki, a környezete és a hatóságok pedig semmit sem tettek.
A legtöbb egészséges étrend a zöldségeket helyezi előtérbe, de előfordulhat, hogy túl sokat eszünk belőlük. A legtöbb kutatás szerint az emberek többsége nem eszik elegendő mennyiségű zöldséget. A nyugati étrend
2026. április 30.: megélénkül a szél és felhők is gyülekeznek, a csúcsok alább maradnak, a maximum 17 °C közelében tetőzik. Csapadékra nem kell számítani.
Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető
A macskákról sokan azt gondolják, hogy kiismerhetetlenek és nehéz olvasni bennük – pedig nagyon is kommunikálnak, csak nem olyan egyértelműen, mint a kutyák.
Anyák napján sokszor a gyerek készül meglepetéssel az édesanyának, de ez a nap lehetőség arra is, hogy a család együtt emlékezzen, és a generációk kapcsolódjanak egymással. A beszélgetés indulhat onnan, hogy te mesélsz a saját gyerekkorodról: milyen játékokkal játszottál, mit néztél a tévében, és általában milyen volt az élet – például mobiltelefon
Az igazi autentikus élményt a mindössze három összetevőből álló autentikus desszert adja. Ha Szicíliában járunk, egy dolgot biztosan nem hagyhatunk ki: a granitát. Bár a világ (és különösen az Egyesült Államok) az
Ma Magyarországon a Katalin és a Kitti névnaposokat köszöntjük. Sok családban ilyenkor a Kata és a Katinka becenevek viselői is kapnak névnapi ölelést.
A 2026-os tavaszi-nyári hajtrendek a természetességről, a könnyed mozgásról és az egyéniség hangsúlyozásáról szólnak. A légies bobtól a merész baby frufruig, mindenki megtalálhatja azt a fazont, ami valóban hozzá illik.
Egy neves neurológus figyelmeztetése újra ráirányította a figyelmet arra, hogy még a legártalmatlanabbnak hitt vitaminokkal is érdemes körültekintően bánni. Egy széles körben használt étrend-kiegészítő ugyanis – túlzott mennyiségben fogyasztva – akár károssá is válhat, és komoly idegrendszeri problémákat idézhet elő.
Még az is előfordulhat, hogy jobban járunk, ha készen vesszük valahol. Izgalmas cikkel lepte meg olvasóit 2026 áprilisának utolsó napjaiban a thedailymeal.com oldal. Egy 13-as listát készítettek, rajta csupa olyan
Elsőre őrültségnek hangzik, de mégis egyre többen próbálnak ki extrém diétákat a gyors változás reményében. Egy nő most bevállalta, hogy két hétig szinte csak banánt eszik – az eredmény pedig mindenkit meglepett.