Oroszország hibrid hadviselést indíthat a balti államok ellen drónok alkalmazásával és belső destabilizációs csoportok aktiválásával – jelentette ki Szerhij Krivonosz ukrán tartalékos vezérőrnagy. A katonai szakértő figyelmeztetése szerint a Kreml jelentős mennyiségű nagy hatótávolságú drónt halmoz fel, amelyeket zsarolásra és politikai nyomásgyako
Látványosan átalakul a munka világa, és ezzel együtt az is, mit várnak el a cégek a jelentkezőktől. Bár a szakmai tudás továbbra is alap, egyre több helyen már nem ez dönti el, ki kapja meg az állást. Sokkal inkább az számít, hogyan kommunikálsz, mennyire vagy rugalmas, és hogyan működsz együtt másokkal.
Sorra reagáltak az európai vezetők a történtekre: Emmanuel Macron elfogadhatatlannak nevezte a fegyveres támadást, Giorgia Meloni szerint "politikai gyűlöletnek nincs helye demokráciáinkban".
Manapság kevesebbet hallat magáról a korábbi hírhedt dzsihadista terrorszervezet, az Iszlám Állam (ISIS), amely évekkel ezelőtt elsősorban Irakban és Szíriában tevékenykedett. Sejtjei ugyanakkor ma is aktívak, számos feltételezett terrorista felkutatását a német bűnügyi rendőrség is feladatának tekinti.
Tízmilliárdos értékben utalják távoli országokba a pénzüket az Orbán Viktorhoz közel álló oligarchák - állítja Magyar Péter. Szerinte a pénz az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba és az Egyesült Államokba juthat. A leendő kormányfő úgy tudja, a NAV pénzmosás gyanújával felfüggesztett több nagyértékű utalást, amelyek Rogán Antal köréhez köthetők.
Az amerikai rendőrség szerint a férfinél, akit a Fehér Ház tudósítói vacsoráján történt támadással gyanúsítanak, több fegyver is volt, amikor rárontott egy biztonsági ellenőrzőpontra.
1992-ben az Egyesült Államok egyik legrejtélyesebb, máig megoldatlan ügye rázta meg a Missouri állambeli Springfieldet. A frissen érettségizett Suzanne “Suzie" Streeter, barátnője, Stacy McCall és Suzie édesanyja, Sherrill Levitt egyetlen éjszaka alatt váltak köddé egy átlagosnak tűnő házból. Autóik, pénztárcáik, még a cigarettáik is a helyükön mar
Pakisztáni kormányzati források szerint az amerikai erők elszállították a biztonsági berendezéseket Iszlámábádból, ami arra utal, hogy az amerikai delegáció nem egyhamar nem tér vissza.
Feltételezhetően Donald Trump amerikai elnök kormányának tagjait, köztük az elnököt vette célba az a férfi, aki a fehér házi tudósítók vacsorájának helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél - közölte vasárnap Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter.
Japánban a hatóságok 1400 tűzoltót és az önvédelmi erő száz tagját vezényelték az ország északi, hegyvidéki részén tomboló erdőtüzek megfékezésére, amelyek vasárnap már ötödik napja égnek, és továbbra is fenyegetik Ocucsi település lakóövezeteit.
Jichák Hercog izraeli elnök csak azt követően fogja megfontolni Benjámin Netanjahu kormányfő kegyelmi kérvényét korrupciós ügyében, hogy a vádalkuval kapcsolatos minden lehetőség kimerült - jelentette ki vasárnap maga az izraeli államfő.
Egyre kiterjedtebb Oroszországban az internet korlátozása, ami miatt már nagyvállalkozók és kormányzati tisztviselők is zúgolódnak. Az Ukrajna elleni háború megindítása óta előszor mutatkoznak jelei annak, hogy a rezsimen belül felütötte a fejét a megosztottság.
Sadio Camara, a Malit vezető junta védelmi minisztere is életét vesztette a nyugat-afrikai ország több pontján indult dzsihadista támadásokban - jelentette vasárnap a Radio France Internationale francia rádióállomás és a miniszter családja.
Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
Újraosztják a lapokat a magyar–szlovák viszonyban, Magyar pedig jelezte, nem fogja annyiban hagyni a Beneš-dekrétumok ügyét. A szlovák kormány viszont láthatóan kész tovább élezni a kialakult helyzetet, és egy millimétert sem készülnek hátrálni. A jövő évi szlovák választás előtt Ficóék rá is játszhatnak a magyarellenességre.
Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására a Belgrád-Budapest vasútvonalon, a megnyitás időpontja kizárólag a magyar féltől függ - jelentette ki Aleksandra Sofronijevic építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban vasárnap.
A hatóságok egy kézzel írott levelet találtak a szombati Fehér Házi Tudósítók Egyesületének vacsoráján történt lövöldözés gyanúsítottjának szállodai szobájában. A 31 éves kaliforniai Cole Allen ellen indított nyomozás során kiderült, hogy a férfi részletes feljegyzéseket készített indítékairól és a támadás tervezett technikai részleteiről.
Mutáns, kék kutyák, eltitkolt áldozatok, moszkvai halálgép és három ismert tévés, akikről sokan máig azt gondolják, hogy Csernobil miatt betegedtek meg. Knézy Jenő most arról is beszél, igaz-e a történet, hogy édesapja egy olyan gépen ült, amely átrepült a radioaktív felhőn. A legismertebb csernobili rejtélyek nyomába eredünk, hogy kiderítsük: mi a
Japánban a hatóságok 1400 tűzoltót és az önvédelmi erő száz tagját vezényelték az ország északi, hegyvidéki részén tomboló erdőtüzek megfékezésére, amelyek vasárnap már ötödik napja égnek, és továbbra is fenyegetik Ocucsi település lakóövezeteit.
A 2026-os nyári szezonban is jelentős magyar forgalom várható a horvát tengerpart irányába. Bár korábban felmerült az útdíjfizetési rendszer reformja, az idei szezonban még a hagyományos fizetési módok és a fizetőkapus rendszer marad érvényben.