2026. május 3. vasárnap

máj. 3
0:09
Nem adták fel a civilek! Több hónap után visszatérhetett a nyílt vízre Timmy, a bálna, akiért egy világ izgult (Blikk)
Hónapokig tartó küzdelem után végre szabad a bálna, akit a világ Timmy néven ismert meg. A német partoknál többször is megfeneklett állatot civilek mentették ki, és mostanra sikerült visszajuttatni a nyílt tengerre.
máj. 3
0:13
Abszurd akták: ezek a világ leghülyébb, máig érvényes törvényei (Blikk)
A jogszabályok világa általában száraz és komoly – kivéve akkor, amikor a törvényhozók elfelejtenek nagytakarítást tartani a paragrafusok között. A történelem során rengeteg olyan helyi rendelet és állami törvény született, amely a maga korában talán logikusnak vagy szükségesnek tűnt, mára viszont puszta komédiává érett. Következzen néhány teljesen
máj. 3
0:17
Az éj leple alatt csempészett Banksy egy szobrot London belvárosába (Blikk)
Újabb meglepetéssel jelentkezett Banksy. A rejtélyes művész az éjszaka leple alatt nem kisebbre vállalkozott, mint hogy egy szobrot helyezzen el London szívében. Most az is kiderült, mi lesz az új látványosság sorsa.
máj. 3
0:21
Így pakolta a kifliket a szlovák miniszterelnök az éjszakai műszakban (Blikk)
Szokatlan helyszínen tűnt fel Robert Fico. A szlovák kormányfő egy pékségben vállalt éjszakai műszakot, sőt még a kiszállításba is besegített.
máj. 3
5:51
XIV. Leó pápa sokkoló döntést hozott, korábbi illegális bevándorlót emelt püspöki rangra (ATV)
Az Egyesült Államokba korábban érvényes úti okmányok nélkül érkező egykori illegális bevándorlót nevezett ki püspöknek XIV. Leó pápa Nyugat-Virginia szövetségi államban - jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség szombaton.
máj. 3
5:57
Mi az a "snatch and grab" módszer, amivel mobiltelefonok tízezreit lopják el Londonban? (Telex)
Londonban ugyan egyre kevesebb az erőszakos bűncselekmény, de a tolvajok nem tűntek el. Az elmúlt két évben összesen 150 ezer mobiltelefont loptak el a brit fővárosban, ezért a rendőrök nagyszabású akcióba kezdtek.
máj. 3
6:51
A Spirit Airlines törölte összes járatát, végleg bezárt a légitársaság (ATV)
Nem sikerült megegyeznie a Spirit Airlinesnak és az amerikai kormánynak, ezért felfüggeszti működését a légitársaság.
máj. 3
7:03
Ember kontra AI: kimondták, nem volt jogszerű a kirúgás (Infostart)
A munkajogi per középpontjában egy AI miatt megszüntetett állás volt.
máj. 3
7:27
Donald Tusk a Nato-ról: A legsúlyosabb veszély nem a külső ellenségekben rejlik, hanem szövetségünk fokozatos szétesésében (SzMo)
A Pentagon bejelentette, hogy a következő hat–tizenkét hónapban ötezer amerikai katonát vonnak ki Németországból. A döntés azután született, hogy Friedrich Merz német kancellár bírálta az Egyesült Államok iráni stratégiáját.
máj. 3
7:51
Továbbra sincs összhang az USA és Irán között, kiújulhatnak a harcok (ATV)
Kiújulhatnak a harcok Iránban, erről adott ki közleményt a közel-keleti ország hadseregének vezetése. Szerintük ugyanis Washington nem elkötelezett a megállapodás mellett. Trump elnök Teheránt hibáztatja, mert szerinte nem jó a békejavaslat, amellyel a héten álltak elő.
máj. 3
7:51
Az ötezresnél is nagyobb csapatkivonást akar Trump Németországból (Telex)
Friedrich Merz német kancellára Iránnal kapcsolatos mondatai dühítették fel az elnököt.
máj. 3
8:09
Irán még nem kapott elegendő büntetést Trump szerint (Infostart)
Az Egyesült Államok tanulmányozza az Irán által küldött béketervet, de akár újra is kezdheti a síita állam elleni légicsapásokat, ha az "rosszul viselkedik" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szombaton Floridában.
máj. 3
8:33
Donald Trump átböngészi Irán 14 pontját, de nem túl lelkes (Telex)
Az irániak békét szeretnének, nem a tűzszünet meghosszabbítását.
máj. 3
8:39
Miami Nagydíj – Viharveszély miatt mindent borítottak a szervezők (Infostart)
Viharveszély miatt három órával előrehozták, magyar idő szerint 19 órára a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíj rajtját - jelentették be a viadal szervezői.
máj. 3
8:45
Donald Tusk szerint szétesőben van a Nato, és ez Európa biztonságát fenyegeti (Blikk)
A lengyel miniszterelnök szerint a NATO "szétesőben van", miután az Amerikai Egyesült Államok bejelentette, hogy több ezer katonát von vissza Németországból. Donald Tusk egy közösségi média-bejegyzésben fogalmazott így: "Szövetségünk folyamatos szétesése fenyegeti leginkább az egységet és a biztonságot. Mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk ez
máj. 3
8:57
A tajvani elnök elutazott Szváziföldre, Peking patkányhoz hasonlította (444.hu)
Múlt hónapban Kína nyomásgyakorlással elérte, hogy Lai ne utazhasson el az afrikai országbaa, de a tajvani elnök ezúttal titokban repült oda.
máj. 3
8:57
Videó: több kilométeres a lávafolyam a vulkán környékén (Demokrata)
A hatóságok hármas szintre emelték a készültséget és repülési figyelmeztetést adtak ki.
máj. 3
9:27
Trump: Az USA újraindítja a támadásokat, ha Irán "rosszul viselkedik" (444.hu)
Egyelőre nem elégedett a megállapodástervezettel.
máj. 3
9:51
Ezt hallotta már? Kalauz a Fidesz-kormány viselt dolgairól az ébredő Fidesz-szavazóknak (444.hu)
Elios-ügy, Mészáros Lőrinc, Orbán Győző gazdagodása, milliárdos orosz és kínai hitelek, lehallgatások, jachtok, Porschék – ezekről nem hallhattak eddig a Fidesz-szavazók. Összegyűjtöttünk néhány botrányos ügyet az elmúlt 16 évből, jó ébredést kívánunk!
máj. 3
9:57
A halál egy folyamat, ami néha visszafordítható: az öntudat akár órákig is fennmaradhat (Infostart)
Új kutatások szerint a halál nem feltétlenül egyetlen, végleges pillanat, hanem egy fokozatos, megszakítható folyamat lehet. Egy amerikai tudományos konferencián elhangzott előadások alapján az emberi agy akár perceken, sőt – speciális körülmények között – órákon át is megőrizheti a tudatot azután, hogy az orvosok kimondták a halál beálltát. A kérd
máj. 3
9:57
Ennyit arról, hogy véget ért az iráni háború? Trump szavai újabb aggodalomra adhatnak okot (ATV)
Továbbra is éles marad a helyzet Iránban. Az amerikai elnök nem zárta ki a légitámadások újraindítását.
máj. 3
10:09
Túlélte a lehetetlent: 11 kilométeres magasságban, fagyott testtel utazott a hawaii potyautas (Blikk)
Egy zavart, dülöngélő alak mászott ki a Hawaiian Airlines Boeing 767-esének hasából a maui repülőtéren, nem sokkal a landolás után. A biztonságiak alig hittek a szemüknek: a 15 éves Yahya Abdi éppen akkor tett meg egy ötezer kilométeres utat San Joséból Hawaiira abban a szűk, fagyos résben, ahová a kerekeket húzza be a gép a felszállás után. Öt és
máj. 3
10:27
Donald Trump szerint az amerikai haditengerészet olyan Iránban, mint a kalózok (HírTV)
Az Egyesült Államok elnöke azután nyilatkozott, miután az amerikai haditengerészet elfogott egy iráni tankert.
máj. 3
10:27
Trump megkapta Irán béketervét, de egy 8,6 milliárdos fegyverüzlettel üzent (SzMo)
Az amerikai elnök jelezte, hogy átnézi az új, 14 pontos iráni békejavaslatot. A diplomáciai lépéssel egy időben az amerikai külügyminisztérium vészhelyzetre hivatkozva gyorsított fel egy fegyvereladást Izraelnek és más közel-keleti szövetségeseknek.
máj. 3
10:51
Vádemelés Covid-ügyben (Demokrata)
David Morens hivatalos levelezését egy magáncélból fenntartott fiókon keresztül bonyolította, hogy így tudja titokban tartani a kutatások részleteit.
máj. 3
11:09
Ukrán dróntámadás okozott tüzet Primorszkban (Demokrata)
A tuaszpszei olajterminálon sikerült elfojtani a pénteki ukrán dróntámadás okozta újabb tüzet.
máj. 3
11:39
Tovább erősödött az AfD pozíciója (Demokrata)
Az Alternatíva Németországért stabil, 28 százalékos eredménye azt jelzi, hogy a párt nem csupán az esetleges protestszavazatokat gyűjti be.
máj. 3
12:09
Peruiakat csalhattak az oroszok az ukrán frontra, Lima vizsgálódik (Telex)
Egy ügyvéd szerint október óta akár 600 perui is a háborúba kerülhetett, mivel egyre kevesebb a katonája Oroszországnak.
máj. 3
12:21
Rengeteg embert ki kellett telepíteni (Infostart)
Több mint 1500 családot telepítettek ki vasárnap a Fülöp-szigetek középső részén lévő Albay tartományban található Mayon tűzhányó környékéről, a hatóságok pedig hármas szintre emelték a készültséget és repülési figyelmeztetést adtak ki.
máj. 3
13:15
Az amerikai elnök elutasította Irán javaslatát, amely megnyitná a hajózást a Hormuzi-szorosban (HírTV)
A javaslat szerint a háború azzal a garanciával érne véget, hogy Izrael és az Egyesült Államok nem támadna újra.
máj. 3
13:27
Mobilfejadag bevezetése fenyeget Angliában az energiaválság miatt (Infostart)
Jöhet a mobiltelefon-fejadag Nagy-Britanniában – erre figyelmeztettek a nagy telekom-cégek. Az indok: az iráni háború miatt nagyon megdrágult az energia, ezért előfordulhat, hogy adagolni fogják a mobil-jelet.
máj. 3
13:45
Megemelkedett a benzin ára Olaszországban (HírTV)
Rómából Jánosi Dalma tudósított.
máj. 3
13:47
Olaszország kész négy hajót küldeni a Hormuzi-szorosba védelmi célokból (HírTV)
Elsősorban aknakerső hajókat ám a "pasdaran" által tengerre küldött kis csónakokkal szemben is védelmet kell nyújtani.
máj. 3
15:45
Több ezer embert telepítettek ki a Fülöp-szigeteki Mayon vulkán közeléből (ATV)
Több mint 1500 családot telepítettek ki vasárnap a Fülöp-szigetek középső részén lévő Albay tartományban található Mayon vulkán környékéről, a hatóságok pedig hármas szintre emelték a készültséget és repülési figyelmeztetést adtak ki.
máj. 3
16:09
Felrobbant egy világháborús lőszer, megsérült öt fiatal – nyomozás indult Ausztriában (Infostart)
Megsérült öt fiatal az alsó-ausztriai Sankt Oswald településen egy tábortűznél történt robbanás következtében, amelyet egy világháborús lőszer okozott - közölte vasárnap az osztrák rendőrség.
máj. 3
16:39
Több mint kétszáz embert ítéltek el hazaárulás miatt Oroszországban tavaly (Infostart)
Tavaly 219 embert ítéltek el az orosz bíróságok hazaárulás címén - közölte vasárnap a TASZSZ orosz állami hírügynökség az orosz legfelsőbb bíróság adataira hivatkozva.
máj. 3
16:39
Ez kínzás: távol az otthonuktól, egy fémdarabon ragadtak a tenger közepén, és közelről láthatják a bombázást (Telex)
A becslések szerint közel 20 ezren rekedtek a Hormuzi-szoros két oldalán veszteglő hajókon. A bizonytalanság a legrosszabb: van, ahol porciózni kell, de ételt-italt még épphogy kapnak, a monotóniával kevert feszült figyelem egy háborús zóna közepén viszont idegőrlő lehet.
máj. 3
16:51
Lángokban állt egy kulcsfontosságú orosz olajkikötő egy ukrán dróntámadás után (SzMo)
Ukrán drónok csapást mértek a balti-tengeri Primorszk kikötőjére, ahol a támadás után tűz ütött ki. A helyi kormányzó szerint olajszivárgás nem történt, a tüzet pedig sikerült eloltani.
máj. 3
17:03
Világháborús lőszer sebesített meg fiatalokat Ausztriában (Demokrata)
A 10 és 14 év közötti fiatalok – négy lány és egy fiú – szombat este egy tábortűznél ültek, amikor a robbanás bekövetkezett.
máj. 3
17:27
Friss hazaárulási statisztikák Oroszországból (444.hu)
Tavaly 200 embert csuktak le legalább tíz évre, és akire nem tudták ráhúzni, azt külföldi szervezettel való együttműködésért tették hűvösre.
máj. 3
17:51
Apokaliptikus állapotok Németországban: lángba borult az erdő a cseh határnál (Demokrata)
Tovább nehezítik a tűz oltását az időnkénti robbanások a katonai gyakorlótéren.
máj. 3
18:09
Egyre több embert ítélnek el az orosz bíróságok hazaárulás címén (Telex)
Az elítéltek többségére 10-15 évi szabadságvesztést szabtak ki tavaly.
máj. 3
18:39
Az EU fontos üzenetet küldött (Infostart)
A sajtószabadság a demokrácia egyik sarokköve, az Európai Unió ezért is védi a független, megbízható információkhoz való jogot – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a sajtószabadság világnapján vasárnap.
máj. 3
18:51
Sosem voltak még ennyire elégedetlenek az amerikaiak Donald Trumppal (Telex)
Egy friss amerikai közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak több mint 70 százaléka elégedetlen azzal, ahogyan Trump az Egyesült Államokban fennálló problémákat kezeli.
máj. 3
19:57
Iránnak teljesen le kell mondania az atomfegyver kifejlesztéséről a német külügyminiszter szerint (Infostart)
Iránnak teljesen le kell mondania az atomfegyver kifejlesztéséről – írta Johann Wadephul német külügyminiszter az X közösségi oldalon iráni hivatali partnerével tartott vasárnapi telefonbeszélgetését követően.
máj. 3
20:27
Rekordmélyre esett Trump népszerűsége az iráni öntökönlövés után (444.hu)
Az amerikaiak többsége szerint Trump túl hülye az elnöki feladatokhoz.
máj. 3
20:57
Szakácsnak, biztonsági őrnek és taxisnak jelentkeztek Oroszországba, majd egyszer csak az ukrán fronton találták magukat (Blikk)
Emberkereskedelem gyanúja miatt indított vizsgálatot a perui ügyészség, miután kiderült több száz állampolgárt csábíthattak Oroszországba munkalehetőségekkel, majd a frontra küldhették őket.
máj. 3
21:27
Kétségbeejtő a dubaji helyzet: vendégmunkások milliói maradtak állás nélkül, hazautazni sincs pénzük (Blikk)
Az amerikai-iráni háború annyira tönkretette dubaji turisztikai ipart, hogy napi közel 450 millió fontot (közel 190 milliárd forintot) veszít, de a helyzet igazi áldozata a több millió vendégmunkás, akik még annyi pénzt sem tudnak megkeresni, hogy hazatérjenek.
máj. 3
21:39
Eltűnt két amerikai katona egy hadgyakorlaton Marokkóban (Infostart)
Eltűnt két amerikai katona az Afrikai Oroszlán fedőnevű hadgyakorlaton Marokkóban - közölte vasárnap az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága (Africom) és a marokkói hadsereg.
máj. 3
21:39
Friss kutatás: Rekordot döntött Donald Trump elutasítottsága az USA-ban, mélyponton a támogatottsága (SzMo)
A felmérés szerint az amerikai elnök elutasítottsága 62 százalékra nőtt. A válaszolók 60 százaléka úgy látja, az elnök nincs birtokában az elnöki tisztség betöltéséhez szükséges szellemi képességeknek.

Keresés